Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

17 A vándorkagyló (Dreissena polymorpha) megtelepedése Balatonba helyezett természetes aljzatokon B. Muskó Ilona' - Balogh Csilla

2 - Görög Szilvia

2 - Bence Melinda

3 1 MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, 8237. Tihany 2 Veszprémi Egyetem Biológiai Tanszék, 8200. Veszprém J Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Budapest Kivonat: A véndorkagyló megtelepedését tanulmányoztuk úgy, hogy falapokat és tenyérnyi köveket helyeztünk 1999. július 15-16-án a Balatonba Tihanynál a parttól 100 m távolságra (vízmélység: 2,5 m), valamint júl. 30-án partközeiben (vízmélység: 1,7 m) három mélységben. Az aljzatokról négy alkalommal kéthetenként vettünk mintát búvárok segítségével. A vándorkagyló az aljzatokon megtelepedett 300 (im-nél nagyobb állatok 8,10 ± 4,86 és 83,17 ± 5,25 %-át alkotta, a parttól 100 m-re magasabb értékekkel, mint partközeiben. Az állatok átlaghossza 0,33 ± 0,06 és 2,08 ± 0,05 mm között változott, a parttól 100 m-re nagyobb volt, mint partközeiben. A kísérlet során fokozatosan növekedtek a kagylók. A denzitás (1000 ind m"

2 aljzat felület) 2,93 ± 1,52 és 416,78 ±71,61 között, a biomassza (g száraz tömeg héjjal együtt m'

2 aljzat felület) 0,06 ± 0,03 és 158,39 ± 43,68 között változott, utóbbi fokozatosan növekedett a kísérlet során. Mind a denzitás, mind a biomassza jóval nagyobb volt a parttól 100 m-re, mint partközeiben A vándorkagyló megtelepedése függött a parttól való távolságtól, a vízmélységtől és az aljzat típusától. Kulcsszavak: vándorkagyló (Dreissena polymorpha), megtelepedés, denzitás, biomassza, Balaton Bevezetés A sekélyvizű Balatonban a partvonal megerősítésére szolgáló kövek és egyéb parti építmények, a nádszálak és a hínárszálak bevonatában élő gerinctelen állatvilág az elsődleges termelés fontos felhasználója és továbbítója a halak felé (Entz és Sebestyén 1942). A bevonatban élő gerinctelen állatok meghatározó faja az 1930-as években inváziószerűen ide települt, és azótajelentős számban megtalálható vándorkagyló (Dreissena polymorpha) (Sebestyén 1934, 1938, Muskó és Bakó 2002). A vándorkagyló váltivarú állat, külső megtermékenyitéssel szaporodik, a petéből az ún. trochophora lárva kel ki, amely először vitorláslárvává alakul, majd fokozatosan kifejlődik az állat lába, és a kezdeti planktonikus stádiumú lárva megtelepszik, bisszusz mirigyéből kiválasztott bisszuszfonalai segítségével rögzül a különféle aljzatokon. Az aljzatot kedvezőtlen körülmények között el is tudja hagyni és új, megfelelő aljzaton ismét megtelepszik. A Balatonba helyezett mesterséges aljzatokon (kémcsőkefe és csempe) megtelepedő gerinctelen állatok vizsgálata során azt tapasztalták, hogy a vándorkagyló a megtelepedett állatok jelentős hányadát alkotta (Lakatos és munkatársai 1997, Kozák és mtsai 1998, Muskó és Russo 1998, 1999). Jelen munkánk célja az volt, hogy nyomonkövessük a vándorkagyló megtelepedését a Balatonba helyezett természetes aljzatokon, partközeiben és a parttól 100 m távolságban, különböző vízmélységekben. Anyag és módszerek Kétféle természetes aljzatot helyeztünk ki a Balatonba: 10 x 10 cm felületű, 2 cm vastagságú fenyőfa lapokat, valamint a partról begyűjtött tenyérnyi köveket, amelyeket előzőleg tisztára súroltunk és megszárítottuk. A kövek pontos felületét a mintavételezések után határoztuk meg úgy, hogy minden felszínüket alufóliára rajzoltuk és egységnyi alufólia súlyának és a lerajzolt síkidomok súlyának ismeretében kiszámoltuk azok felületét. A kövek átlagos felszíne (± S. D.) 143,94 ±31,15 cm

