Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

1. szám - Szesztay Károly: Globális környezetvédelem és vízellátottság az ezredforduló évtizedeiben (Irodalmi áttekintés és gyakorlati következtetések)

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2006. 86. ÉV

F. 1. SZ. Geopolitika és a globalfzáció fenntarthatósága A piacok globalízációjával óhatatlanul együttjáró társadalmi és környezeti externalitások természetét és mértékét (valamint ezek gyakori rejtve maradásának és a világgazdaságot irányító országok megmerevedő magatartásának végső okait) a fejenkénti és naponkénti energiafelhasználás történelmi alakulását jellemző adatok áttekintésével célszerű megközelíteni. Amint az 1. táblázat közelítő számértékei mutatják, a több millió éves fejlődés során az emberi népesség energia fogyasztása viszonylagosan lassan emelkedett, és az intenzív iparosodás és piaci árutermelés kezdetekor (például Angliában 1850 táján) is csak mintegy 77 kcal/fö.nap körüli szinten volt. Az emberi energiafelhasználásnak a korábbiakhoz képest minden képzeletet felülmúlóan gyors növekedését a XIX. század közepét követő tudományos-műszakigazdasági forradalmak hozták magukkal, amelyek a fajlagos felhasználást az USA-ra 1970-ben jellemző 230 kcal/fö.nap szintre (vagyis a 120 év előtti angliai érték háromszorosára) emelték. 1. táblázat Közelítő adatok az emberi energia-felhasználás főbb összetevőinek történelmi alakulásáról (Suliivan, 2004. nyomán) Az energia felhasználás összetevői Az energia felhasználás közelítő átlagai* Az energia felhasználás összetevői A B C D E F A táplálékkal elfogyasztott energia (1) 2 3 4 6 7 10 Más személyi-közösségi felhasználás (2) 2 4 12 32 66 Növénytermesztés és ipar energia felh. (3) 4 7 24 91 Közlekedés és szállítás energia felh, (4) 1 14 63 Összesen (5) 2 5 12 26 77 230 * Az energia felhasználás közelítő átlagai különböző technológiájú és életmódú társadalmakban ezer kcal fejenként és naponként A = a legkorábbi leletek idején, kb. 3-4 millió évvel ezelőtt, B = vadászat és gyűjtögetés a tűz használatával kb. 0,5 millió évvel ezelőtt, C = a növénytermesztés kezdetén, kb 15-20 ezer évvel ezelőtt, D = a kiterjedt és munkamegosztásos növénytermesztésben, kb. 510 ezer évvel ezelőtt, E = korai ipari társadalmak, mint pl. Anglia 1850. táján, F = az iparosodás utáni társadalmak, mint pl. az USA 1970. táján. A káprázatosan gyors növekedés szerkezetének és okainak megismeréséhez támpontot nyújtanak a táblázatnak a fóbb felhasználási összetevőkre vonatkozóan az 1. 2. 3. és 4. sorban megadott számértékei. Ezekből kitűnik, hogy az USA 1970.évi energia felhasználásából a lakosság által a táplálékkal elfogyasztott energia mindössze 10 kcal (vagyis a teljes energia-fogyasztásnak mintegy 4 %-a), és a 2. sorban megadott más személyi és közösségi felhasználás is csak 66 kcal-ra (vagyis a teljes fogyasztás 29 %-ára) tehető. A minden korábbit messze túlhaladó energia fogyasztás zöme (mintegy kétharmada) a termelési és szállítási tevékenységekből, (vagyis az iparosodásból és a piacok kiterjesztéséből) adódott. Arra az egy szinttel mélyebbre hatoló kérdésre, hogy mi volt a termeléshez és szállításhoz felhasznált energia óriási mértékű növekedésének emberi-társadalmi motivációja, Barry Commonemek az USA fejlődését tételesen és oknyomozóan elemző munkája (1971) már több mint 30 éve megadta a világos választ: A termelési és fogyasztási technológiák energia-igényességének és nyersanyagfelhasználásának fokozása az újratermelési ciklusok folyamatos bővítésének, valamint a gyors és hatékony tőkefelhalmozódásnak és nyereségnek leghatékonyabb módozata és szükségszerű velejárója. Az 1990-es évtized közepére a piaci terjeszkedést és a globalizálódást irányító országokban a politikai nyilatkozatok és a gazdaság-politikai gyakorlat ellentmondásai olyan szembetűnővé és merevvé váltak, hogy a kormányközi egyeztetések egyre gyakrabban és élesebben torkollottak feloldhatatlan patt-helyzetbe. Ennek nyomán és ezzel párhuzamosan bontakozott ki azonban egy gyorsan erősödő társadalmi-intézményi önszerveződő tevékenység, ami a geopolitikai sorskérdések tárgyszerű feltárásában és kiút-kereső értékelésében egyre jelentősebb szerephez és befolyáshoz jutatta a nem-kormányzati („civil") szervezeteket és kezdeményezéseket. Szembetűnővé vált ez az irányzat magukon a politikai rendeltetésű tanácskozásokon is - mint például az ENSz Fenntartható Fejlődés Bizottságának (UNCSD) ülésein, vagy a 2002. évi Johannesburgi Világcsúcs és a Japánban 2003-ban megtartott Harmadik Vízügyi Világfórum rendezvényein. De, talán még jelentősebb és ígéretesebb fejleményei ennek az önszerveződő irányzatnak a vezető országokban alakult nem-kormányzati és nem -profitorientált kutató és ismeretterjesztő intézmények - mint például az ezredfordulót követően Washingtonban megalakult Geopolitikai Intézet (Earth Policy Institute). Ez rövidesen közreadott egy geopolitikai szemléletű kézikönyvet a globalizálódó világ környezeti és gazdasági dimenziójának kölcsönhatásairól (

Brown 2001). Vagy a londoni székhelyű „Earthscan" kiadó, amely a fenntartható fejlődés tárgykörében készült tanulmányok támogatását és terjesztését tekinti elsődleges feladatául. A civil szféra önszerveződő kezdeményezéseinek egyik legkorábbi és legígéretesebb példája a svéd egyetemek öntevékeny együttműködésével elindult (Robert 1991), és alig tíz év multán széleskörű nemzetközi mozgalommá terebélyesedett Természeti Életmód Program" (The Natural Step Framework TNS). Ez a fenntarthatóság kérdéseit a hajszálgyökerektől kiindulóan, és az intézkedési tervekig terjedően megfogalmazott teljességükben közvetlenül a piaci szereplők (elsősorban a globalizációt gerjesztő nemzetközi nagyvállalatok) felé irányította, és javaslataiban mindvégig a közérdek és a vállalati érdek együttes figyelembe vételére törekedett. A hosszabb idejű fenntarthatóságot biztosító korlátoknak a közérdeket és a vállalati érdeket egyaránt behatároló szerepe mindvégig a program vezérfonala maradt. A „társadalmi közérdek" mint fenntarthatósági létfeltétel, tárgyszerűsítésére a TNS mozgalom ausztráliai munkacsoportja - az ezredforduló és a 2002. évi Johannesburgi Világcsúcs alkalmából készült helyzetértékelésekre támaszkodva - globális összesítésben is értékelte közös jövőnk XXI. századi kilátásait. Az emberi magatartás és a globális környezeti politika alakulásától függően bekövetkezhető jövőképek tág tartományát a két szélső határeset összehasonlításával lehet jellemezni. A „pesszimista" változat akkor válik közös jövőnk valóságává, ha a politikai irányítás és a piacgazdaság főáramának mai ellentmondásos irányzatai érdemi változtatás nélkül folytatód-