Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

4. szám - Szigyártó Zoltán–Rátky István: Hidrológiai és hidraulikai számítások a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése során előriányzott árvízi tározók tervezési munkáihoz

64 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2006. 86. ÉVF. 4. SZ. Könyvismerteté

s Deák Antal András-Amelie Lanier: Széchenyi István és Sina György közös vállalkozása "Széchenyit ... politikai pályafutása kezdetén a következő helyzet fogadta: egyik oldalon úttörő találmányok és technikai újítások voltak, melyek egy ország gazdaságának forradalmi átalakítására adtak lehetőséget, másik oldalon a tőkehiány, amely ezeknek a találmányoknak a hasznosítását veszélyeztette. Hogy aztán ö ezt a szakadékot miként tervezte áthidalni, arról szól ez a könyv. " - fogalják össze munkájuk célját a Szerzők. A választott téma izgalmas, mert a róla szóló irodalom igen kiteijedt volta ellenére kevéssé ismert Széchenyi országépítő tevékenységének gazdasági háttere. A következőkben a könyv által kínált nyomvonalon tekintjük át Széchenyi és Sina közös vállalkozásainak történetét, a Lánchíd, a vasutak, a csatornatervek és a Tisza-szabályozás területein. Ha a történelem dolgaiban átlagos tájékozottságú embernek az utcán felteszik a kérdést: kinek köszönhető a Lánchíd, egyből rávágja - Széchenyinek!, s ezzel már tovább is lép. Tudatunkban természetesen kapcsolódik az első budapesti állandó híd a "legnagyobb magyar"-hoz. Kis tanakodás után még valamelyik Clark (inkább az építő Ádám, s csak legritkább esetben a tervező, Tierney) nevét is elővarázsolja agyunk számítógépe, de aztán tényleg kész. Ennyi! Pedig napjainkban ezerszeresen megtanulhattuk, semmilyen nagyobbszabású vállalkozás nem nélkülözheti a kimunkált költségvetést, s legfőképpen a biztos anyagi hátteret! Nem véletlen, hogy a Lánchíd részvényein az állt: "Alapítá br. Sina György". Tehát Széchenyi gróf - bármily szép országmegváltó elképzelései vannak is - szinte semmit nem tehet az illúziók nélküli bankár, Sina báró nélkül. A gróf és a báró, a magyar mágnás és a görög kereskedő "az egyik egy hanyatló, a másik egy föltörekvő társadalmi osztály tagja volt". Kettőjük ellentmondásos kapcsolatáról is szól a könyv. Sina György, az óvatos, racionális, de talán éppen ezért sikeres, görög származású bécsi üzletember, akinek minden mozdulatát figyeli a konkurencia, s akinek jó kapcsolatai vannak az udvarnál. Persze, irigyei, ellenségei is ugyanott. Széchenyi megvallja egy levelében: "En Sina embere vagyok. Hozzá nemcsak tiszta meggyőződésem csatol, miszerint ... ő a legalkalmasabb vállalkozó, s tőle hazánk anyagi kifejtésében a legtöbbet várhatunk, de egyenesen a becsület is köt. ...Ha én nem vagyok, Sina semmiben sem vállalkozik hazánkban. Én bírtam őt arra, hogy nyugalmából kilépjen, stb. stb. Illő volna-e tehát, s a becsülettel megegyező-e, ha én őt most, midőn kígyót-békát kiáltanak rá, nem pártolnám? " Ha mindezeket olvasva azt gondolnánk, hogy a gróf és a báró kapcsolata harmonikus volt, akkor nagyot tévedünk! Széchenyi mentalitásában a hűség, a tisztesség és az eszméért való lelkesültség önkínzó módon megfért a hirtelen haraggal, a türelmetlenséggel, és a legtöbbször alaptalan gyanakvással, féltékenykedéssel. Sokszor kárhoztatta Sinát fukarságáért ("gyalázatosan drága számlákat állít ki ... igazán smucig ember "), amiben volt némi igazság, ám bankárát legtöbbször az esetleges veszteségek csökkentésének szándéka vezette. Hja, az ismeretlen magyarországi viszonyok közepette befektetni olyan ügyekbe, mint pl. a Lánchíd, vagy a Duna jobb partján, a Bécs-Győr-Buda (és a Lánchíd révén esetleg Pest?) vonalon megépítendő vasút nos ebben tényleg lehetett valami kalandvágy! Hiszen itt nem csupán gazdasági