Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
5. szám - Tanulmányok, ismertetések - Kerényi A. Ödön: Miért csatlakoztam dr. Mosonyi Emil akadémikus és dr. Mistéth Endre ny. miniszter felhívásához 1997. november 5-én?
67 Miért csatlakoztam dr. Mosonyi Emil akadémikus és dr. Mistéth Endre ny. miniszter felhívásához 1997. november 5.-én? Kerényi A. Ödön 1121. Budapest, Törökbálinti út 13/a Nevezettek ebben a Hágai Bíróság ítélete után „szakmai mederben javasolták a magyar-szlovák tárgyalások folytatását, kizárva a küldöttségből a már akkor „százmilliárdokban mérhető kárt okozó, nem hozzáértő tanácsadókat. A felhíváshoz elsőként csatlakoztam. Az alábbi nyilatkozatban igen röviden, tézisszerűen foglaltam össze ennek legfőbb indokait: Tényszerű indoklásom: 1. A közcélú villamosenergia-ipar és a Magyar Villamos Energia Rendszer felelős műszaki vezetője voltam 31 éven át 1953-1984 között. 10 évig h.iparigazgató, 21 évig az MVMT műszaki vezérigazgatói beosztásában és 1973-ban kaptam állami díjat a VER fejlesztéséért, így bő tapasztalatom van a villamos energetika terén. 2. A villamosenergia-igény Magyarországon 19251978 között évi 8,2 %-kal növekedett, ami 9 évenkénti duplázódást jelentett: Kulcskérdés volt, hogy a villamos energia forrásokat a VER legkisebb költsége elvén létesítsük és üzemeltessük a legkisebb tarifális átlagár érdekében. A fogyasztók érdeke volt tehát az elsődleges szempont az erőmüvi beruházások sorolásánál. 3. A vízerőmű, mint megújuló energiaforrás ideális erőmü típus, de folyami típusnál - pro kW - drágább volt minden más hőerőműnél. A számítások szerint még a lignit- és atomerőművekben is 60 % Ft/kW fajlagos költséggel lehetett megtermelni egy kWh azonos önköltségü villamos energiát. Ezért a villamosenergia-ipar mindaddig nem támogatta a dunai vízerőmüvek építését, amíg a vízügyi szervek a teljes beruházást a villamosenergia-ipar beruházási keretei rovására javasolták létesíteni. Amikor az Országos Tervhivatal komplex beruházásként központi keret terhére vállalta a BNV létesítését és a vízgazdálkodást, az árvízvédelmet és a hajózást terhelte a 40 % többlet, a villamosenergia-iparág is mellé állt a projektnek. Ennek oka a tiszai vízlépcsőknél szerzett jó tapasztalatok voltak. 4. A tiszai vízlépcsők elsődleges célja a vízügy által finanszírozott mezőgazdasági öntözési program volt. A tiszai vízerőmüveket a megvalósítás után ésszerű költségmegosztással a vízgazdálkodástól a villamosenergia-ipar vette át üzemeltetésre, és a vízüggyel kitűnő együttműködés alakult ki az olcsó üzemű villamos energia termelés érdekében. Tiszalök, Kisköre ma is kifogástalanul működik, a többi kisebb vízerőmű mellett (Kesznyéten, keleti-, nyugati törpék, stb.) és itt elhallgattak a folyami vízerőművekkel szembeni kezdeti ellenséges hangok (1. pl. Tisza-tó). 5. Míg ma Magyarországon mindössze évi 150 GWh-t termelnek a vízerőmüvek a Bős-Nagymaros Vízlépcsőkben évi 3,6-4 milliárd kWh termelés volt előirányozható. Ennek fele lehetett volna Magyarországé (1,8-2 milliárd kWh), azaz a jelenlegi 34 TWh termelés kb. 5-6 %-a. Melyik energetikus nem örülne ilyen legtisztább, környezetkímélő energiaátalakításnak? 6. Az 1989 óta történteket - mivel közismert - nem ismétlem. A BNV-ből Nagymaros, Dunakiliti objektumok az ellenzési politika áldozatai lettek. A félrevezetett értelmiség és a sajtó most a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete után kezdett rádöbbenni az igazságra. A mai tényhelyzetből kell kiindulni az ítélet irányelvei szerint. 7. Mi a tény? - Bős folyami erőműként is képes megtermelni átlag évi 3 TWh villamos energiát. - Míg a BNV 4 TWh évi termeléséből 50 % járt volna, Nagymaros nélkül vízjogilag csak 33 % jár a közös Duna-szakaszon Bősnél keletkező 21 m szintkülönbség után. (Ugyanis Csúnynál már 7 m keletkezik a szlovák részen, a határtól Bősig pedig még 14 m, ebből a fele a magyar rész, így adódik az 1/3 termelési jogosultság számunkra a vízerő-hasznosítás fizikája szerint.) Az energetika tehát jogosan léphet fel a bösi termelés 1/3-ának követelésével, ha a teljes vízhozam, az 50-200 m'/s az Öreg-Dunába eredetileg leengedni javasolt menynyiség kivételével átáramlik a műcsatornán, a bősi vízerőmű turbináin. 8. Mivel a tényleges vízhozam legfeljebb a fele lehet a magyar követelés, és ezt a szlovák fél át is engedné a csúnyi gátnál, a magyar fél ez esetben egy kWh villamos energiát sem kapna. Az 1/3 rész kb. 1 TWh értéke évi 50 millió USD, 5 centtel számítva 200 Ft/$ kulccsal, azaz jelenleg 10 milliárd Ft, amit kártérítési alapként lehetne a tárgyaláson elérni, alku tárgyát képező időtartamra az 50 évre tervezett üzemidőből. Ma 2001-ben 3 centtel számolva 300 Ft/S, mai ára 15 Mrd Ft/év. 9. Nem az energetikusok dolga megállapítani, hány m 3/s vízmennyiség kell feltétlenül a Szigetköz kiszáradásának megakadályozásához. A megismert kultúrmérnöki vizsgálatok alapján azonban a teljes vízhozam átengedése sem tudná a Szigetközt megmenteni, ha a vízszint emelését nem lehet más eszközökkel elérni. Ilyenek pl. a dunakiliti duzzasztómű (teljes vagy részleges) üzembe helyezése, további fenékküszöbök beépítése, stb. 10. Az eredeti tervek, az azóta előirányzott kiegészítésekkel megoldották volna a környezeti aggályok elhárítását, a hajózás kérdését, ha a Nagymarosi Vízlépcső is megépül. 11. A hágai bírósági ítéletből kiolvasható, hogy mind a Szigetköz kiszáradása, mind az ivóvíz készlet feltételezett tönkretétele az a papírtigris, amit a társadalom ijesztgetésére néhány álszakértő politikai céllal kitalált, és a parlamentet is téves döntésekre ösztönözte. 12. Téves az a nézet, hogy a nagymarosi vízlépcső létesítéséről a hágai ítélet alapján lemondhatunk, mivel a Bíróság csak a bősi vízerőmű csúcsra-járatása céljából nem tartotta szükségesnek a megépítést. A komplex célok megvalósításához azonban a nagymarosi vízlépcső nélkülözhetetlen, mint pl. az évi 1 milliárd kWh többlet,