Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
4. szám - Könyvismertetés
54 r Eleiem és víz a globalizálódó iparosodás korában Szesztay Károly 1028. Budapest, Kőrózsa u. 21. Kivonat: Az élelem és a viz fogalomkörének közös kérdéseit sokféle módon és szinten lehet megközelíteni. Ez az áttekintés ágazat-politikai közelítésben, és globális szinten próbálja meg vázolni ennek a két tárgykörnek a XX. század közepétől bekövetkezett alakulását. Kulcsszavak: élelmezés, víz, gazdaság. Az élelmezés globális helyzetét összefoglalóan tükröző világpiaci irányzatok szempontjából az elmúlt fél évszázadban három főbb időszakot lehet megkülönböztetni: (1) A 1950 és 1980 közötti 30 évet, amelyben a világpiacot kínálati túlsúly jellemezte, és az 1 főre számított élelem-termelés és fogyasztás jelentősen növekedett (az 1950.évi 250kg./föről az 1980. évi 330 kg./főre, miközben a népességszám 2,5 milliárdról mintegy 4,5 milliárdra emelkedett).. (2) A 1980 és 2000 közötti két évtizedet, amelyben a világpiac továbbra is kínálathangsúlyú maradt, de az 1 főre jutó fogyasztás már némileg csökkent (az 1980.évi 330 kg./fő ről a 2000.évi 310 kg./főre, miközben a népességszám 4,5 ről 6,1 milliárd főre nőtt): (3) A 2000-rel elkezdődött jelenkori időszak, amelyben a világpiac egyre kereslet-hangsúlyúbbá válik, és a piaci egyensúlyt csak a globális biztonsági tartalékok viszonylag gyors és jelentős csökkenésével lehet fenntartani (az ezredforduló körüli 120 napnyi tartalék négy év folyamán mintegy felényire csökkent, miközben a népességszám mintegy évi 70-80 millióval tovább növekszik). A továbbiakban ennek az összességében meglehetősen gyorsan élesedő mérlegü és emelkedő árszintű fél évszázadnyi időszaknak a jövő-orientált áttekintése lényegében egyetlen kérdésre keresi a választ: Mi volt a történelmileg kialakult pénz-központú tőkés gazdálkodás, valamint az azzal párosuló ipari- és fogyasztó-társadalom szerepe az élelmezés, és az azon belülaz öntözéses növénytermesztés sikereiben és kudarcaiban? A termőterületek és a terméshozamok alakulása Informatikai alapjait tekintve a terméshozamoknak a XX. század második felében bekövetkezett káprázatosan gyors növekedése a jól szervezett és nemzetközileg öszszehangolt kutatásnak köszönhető. Növényélettani és genetikai vonatkozásban rövid időn belül sikerült a búza és a rizs törpe fajtáival a betakarítási arányt (a szemtermésnek a növényi szárazanyag egészéhez viszonyított hányadát) a korábbi 20 % körüli szintről 50 %-ot is elérő és meghaladó szintre emelni. Ezzel szorosan összehangoltan folytak a termesztés-technológiai kutatások, amelyek az újonnan nemesített növényféleségek kibontakoztatásának tápanyag ellátási és vízháztartási előfeltételeit tisztázták. Ugyanakkor a főbb növényféleségekre (búzára, rizsre és kukoricára) szakosodott nemzetközi kutatási központok segítették az új eredmények lehető gyors elterjesztését valamennyi érintett országban. A kutatásokat kezdetben a kínálat-hangsúlyú piac kialakulásában és fennmaradásában érintett országok (USA, Japán, Ausztrália stb.) kormányzatai támogatták, de a gazdasági hasznosulás érdekviszonyainak megszilárdulásával egyre fontosabb szerepet töltöttek be maguk a főbb növénytermesztési intézmények. A jól szervezett kutatómunka eredményei a hasznosulás mérőszámaiban is világosan jelentkeztek: a szántóföldi növénytermesztés hatékonyságát az 1950.évi 1,1 t/ha körüli globális átlagról az ezredforduló idejére mintegy 2,7 t/ha szintre, vagyis több mint kétszeresére sikerült emelni. A jövő felé fordulva a sikeres kutatási és hasznosítási tevékenység azt is jelenti, hogy a növényélettani és agrotechnikai kutatásoktól további jelentékeny termelékenység-növekedésre már nem lehet számítani. Ugyanakkor a népességszám — főként a már most is legnehezebb helyzetben lévő szegény országokban — még jelentékenyen (globális összesítésben jelenleg mintegy évi 70 millióval) növekszik és a 9 milliárd fő körülire becsült stabilizálódás csak a XXI. század közepére várható. Ezekből a népességi adottságokból kiindulva, és az ezredforduló éveire kialakult 670 millió ha-nyi szántóföldi területet a soron következő évtizedekre is megtarthatónak tekintve, az 1 főre jutó termőterület a jelenlegi 0,10 ha/fő szintről 2050-re. mintegy 0,07 ha/fő-re csökken. Ha meggondoljuk, hogy ezek a terület-méretek az európai külvárosok kertes lakóházainak átlagos telek nagyságát jelölik, világossá válik a sűrűn lakott ázsiai és afrikai országok élelmezési helyzetének válságosra fordulása: az ilyen mértékben felaprózódott mezőgazdasági parcellákon nemcsak az egészséges táplálkozás, de a túlélés létminimumának biztosítása is kérdésessé, esetenként lehetetlenné válik. A helyzet tragikumát példázza a Szahel övezetben (a Szahara déli szegélyének országaiban) kitört közelmúltbani erőszak-hullám. Szudán területén 2004. folyamán mintegy 2 millió ember vesztette életét, amikor az állattenyésztő nomád törzsek legelőterületeik biztosítására elüldözték és menekült táborokba kényszerítették a környező területek földművelő lakosságát. Az iparosodás hosszabb időtávlatú hatásai A gyors kezdeti sikerekkel párhuzamosan hamarosan jelentkezni kezdtek a pénz-központú tőkés gazdálkodás gerjesztette iparosodás terjedésének az élelmezési helyzet alakulása szempontjából hátrányos hosszabb idő távlatú hatásai is. Az iparosodásnak a szántóföldi termelést hátráltató és visszaszorító hatásai különösen a nagy népsűrűségű területeken szembetűnők, ezért a folyamat összetevőinek és összefüggéseinek bemutatására Japán élelmezési helyzetének félévszázados alakulása szolgálhat példaként. Az 1950-es évek elején Japán élelmezése még lényegileg önellátó volt. A gyors iparosodás velejárójaként néhány év után már élelmiszer-behozatalra szorult, és mintegy három évtized multával (az 1980-as évek elejére közepére) már a teljes élelemszükséglet mintegy 70%-