Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
1. szám - Jászné Gyovai Ágnes: A szegedi (percsorai) árvízi tározó
JÁSZNÉ GYOVAJ A ; A szegedi (percsorai) árvízi tározó 31 rősítette azt a korábbi jelzést, amely szerint a folyó árvízszintjei az idő haladtával felülmúlják a korábban észlelteket (VTT, 2002). A vízügyi szakemberek meggyőződése, hogy a Tiszán az eddig nem tapasztalt magas árvízszintek kialakulása - hidrometeorológiai tényezők kedvezőtlen egybeesése mellett - döntően a meder (a főmeder és a hullámtér) vízszállító képességének csökkenésével és a vízgyűjtőn bekövetkezett változásokkal magyarázható. A Tisza vízszállító képessége az utolsó 100 évben egyértelműen romlott, ezt mutatják a vizsgálati eredmények is (Kovács S„ 2002). Az árvízvédelem tervezése és szervezése a Tisza mellett a vízügyi ágazat kötelezettsége. A feladatokat a korábbi, erőteljesen műszaki szemlélettől eltérően komplex módon, az integrált vízgazdálkodás elveinek megfelelően kell ellátni (az árvízvédelem tervezése és működtetése az ökológiai rendszerek fejlesztésével és megőrzésével öszszehangoltan történjen) (VTT, 2002). A VTT koncepció-terv ebben az irányban tett kezdeményező lépést. A Tisza-völgy árvízvédelmének fejlesztésére olyan többelemű megoldást fogalmaz meg, amely közvetlenül kapcsolódik mind a területhasználatokhoz, mind pedig a táj fejlesztéshez és a természetvédelemhez. A fejlesztés súlypontjába helyezi a lakosság biztonságát és a környezet vízháztartásának természet-közeli szabályozását. Kiemelt szempontként kezeli azt, hogy az árvízvédelem tervezése és működtetése az ökológiai rendszerek fejlesztésével és megőrzésével összehangoltan történjen; az emberek és az anyagi javak védelme az árvizekkel szemben, a Tisza, mellékfolyói és árterületeik ökológiai fejlesztésével integrálva valósuljon meg, megfelelve ezzel az Európai Unió vízügyi keretirányelvének alapelveinek (VTT, 2002). A korábbi, sokrétű természeti haszonvételről és a legeltető állattenyésztésről a szántóművelésű növénytermesztésre, a naturális gazdálkodásról az árutermelésre történő átálláshoz, valamint a biztonságos letelepedéshez és közlekedéshez árvízmentesíteni kellett az Alföldet (VTT, 2002), ezt szolgálta Vásárhelyi Pál Tisza szabályozása.. Vásárhelyi szándéka olyan árvízi meder megalkotása volt, amelyben a folyókanyarok átvágásával, valamint a hídraulikailag célszerűen elhelyezett töltések irányításával gyorsabban és szétterülés nélkül folynak le az árvizek. A tervet, a Vásárhelyi halálát is okozó éles viták után fogadták el a birtokos érdekeltek, elvetve az alternatív javaslatot, amely szerint árapasztó-csatornákkal és természetes tározással késleltetve kellett volna levezetni az árvizeket (VTT, 2002). Korábban az árvízmentesítés elsőrendű célja a vagyonmentés és a termőföldek értéknövelése volt. Ez határozta meg a Vásárhelyi által 150 éve tervezett és napjainkra a tiszai táj szerves részévé vált árvízvédelmi rendszerünk jellegét. Ma már az árvizek károkozásának mértékét és megítélését elsősorban nem a termésveszteség, hanem a polgárok közvetlen veszélyeztetettsége és lakóhelyének pusztulása határozza meg; a biztonság az emberi-polgári lét alapvető feltételévé vált. A VTT koncepció-terv olyan fejlesztési irányt jelöl ki, amelynek megvalósítása során ötvöződnek az árvizek levezetésének, illetve visszatartásának elvei, és a tározási lehetőségek hasznosításával érvényesülhetnek a racionális táj fejlesztési törekvések (VTT, 2002). A síkvidéki területeken való árvíztározás még tiszai mértékű léptékekben sem új keletű gondolat, hiszen már egy 1970-ben megszületett szakvéleményben, mely a Tisza felső vízgyűjtőjén létesítendő tározók szerepével foglalkozott az állt, hogy egyre nagyobb jelentősége van a vésztározóknak, kihasználva azt az előnyüket, hogy a veszélyes folyószakasz közvetlen környezetében jelentős vízszint-csökkenést okoznak. Ezzel lehetőséget adnak arra, hogy különleges meteorológiai viszonyok következtében előálló nagy árvizek is kivédhetőbbé váljanak. A jelenleg javasolt árapasztó rendszer tározói kezdeményező szerepet tölthetnek be a jövedelmezőséget növelő földhasználati változtatásokban és az ökológiai hálózat (zöld folyosók) kialakításában. A területhasználatok változásával, változtatásával összefonódnak a természetvédelemnek a vizes élőhelyek gyarapítására vonatkozó törekvései is. 2.1.2. A magyar árvízvédelem hatályos fejlesztési politikája és stratégiája Az árvízvédelmi biztonság megteremtésének racionális feltétele, hogy a védművek a hazai előírásoknak megfelelő, vagyis az átlagosan 100 évenként egyszer előforduló, s az évi legnagyobb jégmentes vízállást okozó árhullám terhelése elleni védelemre kiépüljenek. A fővédvonalak összes hossza az országban 3920 km, és miután a kiépítettség mértéke 63 %-os, mintegy 1400 km töltés erősítése szükséges (VTT, 2002). A pénzügyi források szűkössége miatt ez - belátható időn belül - nem teljesíthető, ezért a feladat végrehajtását rangsoroltan ütemezni kellett. Az előírásoknak megfelelő kiépítettség elérése az árvízi biztonság elemi feltétele (VTT, 2002). Korábban az árvízvédelem fejlesztését az egyenlő biztonság elve szerint határozták meg. A terület- és táj használatokban tapasztalható változások a Tisza-völgy közel száz ártéri öblözetében igen differenciáltan érvényesülnek, és számottevően eltérő mértékű biztonsági igényeket alakítanak ki. Már a korábbi évek árvízvédelmi fejlesztési programjaiban megfogalmazódott, hogy a jövőben az árvízvédelem fejlesztését a differenciált kockázat elvére kell alapozni (VTT, 2002). A Tisza-völgy árvízvédelme a VTT szerint négy alappilléren nyugszik: - a vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatain, -a védelmi rendszernek a mértékadó árvízi terhelésre való kiépítésén, -a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésén (amely döntően a nagyvízi meder vízszállításának javítását és az árvizek üzemszerű árapasztását jelenti), -a nem szerkezeti árvízvédelmi módszerek fejlesztésén. Ezeket összehangoltan, egymásra épülve kell alkalmazni, illetve megvalósítani; egyiknek sem szabad a másikkal szemben előnyt biztosítani (VTT, 2002). A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése koncepció-tervet a következő feltételekre alapozták (VTT, 2002): -A Tisza magyarországi vízgyűjtő területén lévő, közel 16 ezer km 2 kiterjedésű ártér a nemzetgazdaság fontos része, a lakosság helyettesíthetetlen élettere, természeti értékekben gazdag terület, ahol az értékek gyarapodnak, és az élet- és vagyonbiztonsági igények növekednek.
