Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

157 fém-szennyeződések szaprobiológiai kihatásáról nem sok információt tudunk majd az utókor számára megőrizni." Egyetlen előadásban szerepeltek olyan bakteriológiai vizsgálati adatok, amelyek a Tiszát ért a szennyezésnek a víz és az üledék baktériumközösségeire (szaprofitonok, deszulfiirálók/rothasztók, szulfitredukáló Clostridiumok, ammonifikálók) gyakorolt hatásáról is beszámoltak (le­szűrné Nagy 2000). A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár­Bereg megyei Tudományos Testületének 2000. évi tudo­má-nyos ülésén is hangzott el olyan előadás, amely nem higiénés szempontból vizsgálta a Tiszán levonult szeny­nyezés hatását (Oldal et al. 2000). A vizsgálati eredmé­nyeket értékelve azt is megállapították, hogy a Tisza szaprofita baktérium- és gombaközösségeinek elmélyült tanulmányozása - nem csak higiéniai szempontok szerint, ahogy az eddigiek során történt - mind elméleti, mind gyakorlati szempontból elengedhetetlenül szükséges. Az elmúlt néhány évben a különböző szakmai rendez­vényeken (pl. Tihanyi Hidrobiológus Napok, ökológus Kongresszus, „Shallow Lakes 2002" konferencia) talál­kozhattunk olyan dolgozatokkal, amelyek nem higiénés, hanem ökológiai szemléletű hidrobakteriológiai vizsgála­tokról adnak számot (vö. pl. Borsodi & Sallai 1998; K. Borsodi 2002; Koncz et al. 1998; T. Nagy 1998; T. Nagy et al. 2001; Teszárné Nagy 2000; Teszárné Nagy et al. 2000; V.-Balogh et al. 1997; Wittner et al. 1999). Az e­lőbbi irodalmi felsorolásból látható, hogy ezek a vizsgála­tok néhány szakember nevéhez fűződnek, az ilyen szem­léletű vizsgálatok általános elterjedtségéről nem lehet be­szélni. A jövő feladatai A hidrobakteriológiai vizsgálatok terén történő előre­lépésnek elméleti-tudományos, intézményi, személyt és tárgyi feltételei vannak, s mindezek mellé anyagi vonat­kozások is társulnak. Az elméleti-tudományos háttér kapcsán elsőként kell említeni, hogy jelenleg Magyarországon nincs hidrobioló­gus képzés, ökológiai szemléletű vízbakteriológiai vizsgá­latok végzése pedig elsősorban olyan szakemberektől vár­ható el, akiknek ehhez a megfelelő háttérismereteik meg­vannak, azaz hidrobiológusok. (Nem véletlen, hogy a kö­zegészségügyi bakteriológiát föként orvosok művelik!) A továbblépés elengedhetetlen feltétele tehát a hidrobioló­gus képzés újraindítása, amiben a Nyíregyházi Főiskola vállalt kezdeményező szerepet. 2000-ben - szakirányú képzés keretében - elkezdődött egy olyan képzési forma, amelyben biológiatanár szakos hallgatók részt vehetnek egy öt féléves hidrobiológus képzésben, melynek teljesíté­se után a diplomájukhoz ún. betétlapot kapnak. Ezen az alapon kiindulva folyamatban van az egyszakos, főiskolai diplomát adó hidrobiológus képzés indítása is, amelynek alapvető célja nem a tudományos kutatás, hanem a gya­korlati élet számára képezni a szakembereket. A tudomá­nyos kutatásban való előrelépéshez egyetemi szintű alap­képzésre és doktori iskolá(k)ra van szükség. A jövőben fontos lenne a hidrobiológus képzés újraindítása a Debre­ceni Egyetem Természettudományi Karának ökológiai és Hidrobiológiái Tanszékén is, hiszen ez az egyetlen hely, ahol korábban már volt ilyen. Itt ráadásul működik Kör­nyezettudomány Doktori Iskola is, amelynek