Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.

55 A vízminőség különböző megközelítési módjainak összehasonlítása a Velencei-tó példáján (2. rész) Kiss Gábor

1, Dévai György

2 'Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1. 2Debreceni Egyetem, TTK, Hidrobiológiái Tanszék, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: A Velencei-tó védett nyugati területén (Madárrezervátum) igazi különlegesség található, egy úszólápi nádas, ami továbbra is őrzi ősi szulfurétum jellegét. A Madárrezervátumtól keletre egy egészen eltérő minőségű üdülőterület helyezkedik el. Az aszályos időszakban, 1991-1994 között mesterségesen kellett pótolni a hiányzó vízmennyiség egy részét. A Velencei-tó három jellemző időszakának (aszályos évek előtt - 1987, aszályos időszakban - 1993, vlzszint-stabilizálódást követően - 2000) minősítését három mintavételi helyen, az algataxonok jelenléte, illetve mennyisége alapján végeztük el, a többváltozós analízis módszereivel. E módszerek alkalmazására és használhatóságának kimutatására elsősorban azért törekedtünk, mert egyre inkább elfogadottá válik az a megállapítás, hogy elsősorban önmagához lehet és kell hasonlítani minden felszíni vizet (vízfolyást, állóvizet). A kapott eredmények azt mutatják, hogy a tó korábbi erősen mozaikos jellege megszűnőben van, de három jellegzetes vfztáj különbözősége mindmáig megmaradt, s az aszályos időszakot követően 2000-ben a Madárrezervátumban is "helyreállt" az 1987. évihez hasonló, "jónak" (az eredetihez közelebb állónak) tekinthető biológiai állapot. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jutottunk a cikksorozat első részében is, főként vízkémiai adatok elemzése alapján. Kulcsszavak: vlzminősltés, fitoplankton, többváltozós analízis Bevezetés A Velencei-tó - hazánk második legnagyobb természetes állóvize és egyik különleges és értékes víztere - az elmúlt évtizedben kritikus időket élt át. Unikális élővilágát - a rekreációs célú beavatkozások után alig néhány évvel - a csapadékhiányos időszak tette újból próbára. Vizsgálataink szerint - a vízpótlás révén - az aszályos időszakot nagyobb károsodás nélkül átvészelte (Kiss 2001, 2002; Reskóné Nagy et al. 2001). A Velencei-tó vizének minősítése 1994 óta szabványban (MSZ 12749) rögzített módon történik. 2001-ben átfogó összehasonlítást végeztünk a tavon térben és időben, az 1987-2000 közötti vizsgálati időszakra vonatkozóan (Kiss & Dévai 2003b). Ekkor a vízkémiai jellemzők mellett szerepeltek ugyan a fitoplankton-vizsgálatok adatai is, de fajösszetétel nélkül. Mostani közleményünkben az algakép változásait és az algáknak a vízminőségi állapot alakításában játszott szerepét kívánjuk bemutatni, az 1987-2000. évek vizsgálati eredményei alapján. Választ keresünk továbbá arra a kérdésre is, hogy vajon a Madárrezervátum kiheverte-e az 1993-as vízhiányos időszak alatt elszenvedett sokkhatást? Míg az 1970-es években öt - mozaikosan elhelyezkedő - vízminőségi tájat lehetett megkülönböztetni, az 1990-es években ez háromra csökkent (Reskóné Nagy 2000,' 2001, 2002). Ennek a folyamatnak a megítéléséhez, ill. az egyes mintavételi helyek összehasonlításához nyújt segítséget a "Syn-Tax 2000" számítógépes értékelő programcsomag (Podani 2001). A többváltozós, tudományosan is alátámasztott elemző módszerek révén pontosabb képet kaphatunk a Velencei-tó biológiai-ökológiai vízminőségéről. Tapasztalatainkat felhasználhatjuk más vizeink minősítési gyakorlatában is. Az első lépéseket a Balaton esetében már megtettük (Kiss & Dévai 2003a). Anyag és módszer Az algavizsgálati eredményeket elsődlegesen hagyományos statisztikai módszerekkel dolgoztuk fel, figyelembe véve a három határévet: az aszályos évek előttit (1987), az aszályos időszakét (1993), valamint a vízszint stabilizálódását követőét (2000). Ugyanakkor felhasználtuk az előző, főként kémiai vizsgálati eredményeknek a Syn-Tax programcsomaggal készített számítógépes értékelési eredményeit is. A számításba vehető mintavételi helyek közül hármat választottunk ki, melyek megegyeztek a korábbi értékelés vizsgálati helyeivel. Ezek szerint a Német-tisztás (N) reprezentálja a védett Madárrezervátum lápi jellegű területét, az Agárdi-tisztás (A) az üdülőtáji régiót, a legkeletebbre eső Fürdető (F) pedig a sokáig legeutrófabb területet. A bevezetőben már említett régi mozaikos jelleg napjainkra gyökeresen megváltozott, gyakorlatilag csak két markánsan elváló víztest különíthető el, a lápi és az üdülőtáji terület (Reskóné Nagy 2001, 2002), de vízminőségi szempontból az utóbbin belül a tó keleti sarkában lévő víztáj (Fürdető) is jól elkülönül. Az algavizsgálatokhoz a mintákat ún. cső- vagy oszlop-mintavevővel vettük. E módszer alkalmazásának gyakorlati fontosságát legutóbb éppen a Velencei-tavon erősítették meg (Reskóné Nagy 2002). A víztérben vertikálisan gyakran igen eltérő összetételű alganépességek jelentős mértékben befolyásolhatják az algamintázatot, megnehezítve ezzel a jó vagy legalább elfogadható mintavételt. A fitoplanktonmintákat Lugol-oldattal rögzítettük. Az algák mennyiségi vizsgálatát és azonosítását fordított mikroszkóppal (Utermöhl 1958), a statisztikai előírásoknak megfelelően (Lund et al. 1958) végeztük. Ezt követően minden esetben kiszámoltuk a biomasszaértékeket is (Németh & Vörös 1984; Németh 1998). Meggyőződésünk, hogy a vizek algatartalmát a klorofill-a mellett az alga-biomassza valósabban jellemzi, mint az algaszám (Vörös 1984; Vörös & Padisák 1991). Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy egyes algafajoknak - különböző fiziológiai állapotukban - eltérő lehet a klorofill tartalmuk, s így adott esetben még a klorofill-a értékeinél is valósabb képet adhat egy biomassza-adatsor! A fentiekből kiindulva többváltozós vizsgálatainkhoz az alapadatmátrixok felépítésénél a biomasszaértékekből indultunk ki. Ezek képezték a mennyiségi, majd pedig a minőségi (bináris: prezencia/abszencia) vizsgálatok alapját. A klasszifikációs és ordinációs eljárásokhoz a "SynTax 2000" programcsomagot használtuk (Podani 2001), az elméleti és a módszertani részleteket illetően pedig az