Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
1. szám - Jászné Gyovai Ágnes: A szegedi (percsorai) árvízi tározó
32 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84. ÉVF. 1 . SZ. -Az ártéri öblözetek biztonsági igénye erőteljesen differenciálódik. Különös hangsúlyt kell helyezni a lakosság egzisztenciális biztonságára és ezzel egyidejűleg a természetes életfeltételek védelmére, illetve azok javítására. - A Tiszán az elmúlt ötven év alatt csak az előírt méretűre kiépítetlen szakaszokon következett be a gátszakadás. Ezért szükségszerű a töltéseknek a jelenlegi előírások szerinti erősítése. -Kiemelt jelentőségük van azoknak a fejlesztési lehetőségeknek (ezek a főmederben és a hullámtéren történő beavatkozásokatjelentik), amelyekkel elérhető, hogy a nagyvízi mederben maradó árvizek terhelése ne lépje túl a töltések jelenlegi védképességét. -Az árvízvédelem fejlesztési lehetőségeinek feltárása során valamennyi ármentesítési (tározók, árapasztók) és kárcsökkentési (művelési ág változtatás) módszert meg kell vizsgálni, és törekedni kell a különböző eljárásokat optimálisan ötvöző, rugalmas megoldásokra. - Az árvízvédelem az integrált folyógazdálkodás szerves része, ezért fejlesztési programjában érvényesíteni kell a fenntartható fejlődés követelményeit. -A lezajlott társadalmi viták alapján külön nyomatékot kap a tározók és hullámterek használatának jelenleginél előnyösebb használatba vétele a mezőgazdaság, a turizmus, a gazdasági haszonvétel, a természetvédelem stb. érdekében, különös tekintettel arra a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben lefektetett alapelvre, amely szerint a vízkárelhárítás a víz hiánya és többlete elleni szervezett tevékenység. A vízgazdálkodási tevékenységek hatékonyságát döntően az szabja meg, hogy a területhasználatok, a gazdasági fejlődés milyen mértékben vannak összhangban a táj természeti folyamataival (VTT, 2002). Az árvízvédelem egyik stratégiai kérdése - és ugyanakkor igen összetett problémája - az árvízi biztonság ökológiai szempontoknak is megfelelő biztosítása (VTT, 2002). A problémát az jelenti, hogy míg az árvizek elleni védekezés, a hajózás és a különféle vízhasznosítások igényeit már régen megfogalmazták, és az adott korban rendelkezésre álló technikai tudás segítségével azokat ki is elégítették, addig a természetes környezetre, az élővilágra vonatkozó ismeretek mind a mai napig nem elégségesek (VTT, 2002). 2.1.3. Az árvízvédelmi biztonság növelésének indoklása és lehetőségei Az Alföld területének több mint fele árvizek által veszélyeztetett terület (ártér), melynek védelmét 2850 km hosszú töltésszakasz látja el. A tervezés kiváltó okai között már kiemelten szerepelt, hogy mára az árterek árvízkár-érzékenysége számottevően megváltozott. Míg korábban a mezőgazdasági kockázat volt a domináns, addig ma már az árvizek lehetséges károkozásának mintegy 90 %-a a közel 400 települést és a mintegy 6400 km út- és vasúthálózatot érintően következhet be (VTT, 2002). A nagyobb részt mezőgazdasági művelésű kb. 16 ezer km 2 kiterjedésű ártéren - 400 településen - közel 300 ezer lakóépület van. A korábban váltakozva nedves és aszályos területen a vízjárás szabályozottságához (árvíz-, és belvízmentesítés, duzzasztómüvek, öntöző-vízpótló csatornahálózatok) igazodó gazdálkodás és településhálózat alakult ki. A vízpótláshoz és a vizek szabályozásához nem társult a nedves élőhelyek rehabilitációja. Az utóbbi területfejlesztési döntések mérlegeléséből kimaradt az árvízi kockázat számbavétele, ezzel összefüggésben aránytalanul növekedett az ártéren felhalmozott vagyon. A tiszai töltések földanyagú - 4-6 m magas - müvek, amelyeket jelenleg úgy kell méretezni, hogy a korábbi árvízi események alapján számított 1 %-os előfordulási valószínűségű árvíz szétterülését akadályozzák meg. Az „1 %-os" kifejezés ahhoz a félreértéshez vezetett, hogy veszélyes árvíz csak 100 évenként egyszer fordulhat elő. Ezzel szemben ilyen mértékű árvíz bármikor előfordulhat. A katasztrófát okozó árvíz előfordulásának valószínűsége egy bő emberöltő alatt átlagosan 40 %. Növeli ezt az értéket az is, hogy a valószínűség becslése a vízjárás múltbeli adataiból történt, és nem számszerűsíti az árvízszintek növekedési irányzatának hatását (VTT, 2002). Mára alapvetően módosultak az érdekviszonyok, így lényegesen megváltoztak az árvízvédelemmel szemben támasztott elvárások is. A károsodó polgárok számára egész vagyonuk és különösen lakóhelyük elvesztése egyénileg nem vállalható kockázat; az államot terhelő kártérítés pedig a számítások szerint már kisebb területek elöntése esetén is meghaladja a biztonságnövelés költségét (VTT, 2002). A „Vásárhelyi terv továbbfejlesztése" című munka keretében - korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve - elemezték az árvízvédelem valamennyi módszerét, és számításba vették a vízgyűjtő külföldi területein alkalmazható megoldásokat is. A tiszai árvízvédelem további fejlesztési lehetőségeinek mérlegelésénél két kiindulási feltételt fogalmaztak meg a VTT koncepció-tervben. a.) Megállapították egyrészről, hogy a folyamatban lévő töltéserősítések eredményeként az árvízvédelmi rendszer védképessége ki fogja elégíteni a hatályos követelményeket (tehát a jelenlegi mértékadó szintekkel lefolyó árvizektől védeni fogja az árteret). A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az árvízszintek tapasztalható emelkedésének egyik oka az árvízi meder elfajulása (a meder változása és a hullámtér feliszapolódása), ami a meder vízvezető képességének csökkenését okozza. Emellett az árvizek lefolyását sok helyen akadályozzák a nyári gátak és a bozótossá vált növényzet. A mederelfajulás folyamatát feltétlenül korlátozni kell, mert hatása egyes szakaszokon kiszámíthatatlan, veszélyes vízszintemelkedéseket okoz. Ezért készült javaslat a tervezett mederrendezések végrehajtására, amely lényegében az árvízi meder jelenlegi előírások szerinti vízvezető-képességének a helyreállítását, tehát a meglévő árvízvédelmi rendszer védképességének teljes mértékű kihasználását szolgálja. b.) A kiindulási feltételek mérlegelésénél másrészről arra a következtetésekre jutottak, hogy a tiszai árvédelmi töltések további - a jelenlegi hatályos előírásokon felüli - erősítése, emelése valamennyi vizsgált szempontból előnytelen. A megoldás-keresés folyamatában olyan alternatívákat kellett keresni, amelyek alkalmasak a mértékadónak elfogadott szintet meghaladó árhullámok szabályozott levezetésére, illetve elhelyezésére.
