Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
1. szám - Kóthay László: Rendhagyó „üdülés” Ócsanáloson (2004)
53 Rendhagyó „üdülés" Ócsanáloson (2004) Kóthay László Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igaz gatóság, 4001. Debrecen, Hatvan u. 8-10. Kivon»': Az utóbbi években sokszor kellett helytállnunk a természet ellen és a természetért folyó küzdelemben. Kezdhetjük a 2000. évi cianid, nehézfém szennyezéssel, árvízzel, belvízzel, a 2001. évi árvizekkel, belvfzzel, a tiszai kisvizes időszakkal, de folytathatjuk a 2002. évi rendkívüli dunai árvízzel, 2003. januárjában a jeges árvízzel, vlzkorlátozással, vagy a hortobágyi tűzesettel. A közös bennük, hogy a TIVIZIG, illetve a TIKÖVIZIG munkatársai minden esetben sikerrel megállták helyüket, büszkék lehetnek teljesítményükre. Kulcsszavak: árvízvédekezés, Hernád. Előszó. Magyarországon három dolog van, amihez mindenki ért. Elsősorban több millió foci szakértővel, másodszor közel ennyi kvalifikált meteorológussal, végül ugyanennyi árvízvédelmi ismeretekkel rendelkező állampolgárral rendelkezünk. * 2004. július 27. 14 óra 4 perc, 5112. számú OVF távmondat a Tisza-völgyi KÖVIZIG-ek védelemvezetői számára: „Az Országos Vízjelző Szolgálat által kiadott 2004. július 27. 11 órai hidrológiai helyzetértékelése, Rendkívüli Hidrometeorológiai Tájékoztatója alapján kérem, hogy, a jelenlegi csapadékos időszak végéig fokozottan kísérjék figyelemmel a csapadék mennyiségének, illetve a várható vízszintek emelkedésének alakulását. Aláírás: Korompay András, törzsvezető helyettes" Ekkor még nem gondoltuk, hogy kalandos két hét elé nézünk. Pedig a következő napok adatai a most jó jósnak bizonyult meteorológusokat igazolták. A TIKÖVIZIG működési területére átlagosan 125 mm csapadék hullott egy héten belül, a szokásos júliusi 64 mm-es átlag helyett. Volt olyan állomásunk, ahol a július havi átlag, több mint háromszorosa esett. A Hernád szlovákiai és magyarországi vízgyűjtője is kapott a ciklon „áldásaiból", ott rövid egy hét alatt 180 mmt regisztráltak a meteorológiai állomásokon. * A csapadék lehullását követően gyorsan peregtek az események. Az ÉKÖVIZIG július 29-én reggel nyolctól I. fokú, 16 órától II. fokú, este 18 órától pedig már III. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. (Közben a TIKÖVIZIG készültségben volt a Berettyón, Hortobágy-Berettyón levonuló I. fokú árhullám, valamint több belvízvédelmi szakasz II. fokú védelmi szintje miatt.) A miskolci előrejelzések alapján a LNV-t elérő vízszintek kialakulására kellett számolni! Számunkra a Hernádon folyó védekezési munkák 31-én szombaton délelőtt kezdődtek meg. 10 óra körül Vaszilievits S. György úr érdeklődött nálam, hogy a TIKÖVIZIG tud-e segítséget nyújtani a miskolciak számára. A válasz igen volt. Ezután egy gyors telefon Debrecenből dr. Pados Imre védelemvezetőnek: „Van-e szükség segítségre?" A válasz: igen. Még otthonról egyeztettem dr. Bartha Péter főmérnökkel, és már 11-kor a Hatvan utcai központban elindítottuk a műszaki irányító és fizikai védekező létszám összeállítását, a szükséges technikai felszerelések megjelölését. Első „lendületből" közel száz fó kiállítását és útba indítását szerveztük meg. Az OMIT engedélye alapján augusztus l-jén reggel 7-re a