Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

6. szám - XLVI. Hidrobiológus Napok: Szélsőséges körülmények hatása vizeink élővilágára, Magyarországi kisvízfolyások ökológiai viszonyai Tihany, 2004. október 6–8.

32 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 6. SZ. Faunistical evaluation of the Kemence and Bernecei streams (Börzsöny Mountains) Balázs Cser', Tibor Erős

3 'Dept. of General and Applied Ecology, University of Pécs, 7624. Pécs, Ifjúság útja 6, Hungary 2VITUKI, 1095. Budapest, Kvassay Jenő út 1, Hungary Abstract: The macroinvertebrate fauna of the Kemence and Bernecei streams (Börzsöny Mts) was investigated between 20002001. In the present work we evaluate the data about the mayfly fauna. Altogether 23 species was identified of the about 4000 mayfly larvae collected with a Surber sampler. Many rare species and five species new to the mayfly fauna of the Börzsöny were collected. Bemecei stream showed higher species richness with 19 species whereas 15 species was proved from the Kemence stream. We also compared the streams on the basis of the habitat preference of the mayflies. Keywords: Börzsöny Mts., Ephemeroptera, faunistics, stream zonation Az Ölyvös, mint egy tipikus természetközeli állapotú alföldi ér átfogó jellemzése Dévai György' - Müller Zoltán

