Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

161 Territorialitás és párzási siker a mocsári szitakötőnél Libellula fúlva (Odonata: Libellulidae) Száilassy Noémi

1, Nagy Beáta

2, Szabó D. Zoltán

2, Bárdosi Erika

1, Dévai György

1 'DE TTK ökológiai és Hidrobiológiái Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1., E-mail: sznoemi@delfin.klte.hu zBabe$-Bolyai Tudományegyetem, ökológia és Genetika Tanszék, RO-3400 .Cluj, Str. Clinicilor 5-7., Románia Kivonat: Egy alföldi kisvízfolyás, a Kutas-főcsatorna egyik természet közeli, ér típusú szakasza mentén vizsgáltuk két repülési időszakban a mocsári szitakötök territoriális viselkedését, és modellekkel elemeztük túlélési és visszafogási rátájukat. Arra kerestünk választ, hogy a nagyobb hímek sikeresebbek-e a territórium foglalásban, illetve a csökkentett kondíciójú egyedek képesek-e területet foglalni és azt védelmezni. 2001-ben 210 hímet, 2002-ben 169 hímet jelöltünk meg és mértünk le. A megjelölt példányokat a vizsgálat ideje alatt távcsövei követtük nyomon 2002-ben a főcsatorna 350 m-es természetes szakasza mentén 5 méteres szakaszokat jelöltünk ki, így nyomon követhetővé vált a jelölt egyedek territóriumon belüli mozgása. Megfigyelhettük, hogyan foglalnak területet és azt hogyan védelmezik. A territoriális egyedek kondícióját kísérletesen csökkentettük, majd elengedéskor 10 perces viselkedési mintákat rögzítettünk a kezelt egyedekről. Feltételezésünk szerint csak a jó kondíciójú egyedek képesek sikeresen territóriumot foglalni és azt védelmezni. Mindkét évben a párzó hímek túlélési és visszafogási rátája magasabb volt, mint a magányos hímeké. A csökkentett kondíciójú egyedek sikeresen foglalták vissza területüket a kísérlet lejárta után Eredményeink szerint a nagyobb méretű territoriális hímek nagyobb eséllyel jutnak párhoz, mint a territóriumot nem tartó kisebb egyedek, akik ún. szatellit-viselkedési mutatnak, kihasználva a territoriális cgyedek állal monopolizált forrásokat. Libellula fúlva, túlélés, visszafogási ráta, párzási siker, lerritorialitás. territóriumhoz való kötődés e fajnál. Feltételezésünk szerint valamilyen zavaró külső körülmény arra késztetheti az egyedeket, hogy elhagyják territóriumukat, így csak a jó minőségű egyedek maradnak a területen. Kulcsszavak: Bevezetés A territoriális rovarfajoknál a nagyobb testméret szelekciós előOnyt jelent a territórium foglalásában és védelmezésében (Alcock 1981). Az utóbbi években bővült azon vizsgálatok köre, amelvek a testméret és a fitness jellemzésére alkalmas komponensek (pl. párzási siker, parazitákkal szembeni ellenálló képesség) közötti kölcsönhatás hiányára, illetve az ezek közötti negatív korrelációra utalnak (Andersson 1994, Thompson 1985, Anholt 1991). A territoriális szatakötőlajok esetében a magas túlélési arány a nagyobb testmérettel függ össze: a nagy méretű és territoriális hímek tovább élnek és nagyobb a szaporodási sikerük. A kisebb termetű nagy-szitakötő fajok (Anisoptera) közé tartozó Sympetrum rubicundulum hímjeinek testmérete nem befolyásolta túlélésüket, a kis és a nagy méretű egyedeknek hasonló túlélési rátájuk volt (Van Buskirk 1987). A kis-szitakötő fajok (Zygoptera) esetében azt mutatták ki, hogy a nagyobb hímek hosszabb ideig éltek, míg a kisebbeknek jobb a napi túlélési esélyük és könynyebben jutnak párhoz a tülekedő harcban (Banks & Thompson 1985). A szitakötök hímjeinek területhüségén, territorialitásán elsősorban a párzó-, illetve a tojásrakó helyek, mint források védelmét értjük. A territóriumon belül a fajok viselkedése is alapvetően kétféle: a vigyázó ("percher") típusú hímek általában egy faágon vagy nádszálon ülve tekintik át a területet és űzik el a betolakodókat, a