Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

1. szám - Szesztay Károly: Globális környezetvédelem és vízellátottság az ezredforduló évtizedeiben (Irodalmi áttekintés és gyakorlati következtetések)

1 Globális környezetvédelem és vízellátottság az ezredforduló évtizedeiben Szesztay Károly 1028. Budapest, Kőrózsa u. 21. Kivonat: A vízgazdálkodás és a központi gazdálkodás egymásra utaltságát az teszi a politikai irányítás és a gazdálkodási döntések egyik leggyakoribb és legsokrétübb feladatává, hogy a vízjárást, a víz minőséget és a vízi élővilágot befolyásoló legfontosabb ipari, mezőgazdasági és lakóhelyi tevékenységekben - jellegükből és intézményi tagozódásukból adódóan - csak széleskörű ágazatközi együttműködéssel és kormányzati döntéssel lehet a közérdeket érvényesíteni. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, környezetvédelem, globalizáció. Globalizálódó világunkban a vízgazdálkodási politika megfogalmazása és sikeres alkalmazása több vonatkozásban is a közösségi együttélést szolgáló központi politika egyik központi kérdésévé és próbakövévé vált. Ennek legfontosabb oka és politikai vetülete, hogy a globalizációt gerjesztő piaci terjeszkedés nem-szándékolt, de következetesen jelentkező és egyre súlyosbodó káros mellékhatásainak, (az ,,externalitások"-nak) jelentős hányada a légkörzési és a vízkörforgási ciklusokhoz kapcsolódik, és csak ezek ismeretében válik kezelhetővé. Az ilyen jellegű „külső" hatások gazdasági és társadalmi következményeinek súlyosbodása lényegében abból adódik, hogy a vízelőfordulások körforgási, lefolyási és tározódási ciklusai úgyszólván teljes egészükben átszövik a természeti környezetet és a társadalmi tevékenységeket. Ugyanakkor a vízgazdálkodás és a központi gazdálkodás egymásra utaltságát az teszi a politikai irányítás és a gazdálkodási döntések egyik leggyakoribb és legsokrétübb feladatává, hogy a vízjárást, a víz minőséget és a vízi élővilágot befolyásoló legfontosabb ipari, mezőgazdasági és lakóhelyi tevékenységekben - jellegükből és intézményi tagozódásukból adódóan - csak széleskörű ágazatközi együttműködéssel és kormányzati döntéssel lehet a közérdeket érvényesíteni. Az ENSz alkotmánya és a globalizálódó piac externalitásai Az európai civilizációból kinőtt és a globalizálódás útjára lépett mai gazdasági világrend kibontakozását és hosszabb időtávlatú fenntarthatóságát egy egyre nyilvánvalóbbá váló, és egyre nehezebben kezelhető belső ellentmondás veszélyezteti: a mába torkolló történelmi korszakot 1945-ben elindító ENSz alkotmány - a két világháború és a gazdasági válságok keservein és tanulságain okulva - az emberek és az országok közötti békés együttélés és a kölcsönös előnyökön alapuló testvéri együttműködés elveit tűzte zászlajára. Az azóta eltelt fél évszázad gazdasági, társadalmi és politikai fejleményei azonban ezekkel az elvekkel többnyire szöges ellentétben álló tényeket és irányzatokat hoztak felszínre. A szegény többség és a gazdag kisebbség létbiztonsága és életminősége közötti történelmi különbségek a társadalmakon belül és az országok között is összességükben tovább éleződtek, és ugyanakkor változatlanul, vagy a korábbinál is gyorsabb ütemben folytatódott a természeti környezet készleteinek és élővilágának a folyamatos utánpótlást jelentősen túlhaladó mértékű kitermelése, illetve elszenynyezése és elpazarlása. Az ENSz alapokmányaiban megfogalmazott, majd számos későbbi nemzetközi konferencián és világcsúcson megerősített és felújított „testvéri eszmeiség" valóra váltásának elmaradásában a gazdasági terjeszkedés és a globalizálódás motorjának, a piac-mechanizmusnak, pontosabban a piac-mechanizmus öncélúvá és öntörvényűvé válásának volt és van meghatározó szerepe. Elméleti meggondolások és történelmi tapasztalatok világosan mutatják, hogy a „magára hagyott" piaci törvények és bővített újratermelési ciklusok olyan járulékos mellékhatásokat (externalitásokat) gerjesztenek, amelyek a ciklusok ismétlődésével fokozatosan erősödnek és a kialakuló társadalmi és környezeti válság-gócok hosszabb időtávlatban a termelési és fogyasztási rendszer egészét veszélyeztető aránytalanságokhoz vezetnek. Geopolitikai vetületükben a globalizálódó világunkat terhelő társadalmi feszültségek és a környezeti válságok súlyosbodásának okai abból erednek, hogy globális szinten mindmáig úgyszólván teljességgel hiányzik a piacmechanizmust kiegészítő gazdaságpolitikai irányítás, ami a mellékhatásokat és externalitásokat „internalizálná", vagyis lehetővé tenné, hogy a döntéseket megalapozó értékmérlegek ezeket is tükröznék, és így a gazdálkodási rend egészének stabilitását és hosszabb időtávlatú fenntarthatóságát biztosítsák. Bár az ilyen rendeltetésű adózási és támogatási rendszert a gazdasági világrend kialakulását irányító országok kormányzatai saját területükön már régóta kiépítették, és egymás közti együttműködésükben (például az OECD-ben és az Európai Unióban) is következetesen szorgalmazzák, de a globális méretű kiterjesztés elől - a skandináv országok és Hollandia kivételével - mindmáig mereven elzárkóznak. Jellemző példa ebben a vonatkozásban, hogy az USA kormányzata 2001. márciusában egyoldalúan felmondta az 1997-ben már aláírt nemzetközi széndioxid-kibocsátási keretegyezményt, Anglia pedig a Thatcher-kormány idején nyíltan és egyoldalúan a piacok kiterjesztését gátló akadályok elhárítását tette külpolitikai irányvonalának gerincévé. Világosan jelzi a piac-mechanizmust kiegészítő globális méretű szociális és környezeti háló szükséges és sürgős voltának elvi elismerése és megvalósításának késlekedése közti ellentmondást az is, hogy a gazdag országok az 1992. évi Riói Világcsúcson vállalt ilyen irányú szerény hozzájárulás (az évenkénti nemzeti össztermék 0,7 %-ának) valójában csak kis hányadát (többnyire a GNP 0,10,3-át ) teljesítik; valamint, hogy rendkívül lassan halad előre a Riói Világcsúcson elfogadott hat nemzetközi környezetvédelmi keret-egyezmény és szerződés-tervezet országonkénti ratifikálása. Különösen nyilvánvalóvá vált a globális együttműködés elvének és gyakorlatának ellentmondása az 1995-ben létrehozott Világkereskedelmi Szervezet (a WTO) munkájában, amelyben a piaci érdekeket nyíltan és egyértelműen a társadalmi és környezeti válságok elhárításának és megelőzésének szempontjai elé helyezték (Dodds 2002).