2, n = 57 volt. Annyi aljzatot helyeztünk ki, hogy 4 alkalommal vehessünk három párhuzamos mintát. A módszer és a mintavételezés, valamint a minták feldolgozásának további leírását Id. Görög (2000) és Muskó és Görög (2000). Az aljzatok kihelyezésére a parttól 100 m-re 1999. július 15-én és 16-án került sor (vízmélység: 2,5 m). Partközeiben az aljzatokat hordozó kereteket egy kis hídról láncok segítségével lógattuk a vízbe (vízmélység: 1,7 m). Az aljzatok kihelyezése ott júl. 30-án történt. Kéthetenként vettünk mintát búvárok segítségével (/. táblázat) A parttól 100 m-re levő falapok közül több elveszett a felszín közelben, ezért ott nem mindig tudtunk három párhuzamos mintát venni. A mintavétellel párhuzamosan a parti kövekről is vettünk bevonatmintákat. Három követ kiemeltünk a partra, ahol 10x10 cm-es felületről lekapartuk a bevonatot, ezt tekintettük kontroll mintának. A kísérlet során rendszeresen mértük a vízhőmérsékletet. Az aljzatokról lemosott állatokat 70 %-os alkoholban rögzítettük és tartósítottuk A mintákban megszámoltuk a vándorkagylók számát, a denzitást egyed mszubsztrát felület egységben adtuk meg. Okulármikrométer segítségével megmértük a kagylók hosszát a populáció összetétel elemzése céljából. Hossz-frekvencia hisztogrammok felhasználásával követtük nyomon a populáció dinamikát. A biomasszát a denzitás, az állatok hossza és a hossz-tömeg összefüggés (Muskó és Bakó 2002) ismeretében kalkuláltuk. Muskó és Bakó (2002) közölte a vándorkagyló hossz-tömeg egyenleteket a nedves és száraz tömeg, valamint héjas és héj nélküli tömeg figyelembe vételével. Mivel a héjas száraz tömeg figyelembe vételével illesztett egyenlet (y = 0.1 163x

2674

2, x = az állatok hossza mm-ben (héjhossz), y = száraz tömeg héjjal együtt mg-ban) regressziós együtthatója a legmagasabb (R

2 = 0,9855, n = 208), a rá vonatkozó adatokat közöljük részletesen. Az egyenletekbe behelyettesítettük az állatok átlaghosszát, így megkaptuk azok átlagtömegét, melyet a denzitással megszorozva a biomasszát nyertük. Az adatokat átlag ± standard deviáció (= S. D.) formájában adtuk meg. Eredmények Az átlagos vízhőmérséklet a kísérlet ideje alatt (júl. 28tól szept. 22 között) 20,93 és 25,28 °C között változott (7. táblázat) A vándorkagyló a parttól 100 m-re az aljzatokon megtelepedett állatok 14,18 ± 2,38 és 83,17 ± 5,25 %-át, partközeiben 8,10 ± 4,86 és 58,20 ± 5,76 %-át alkotta (1. táblázat) A kontroll köveken az összes állat mindössze 2,07 ± 1,86 és 5,94 ± 2,70 %-át alkotta a vándorkagyló. A megtelepedés függött a parttól való távolságtól, a vízmélységtől, és az aljzat fajtájától. A parttól 100 m-re a vízfelszín közeli rétegen telepedett meg a legkevésbé a vándorkagyló, a második és a negyedik héten a köveken telepedett meg több vándorkagyló, a hatodik és a nyolcadik héten a falapokon (1. táblázat) Partközeiben a falapokon a vízfelszín közeli rétegben telepedett meg légin-