Polgári Szakaszmérnökség 26 fővel, este 18-ra a Hajdúszoboszlói Szakaszmérnökség további 25 fővel, míg a Műszaki Biztonsági Szolgálat 2x11 fővel megjelent a Hernád mellett, Ócsanálos térségében. A TIKÖVIZIG-es „különítmény" helyi irányítására a fiatal kora ellenére rutinos tapasztalattal rendelkező Sándor Attilát, a Polgári Szakaszmérnökség vezetőjét jelöltem ki. Még vasárnap délután megnéztem a védekezési munkákat a helyszínen. A víz erősen áradó, a TIKÖVIZIG dolgozóinak hangulata bizakodó volt. A helyi védelemvezetés döntése alapján az általunk kirendelt dolgozók a Vadász-patak torkolati jobb- és balparti, mintegy 2-2 km hosszú szakaszán építették az ideiglenes védműveket. A feladat megértéséhez szükséges bemutatni Ócsanálos térségét. A falu két vízfolyás, a Hernád folyó és a Vadászpatak által határolt Y alak belsejében fekszik. A falut körgát védi, mely a Vadász-patak bal parti depóniájából indul ki, és oda is köt be. A Hernádon és a Vadász-patakon, állami fővédvonalon az ÉKÖVIZIG-nek, az önkormányzati kezelésben lévő körgáton az önkormányzatnak kell védekeznie. A kétfajta szervezet védekezésének összehangolása a szakaszvédelem-vezető feladata. Az ÉKÖVIZIG vezetése az összehangolási kötelezettségen túl vállalta, hogy az önkormányzatok védelmi munkáinak segítésére l-l fő műszaki irányítót, szaktanácsadót biztosít a Hernád által veszélyeztetett településekre. A vasárnap viszonylag nyugodtan telt el. A helyi védelemvezetés irányítása mellett munkatársaink végezték a töltésmagas ítási, a megerősítési munkákat nappal és éjszaka is. Sajnos, azonban már akkor észlelhető volt a lakosság ellenszenve a „kék ruhásokkal" szemben. A folyó és a Vadász-patak áradásának intenzitása nem csökkent hétfőre sem. Sőt, az előrejelzések alapján még kellemetlenebb helyzettel kellett szembenéznünk, mint amit előzőleg hittünk. Az általunk felügyelt töltéseken rohamosan emelkedett a vízszint. Kb. 500 méter hosszban a töltésmeghágás ellen kellett védekeznünk. Volt olyan szakasz, ahol csak lepelszerüen, de volt olyan szakasz, ahol 10-15 cm vastagságban folyt át a víz. Vasárnap és hétfőn délelőtt ráadásul még a homokzsákokat is nekünk kellett tölteni. A megtöltött zsákok beszállítása homlokrakodóval a mentett oldali töltéslábnál, valamint terepjáró IFA-al a töltéskoronán történt. A baj csak az volt, hogy ugyanabból a depóniából és ugyanazokkal a szállító járművekkel szolgálták ki a fővédvonalon és az önkormányzati körgáton védekezőket is. Hétfőn délutánig a TIKÖVIZIG dolgozói a falubeliekkel közösen töltötték a homokzsákokat a körgátat védők számára is. Ezt nehezményezték a TIKÖVIZIG védelemvezetői, kezdeményezték az intenzívebb munkavégzés körülményeinek megteremtését. Közben, a falu lakosságának egy szűknek nem nevezhető része folyamatosan zavarta jelenlétével, piszkálódásaival a TIKÖVIZIG munkáját. Sándor Attila kétségbeesett hívása miatt hétfőn délben én is autóba szálltam, és a helyszínre siettem. A valóság sokkal rosszabb volt, mint amire a telefonhívás alapján számíthattam. Az Ócsanálosra bevezető út hídján közel 50-60 fő állt, akik folyamatosan hangoztatták, hogy teljesen felesleges az állami fővédvonalon védekezni, a VIZIG-esek erősítsék inkább a körgátat, „ne a jegyző kukoricáját védjék". Felemle-