Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Cselőtei László: Dégen Imre: szervező és vezető

36 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003

. 83. ÉVF. 1. SZ. Dégen Imre: szervező és vezető Cselőtei László akadémikus 1114. Budapest, Fadrusz u. 12. A vízügyek szakemberei, a hivatalos vízügyi szolgálat 1955. decemberében ismerte meg Dégen Imrét, amikor vezetői tisztére kinevezték. Visszaemlékezésemet néhány évvel korábban kezdhetem, hiszen a Szövetkezetek Országos Központjában 1949-től egyre szorosabb munkakapcsolatban dolgoztunk. 1948-ban az ország legnagyobb gazdasági szervezete, a Magyar Országos Szövetkezeti Központ volt, amely erre az időre valamennyi korábbi szövetkezeti szervezetet és sok más vállalatot egyesített. A nyár folyamán megindult ennek a felaprózódása. A gazdaság főosztályaiból és osztályaiból nemzeti vállalatok alakultak, amelyek azután a vidék csaknem minden helységében meglévő földműves szövetkezetekkel léptek kereskedelmi és termelés-szervezési kapcsolatba. Az utóbbiak összefogására a korábbi kirendeltségek helyén megalakultak a Megyei Szövetkezetek Szövetségei, a MESZÖV-ök, Budapesten pedig ezek országos központja, a Szövetkezetek Országos Szövetsége, a SZÖVOSZ. Ennek a vezetője, főtitkára lett Dégen Imre. Akkori megítélésem szerint formailag miniszteri rangban, ténylegesen annál nagyobb, s egyben veszélyesebb politikai és gazdasági felelősséggel. Ebben az időben a Közgazdaságtudományi Egyetemen előadó-társa volt Nagy Imre, későbbi miniszterelnöknek. Agrárgazdaságtant a dott elő. 1948. november elejétől a SZÖVOSZ Terv- és Üzemgazdasági Főosztályán, az Üzemgazdasági Osztályon a szerződéses termeltetésnek lettem az előadója. Feladatom a Földmüvelésügyi Minisztérium irányelvei alapján a termeltető vállalatok által készített termelési szerződések földműves-szövetkezeti vonatkozásainak elemzése volt. A munka gazdasági tekintetben szépnek, érdekesnek ígérkezett, de azt - mint akkoriban minden tevékenységet politikai tartalommal igyekeztek megtölteni. 1949 őszén az elmúlt év tapasztalatai alapján a következő gazdasági év munkájára - benne a földműves-szövetkezetek szerepére - kellett előteijesztést készítenem. Az előteijesztést néhány nap múlva visszakaptam azzal, hogy dolgozzam át. Az előterjesztés újra elkészült, most kétszeres terjedelemben, majd újra megjárta az útját a főtitkárig, meg vissza. A gépírónő hozta el hozzám az anyagot: diktáljam át megint. Segítséget, irányelvet az átdolgozáshoz újra nem kaptam. Most ez az írás negyedére csökkentve készült el. Az előteijesztés újra elindult a főtitkárhoz, de már nem jött vissza. Ehelyett a fótitkár személyesen hivatott. Addig soha nem beszéltem Dégen Imrével Most fogadott. Közvetlen, kiegyensúlyozott, de határozott volt a hangja: Látszott, hogy már elolvasta az anyagot. Egy-két szinte formális kérdést tett fel, stilárisan egy-két szót javított, öt perc alatt a végére értünk. Ez így teljesen világos mondta. Miért nem tudták nekem ezt így megmagyarázni. Még beszélgettünk néhány mondatot, azután felállt, megköszönte a munkámat, elmentem. Az volt az érzésem, értette, tudta ő, hogy mi van az előteijesztésben. Nem azt, hanem engem akart megismerniKésőbb jöttem rá, hogy Dégen Imre tudatosan kereste a felkészült vagy felkészíthető fiatal szakembereket. Az 1960-as évekre a SZÖVOSZ korábbi öt fős Üzemgazdasági Osztályáról három egyetemi tanár és egy tervhivatali elnökhelyettes került ki. Az osztályvezetővel együtt öt fös Statisztikai Osztályról ugyancsak hárman lettek egyetemi tanárok, közülük az egyik rektor, majd a Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. 1949 őszén visszaszivárgott hozzám a hír: a párt végrehajtó bizottságon felvetették, minek vannak az osztályés a főosztályvezetők, ha a főtitkár közvetlenül tárgyal az előadókkal. Aztán mosolyogva mondták el Dégen Imre válaszát: "maguk azt hiszik, hogy ha az előterjesztésen nincs feltüntetve az előadó neve, én nem tudom, hogy ki írta azt

9" Ezt követően Dégen Imre titkárságától közvetlenül kaptam véleményezésre néhány munkát, amit vagy személyesen megbeszélt velem, vagy anélkül használta fel. Néhány hónap múlva hivatott, és egy vastag, viaszpecsétes borítékból terjedelmes anyagot vett elő, s a következőket mondta: "Nézd, én tagja vagyok a Pártközpont Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottságának. Nekem szükségem van arra, hogy valakivel együtt gondoljam át az előterjesztéseket. Az ülések kedden vannak, az anyag a futárral pénteken érkezik. Én odaadom Neked azzal, hogy hétfőn délelőtt a véleményeddel együtt hozd vissza. Mindig személyesen kapod meg tőlem. A véleményedet nekem készíted, arról senki nem tud Én azt használom fel belőle, amit szükségesnek és lehetségesnek látok. Tudnod kell, hogy a felhasznált gondolataidért csak engem terhel a felelősség". Ettől kezdve kéthetenként péntek délután hivattak a főtitkárságra, ahol többnyire tőle személyesen, vagy zárt borítékban a titkárától átvettem az anyagot. Hétfőn délelőtt lediktáltam a megjegyzéseimet, amit szombat-vasárnap alakítottam ki, és ugyancsak személyesen vittem el neki, vagy a titkárának. Az előteijesztésekből nyersen, világosan tárult fel előttem a szándék, a cél, és az ahhoz vezető út. "Úgy írd le a dolgokat, ahogy látod. Én azt használom fel ezekből, amit lehet, és úgy, ahogyan lehet. Mindig cselekedni kell: a problémákat a dolgok mozgásában lehet észrevenni" - mondta. Ez egybehangzóit Erdei Ferenc későbbi megállapításával: "A lehetséges cselekvés a legjobb cselekvés" 1951-ben aspiráns-képzésre vettek fel. A Személyzeti Osztály arra hivatkozással, hogy nem veszek részt a társadalmi munkában, nem javasolt. Dégen Imre állítólag megkérdezte: kértek ilyenre, ajánlottak-e nekem ilyen tevékenységet? A felelet: nem. És Dégen Imre javasolt, mondván: vannak, akik nem kapaszkodnak az ilyen munkák után. A felvétel megtörtént. Amikor a SZÖVOSZ-ban átadtam a feladatomat, s jeleztem, szeretnék elköszönni Dégen Imrétől, lebeszéltek róla. Elmondták, hogy nagyon rossz néven vette az eltávozásomat: Dégen Imre ugyanis nem "rendes", hanem munkám melletti "levelező" aspirantúrára gondolt. Az el-