1 - Miskolczi Margit

1 - Dévai István

3 - Wittner Ilona

4 'Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar, Hidrobiológiái Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1. 'Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 4024. Debrecen, Sumen u. 2. 3Wetland Biogeochemistry Institute, Louisiana State University, Baton Rouge, LA 70803-7511, USA 'Nyíregyházi Főiskola, Természettudományi Főiskolai Kar, Állattan Tanszék, 4400. Nyíregyháza, Sóstói út 31/b Kivonat: A dolgozat azoknak a felméréseknek és vizsgálatoknak az eredményeit összegzi, amelyeknek célja egy tipikus alföldi kisvízfolyás, a víztér-tipológiai szempontból érnek tekinthető Ölyvös környezetminőségi állapotának és szitakötő-fajegyQtteseinek ökológiai szemléletű feltárása volt. A szerzők először vázolják az Ölyvöst magában foglaló táj, a Bihari-sík fejlődéstörténetét, majd az ökológiai vizminősltésnél használt sztatikus mutatócsoportok alapján az Ölyvös-menti területet mutatják be [elsősorban a következő főbb mutatók szerint: természetföldrajzi jellemzők (tájegység, tájtlpus, éghajlat, domborzat, magassági helyzet, alapkőzet, talaj, vlzellátottság); természetvédelmi és környezetgazdálkodási jellemzők (védettségi állapot, szennyezésérzékenység, társadalmi hasznosítás szerinti helyzet, környezettechnológiai beavatkozások szerinti állapot, degradáció mértéke)], s elemzik a vízgyűjtő terület tájhasznosítási sajátosságait. Ezt követően ismertetik a forráságaknak tekinthető két kisvízfolyás (Barát-ér, Zomlini-csatorna) és az Ölyvös jelenlegi és múltbeli hidrográfiai viszonyait, végül pedig tájékoztatást adnak az Ölyvös három szakaszának vizéből és üledékéből ven minták fizikai és kémiai vizsgálatának eredményeiről. Az ökológiai szempontból háttérként értelmezhető táji és élőhelyi adottságok áttekintése után összegzik a területre vonatkozó odonatológiai adatokat, majd a faunisztikai eredményekből kiindulva elemzik a szitakötőfajok előfordulási sajátosságait, egyrészt az országos helyzetkép szerinti relatív gyakoriság, másrészt a szakaszonkénti és a teljes vizsgálati terület szerinti összetétel szempontjából. Végül a kimutatott szitakötő-fajegyüttesek indikációs képessége alapján ökológiai és természetvédelmi szempontból értékelik és minősítik az Ölyvös három részletesen vizsgált szakaszát és az egész vízfolyást, s a kiemelkedően értékes fauna-összetétel alapján védetté nyilvánítási eljárás megindítására terjesztenek elő javaslatot. Kulcsszavak: Ölyvös, alföldi ér, környezetminöségi állapot, szitakötők (Odonata), biotópértékelés. Bevezetés A Debreceni Egyetem hidrobiológusai hosszú évek óta keresnek a Tiszai-Alföldön olyan - lehetőleg minél természet-közelibb állapotban fennmaradt - víztereket, amelyeket alapreferenciaként lehetne számításba venni ahhoz, hogy a táj eredeti vízi élővilágának összetételét rekonstruálhassuk, és az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások irányát és jellegét nagy valószínűséggel megítélhessük. Ebből a szempontból különösen nehéz helyzetbe kerültünk a vízfolyások esetében, ami két fö okra vezethető vissza. Először is arra, hogy a folyóvizek a szabályozási és a belvízrendezési munkálatok következtében túlnyomórészt elvesztették természetes arculatukat. Másrészt viszont arra, hogy az ipari és a mezőgazdasági termelés, ill. az urbanizáció fokozódásával együtt járó vízszennyezés eredményeképpen az élővilág elszegényedése igen nagy méreteket öltött, s ez is elsősorban a folyóvizeket érintette (ráadásul nemcsak hazai, hanem az ország medence-jellegü fekvéséből adódóan külföldi részről is). Hozzájárult a helyzet súlyosbodásához a lakosság jó részének abból a téves, de sajnos általánosan elterjedt felfogásából adódó környezetszennyező tevékenysége is, amely minden hulladék és szemét természetes befogadójának a vizeket tekinti. Az ebből a helytelen szemléletből adódó gyakorlat káros következményei különösen a kisvízfolyások esetében jelentkeznek igen drasztikusan. így sajnos a magyar alföldi táj igazán jellegzetes kisvízfolyásai - az erek - annyira tönkrementek, hogy a közel eredeti állapot rekonstrukciójára alig maradt remény. Közel két évtizedes terepi felmérő munka eredményeként jutottunk arra a következtetésre, hogy az Ölyvös igen alkalmas lenne a tipikus alföldi erek referencia-vízfolyásaként, nemcsak hazai, hanem nemzetközi (EU) viszonylatban is. Ezt a véleményünket tovább erősítette az a két tény is, hogy az Ölyvöst sajátos víztípusa és rendkívül egyedi szitakötő-faunája az európai értékű élőhelyek sorába emeli. A vízgyűjtő terület jellemzése Az Ölyvös vízgyűjtő területe a Tiszai-Alföld keleti részén, a Bihari-síknak nevezett kistájon fekszik. A terület jellemzését az átfogó természetföldrajzi forrásmunkák (.Marosi és Szilárd 1969; Marosi és Somogyi 1990), ill. az ökológiai vízminősítés tipológiarendszere (Dévai Gy. 1992) alapján adjuk meg. A Bihari-sík - eredetét tekintve - a Sebes-Körös hordalékkúpja, amelynek üledékanyaga az alsó, főként kavicsos, murvás, homokos rétegek felől a felszínhez közeledve egyre finomabb, s a felső 4-6 m-es rétegsora már túlnyomórészt óholocén löszös iszap, sok szikes folttal. A hordalékkúp felszíne délnyugati irányba enyhén lejt. A magasságkülönbség azonban mindössze 10 m (100-90 m). Nyugati részén a vízszabályozások előtt sok volt a bizonytalan lefolyású hely. A terület vízrajzi tengelye és fö vízgyűjtője a hajdani Körös-mederben folyó, s ma már jórészt szabályozott Kutas (Kutas-főcsatorna), amely északkelet-délnyugati lefutású. Hasonló irányban, de tőle északra mintegy 3-6 km távolságban fut az Ölyvös, összegyűjtve a Berettyó és a Kis-Körös, ill. a Kutas közötti terület vizeit.