kérdésekről volt szó, hanem a napi politika dzsungelébe ágyazott ügyekről, amelyek között Széchenyi mesterien kiismerte magát, de amelyektől az 1822-ben a magyar felsőház tagjává emelkedett bankár ösztönszerűen távol tartotta magát. Talán együttműködésüknek különbözőségük volt biztos alapja? Jellemző felfogásukra Széchenyinek az 1848 márciusi párizsi forradalommal kapcsolatban felmerülő kérdése: ,,Származhat ebből magyar hazámnak valami haszna?" Ugyanakkor gúnyosan feltételezi, hogy mindez Sinában a következő gondolatot indíthatja el: „Lesz belőle hasznom? " Az imént feltett kérdésre a könyv mindenesetre azt a választ sejteti, a gróf és a báró egymás nélkül nem boldogultak volna. Tehát amikor Széchenyi és az őt követők belevágtak a Lánchíd, a vasút, a Tisza-szabályozás, stb. vállalkozásaiba, Sina pénze és kapcsolatai nélkül hamar utolérte volna őket a csőd. De az is lehet, hogy a gróf mögött nem lettek volna követők, ha nem látták volna mellette Sinát. Mindez azonban fordítva is igaz. „Kettejük egyetértésének és együttműködésének alapját éppen az érdekek különbözősége képezte." Még mielőtt a két Szerző közös vállalkozásaikat venné sorra, könyvük - "Részvénytársaságok a reformkorban" fejezete - röviden bemutatja azt a társadalmi-gazdasági környezetet, amely körbevette és meghatározta az 1830-1840es évek hazai modernizációját. Állandó gondot jelentett a tőkehiány, ill. a várható nehézségek és költségek alábecslése, a gombamód szaporodó részvénytársaságok rövid szárnyalás utáni bukása. A kevés megmaradó pedig többnyire valamilyen állami részvételre és támogatásra is alapozott vállalkozásában, vagy olyan tőkeerős kereskedő/bankár állt az ügy mögött, aki a folyamatos befektetéseket és kezdeti veszteségeket képes volt tönkremenés nélkül állni. Az akkori viszonyok között nem sok ilyen akadt. A könyv Sina mellett Wodianer Sámuelt, Ullmann Móricot, valamint egyéb magyar érdekeltségeik révén számbavehető bécsi Salomon Rothschild és Bernhard Eskeles bankárokat említi. Míg tehát Széchenyi személye politikailag, addig Sina megjelenése a Lánchíd és a Tisza-szabályozás ügye mellett gazdaságilag hitelesítette ezeket a vállalkozásokat. Persze egyikőjük sem maradéktalanul. Hiszen Széchenyit politikai ellenfelei nem egyszer Bécs ügynökének állították be, Sinát konkurrensei pedig túlzott nyerészkedéssel vádolták be az udvarnál, s próbálták - összefogva Széchenyi ellenlábasaival - ellehetetleníteni a "Lánchíd projektet". Nézzük ezután a Szerzők kalauzolásával a Lánchíd ügyét! Sina a vállalkozást arra alapozta, hogy részvénytársasági formában fognak hozzá a megvalósításhoz, a majdan elkészülő hídon vámot fognak szedni, 100 évig tartó joggal. Amikor Széchenyi és Sina megjelentek a közvélemény előtt a Tiemey Clark tervezte lánchíd gondolatával, egyből mozgolódni kezdett az ellenoldal is. Ullmann és Wodianer bankárok Rennie angol mérnököt kérték fel egy kőhíd tervének elkészítésére, s igyekeztek az olcsóbb megoldással (és csak 46 évre szóló hídvám joggal) az országgyűlést és a kormányzatot a maguk odalára állítani. Sináék nem voltak kön nyű helyzetben. A bankár Clarkkal kétféle költségvetést készíttetett: a drágábbat a kormányzat részére, hogy a nagy befektetésre tekintettel minél hosszabb ideig tartó jogot szerezhessen a hídvám szedésére, az olcsóbbal pedig bizalmasan megkereste Wodianeréket, hogy részt kínálva az üzletből, megbontsa az ellenpártot. Sina végülis sikerrel járt: Pest és Buda polgárait az 1838-as árvíz kárainak enyhítésére adott 40 000 forintos adományával nyerte meg, s megszerezte a Magyar Udvari Kancellária, s a király jóváhagyását. Igen érdekes a könyvnek az a része, amely a Lánchídrészvények kibocsátását és a híd finanszírozását tárgyalja. Széchenyi, hogy jó példával járjon elől, saját vagyonának