jogelődje ["Vízi ökológia" doktori (PhD) program, két alprogram­mal: "Hidrobiológia" és "Vízi környezetvédelem" ] kere­tében több hidrobiológua szerzett már doktori fokozatot? A Veszprémi Egyetem Tanárképző Karán, a Biológiai In­tézet keretei között a közelmúltban alakult Limnológiai Tanszék, ami újabb lehetőség a hidrobiológiái ismeretek felsőfokú oktatására. Az említett felsőoktatási intézmé­nyekben tehát adottak az alapjai a vízi ökológiai kutatáso­kat végző és irányító szakemberek képzésének, de az ad­minisztratív feltételek (jogszabály, akkreditálás) még nin­csenek biztosítva. Az előrelépés feltételei közé soroltuk a személyi és tárgyi feltételek bővítését is. Tudomásul kell venni végre, hogy a hidrobiológián belül is külön terükűlet a hidrobak­teriológia, amely külön - erre a területre specializálódott ­szakembert kíván (hasonlóan a vegyészekhez, ahok külön terület a klasszikus és műszeres analitika, s mindkettőre van külön ember, sőt, az eseteknagy részében műszeres analitikán belül további specializálódás figyelhető meg). A vizek vizsgálatával foglalkozó kutatóhelyeken és a víz­vizsgáló laboratóriumokban is feltétlenül és sürgősen meg kell teremteni a hidrobakteriológiai vizsgálatok végzésé­nek személyi és tárgyi feltételeit. A hidrobakteriológiai vizsgálatok területén alapvetően három irányban szükséges továbblépni (vö. Szabó 1998): (1) a baktériumok mennyiségi viszonyainak mind telje­sebb felmérése; (2) az ún. taxonómiai diverzitás, azaz az adott élőhelyen előforduló és az arra jellemző taxonok ki­mutatása; (3) az ún. funkcionális diverzitás, azaz az ener­giaforgalom és anyagátalakítás folyamatosságáért és in­tenzitásáért felelős baktériumcsoportok mind szélesebb körű feltárása. A vizsgálatoknak mind a vízre, mind az ü­ledékre, sőt a bevonatokra is ki kell terjednie, hiszen csak ekkor kaphatunk teljes képet az adott élőhelyen leját-szó­dó folyamatokról. Az új kutatási irányok mindhárom területén rendelke­zünk bizonyos hagyományokkal. A baktériumok mennyi­ségi viszonyainak feltárásara vonatkozó vizsgálatok dön­tően a Debreceni Egyetem Ökológiai és Hidrobiológiái Tanszékének szervezésében folynak. A taxonómiai diver­zitás vizsgálatában az ELTE Mikrobiológiai Tanszéke jár élen. Az anyagforgalmi kutatások terén az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete emelhető ki, továbbá a Deb­receni Egyetem és a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség említhető meg. A jövőben - a hidrobakteriológiai vizsgálatok új célki­tűzéseinek térhódításával - új vizsgálati módszerek és technikák bevezetésére is sor kell kerüljön. Elfogadhatat­lan az az állapot, hogy a higiénés vizsgálatok egységesen használt, szabványosított módszerei mellett az ökológiai szemléletű bakteriológiai vizsgálatokat ki-ki egyedi mód­szerrel végzi, ezért az eredmények egyáltalán nem hason­líthatók össze. Az 1970-es évek elejétől ismerünk olyan módszertani kézikönyveket, amelyekben a baktériumok mennyiségi és minőségi kimutatására, az anyagforgalmi csoportok elkülönítésére számtalan leírást, receptet talál­hatunk (vö. pl. Daubner 1972, Rodina 1972). Külön ki kell emelni „A bioszféra mikrobiológiája" könyvsorozata­IV. kötetét (Szabó 1998), ami a legkorszerűbb eljárásokat

Next

/
Thumbnails
Contents