repülő ("flier") típusú fajok hímjei viszont nem ülnek ki magasabb helyekre, hanem az idő nagy részében járőröző és felkutató repülést végeznek. A terület minőségét meghatározó tényezők (táplálékellátottság, a tojásrakó helyek állapota) hatással vannak az egyedek reproduktív sikerére és diszperziójára. A területen az egyedet ért valamilyen negatív hatás eredményeként az egyed új helyet kereshet. A Perithemis tenera fajjal végzett terepkisérletbcn Switzer (1997) azt vizsgálta, hogy a korábbi reproduktív siker hogyan befolyásolja az egyedet a későbbi territórium választásban és helyfoglalásban. Azok a hímek, amelyeket mindvégig akadályozott a párzásban, nagyobb valószínűséggel foglaltak új territóriumot, mint azok, amelyeknek a párzási aktivitását nem zavarta meg. Az egyedek tehát saját korábbi reproduktív sikerüket "használják" fel egy élőhely minőségének megállapítására. Vizsgálatunkban egy zártnak tekinthető Libellula fúlva populáció egyedeinek túlélését tanulmányoztuk, jelölés-visszafogási modellekkel elemezve a sikeresen párzó és a vizsgálat ideje alatt végig magányos egyedek túlélési esélyeit és visszafogási rátájának alakulását. Három kérdésre kerestünk választ. (1) van-e összefüggés a hímek pár/isi sikere és túlélése között, (2) nagyobb termetűek-e a sikeresen párzó hímek, (3) mennyire erős a Anyag és módszer Vizsgálatainkat a román-magyar határ közelében fekvő alföldi kisvízfolyás, a Kutas-föcsatorna mentén végeztük. A főcsatorna az egykori Csíkos-ér medrének szabályozásával jött létre. Ma már a vízfolyásnak csak az a 350 m-es szakasza tartozik az eredetí mederhez, ahol a vizsgálatainkat végeztük. Az e szakasz előtti és utáni medre a főcsatornának ásott és egyenes futású, de természet közeli állapotú (Dévai et al. 1998). A Kutas-föcsatorna (Ártánd) mentén 2001-ben 210, 2002ben 169 himet jelöltünk meg, a jobb szárnyakra alkoholos filctollal (Edding 100) írt számokkal. Mind a négy szárny esetében tolómérő segítségével (0,01 mm pontossággal) mértük a szárnycsomó (nodus) és a szárnyjegy (pterostigma) közötti távolságot. 200l-ben a szitakötök számára nagyon kedvezőek voltak az időjárási viszonyok: meleg, száraz, napos idő volt. 2002-ben viszont hűvös idő volt és sok csapadék esett. A jelölt egyedeket a főcsatorna 600 m-es szakaszán 8x40-cs nagyítású távcsővel figyeltük naponta 9.00 és 15.00 óra között, amikor párzási aktivitásuk maximális volt. A viss/alátott hímeket két csoportba osztottuk. Az egyik csoportba kerültek azok, melyeket mindig magányosan láttunk, a másik csoport pedig a legalább egyszer párzókerékben észlelt egyedeket tartalmazta. Feljegyeztük, hogy a vizsgált példányok egyedül vagy párzókerékben fordultak elő. A főcsatorna 350 m-es természetes szakaszán a vizsgálat első napján - 5 méterenként - számozott cövekeket szúrtunk le, így nyomon követhettük az egyedek mozgását egyik kicövekelt területről a másikra, és megállapíthattuk az egyes egyedek által elfoglalt territórium méretét. Két-három nap után azokból az egyedekből, amelyek következetesen visszatértek ugyanarra az 5 m-es szakaszra, random módon kiválasztottunk olyan egyedeket, amelyeket a következő csoportokba osztottunk. /. csoport, kezelt egyedek, amelyeket reggel, a terület elfoglalása után megfogtunk, és 2 órára hideg helyre (egy hütötáskába) elzártunk. 2 csoport: befogott egyedek, amelyeket csak megfogtunk, és 5 percen belül elengedtünk. 3. csoport: kontroll egyedek amelyeket csak megfigyeltünk, anélkül, hogy zavartuk volna őket. A kezelés után az egyedeket visszaengedtük ugyanarra az 5 m-es szakaszra, ahonnan előzőleg kifogtuk őket, és 10 perces viselkedési mintákat rögzítettünk róluk. A fogás-visszafogási adatokat MARK 2.1 számítógépes