Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

5. szám - Vasvári Vilmos: A Vemagt gleccser hidrológiai viszonyai

294 A Vernagt gleccser hidrológiai viszonyai Vasvári Vilmos Gráci Műszaki Egyetem, A-8010. Graz, Stremayrgasse 10 Kivonat: A gleccsrekről gyakran mint a éghajlat változás legmarkánsabb tanúiról beszélünk. Az Alpok térségében már évszázadok óta élnek együtt a gleccserekkel és figyelik meg azokat. Különösen érdekes azoknak a gleccsereknek a viselkedése, amelyek az éghajlat változásától függetlenül periodikusan előrenyomulnak majd visszahúzódnak (curging glacier). Az ilyen gleccserek egyike a Keleti-Alpokban (ötz völgy/Ausztria) található Vemagt gleccser. Viselkedését gyakori katasztrofális kártételei miatt már a XVII. századtól rendszeresen megfigyelték, és pontosan leírták. Ezek a megfigyelések szolgáltak alapul és ösztönözték később a kutatókat arra, hogy a korábbi megfigyelésekre támaszkodva az 1960-as évektől még részletesebb vizsgálatokat végezzenek a Vemagt gleccseren, amely Ily módon egyike az Alpok legrégebben megfigyelt és tudományos alapossággal kutatott gleccsereinek. Jelen tanulmányban bemutatjuk a történelmi feljegyzéseket, valamint az elmúlt évtizedekben a gleccseren végzett hidrológiai és glaciológiai vizsgálatokat, és azok eddigi eredményeit. Kulcsszavak: gleccser, glaciológia, alpesi hidrológia, lefolyás, Keleti-Alpok, Ausztria Bevezetés Mint ismeretes, a teljes földi vízkészlet alig több mint 2 %-a, vagy a Földünkön tárolt édesvízkészlet 69 %-a a hó és jég formájában tárolt vízkészlet. Ennek jelentős része (61,7 %) a sarki területekre koncentrálódik, míg a magashegységekben csupán 0,12 % található (

Baumgartner & Liebscher, 1996). Ennek a magashegységi jégtakarónak egy kisebb, de vízgazdálkodási szempontból különösen a Duna vízgyűjtőjén nem elhanyagolható része az Alpok magashegyi régiójában tározódik. Az Alpok területén fekvő országok népei évszázadok óta élnek együtt a gleccserekkel és a hegyvidékre kiterjedő élettérrel egyre intenzívebben figyelték meg azokat. Az 1969 őszi légi felmérés eredményeképpen az Alpok Ausztriára eső területén 925 gleccsert regisztráltak, melyek összterülete 540 km

2-t tett ki. Ez az Alpok eljegesedett területének 18,6 %-a. {Moser, 1986; Gletscher, Schee und Eis, 1993). Ezeknek az eljegesedett területeknek a vízegyenértéke közelítőleg 19 km

3 volt, ami egyenletes lefolyást feltételezve az Inn közép-vízhozamának felelne meg Innsbrucknál öt éven keresztül. Jelen tanulmányban egy a Keleti-Alpokban Ausztria területén fekvő gleccser példáján mutatjuk be a gleccserek különleges hidrológia adottságait és vízgazdálkodási jelentőségét. A gleccserekről általában A gleccserek (glacies: latinul jég) szemcsés, porózus firnből (fim: ónémetben előző évi), és kristályos sűrű jégből felépülő testek. A rétegenként lerakódott és a hóhullást követő nyáron is kitartó hó átalakulásából keletkeznek. A gleccserek a lerakódási többlettel rendelkező tápterületről a fogyasztási (olvadási) területre folynak, illetve siklanak, ahol a jég folyamatosan elolvad. A gleccserjég a hónak firnné, és annak jéggé történő átalakulása útján keletkezik. Az átalakulással a sűrűség növekszik (a friss hó sűrűsége kb. 0,1 g/cm

3, a gleccseijégé kb. 0,9 g/cm

3), míg a hézagtérfogat és az áteresztőképesség csökken. A levegőben gazdag fim- és gleccserjég világos, a levegőzárványokban szegény jég zöldes-kék. A hónak jéggé történő átalakulása temperált gleccsereknél (jéghőmérséklet 0 °C körüli) néhány évet vagy évtizedet tart, míg a hideg gleccserek esetén (jéghőmérséklet tartósan 0 °C alatt) több évtizedet, akár évszázadot is. A gleccserjég keletkezésének feltételei a firnvonal felett biztosítottak, ahol a lehullott hó a nyár végéig sem olvad el. Az egyensúlyi vonal felett fekszik a gleccser tápterülete. A gleccser táplálása közvetlenül csapadékból (hó, jég, hódara), a hó szél általi szállítása vagy lavinák által, valamint az olvadékvíz és az eső újra megfagyásából következhet be. Az akkumuláció jellemző helyei a szélvédett medencék és eróziós mélyedések. A tipikus alpesi völgygleccsereknél a fimterületen évente új gleccserjég képződik. Amint a jég egy kritikus vastagságot elért, megkezdi völgyirányú mozgását. A glecscsermozgás mechanizmusánál különbséget teszünk a jég kristályon belüli deformációja általi plasztikus folyás és a sziklaágyon történő siklás között. A mozgási sebesség a jégáram közepén a legnagyobb vastagság függőlegesében a legmagasabb és a perem felé csökken. A jég plaszticitása a hőmérséklet emelkedésével, és magasabb nyomás mellett növekszik. A sikló mozgást a jég helyi deformációja és a nyomás következtében történő megolvadása, majd újra megfagyása, valamint a fenékmoréna deformációja teszi lehetővé. A jég sziklaágyon történő siklását elősegíti a behatoló víz súrlódást csökkentő hatása. A temperált alpesi völgygleccsereknél a plasztikus folyás és a siklás jelentősége a terepfelszíntől, az időjárástól, az olvadékvíz keletkezésétől és a tömegháztartástól függően váltakozik. Az alpesi gleccserek sebessége átlag 20 és 200 m/év között váltakozik. A gleccserek hirtelen nagy sebességet is elérhetnek (több kilométer néhány hónap alatt), mely jelenséget glacier surgesnek nevezik. A gleccsermozgás szállítja a jégtömegeket a tápterületről a fogyasztási területre. Az egyensúlyi vonalnál tapasztaljuk általában a legnagyobb sebességet, ami a gleccser vége felé ismét csökken. A gleccsermozgás közvetlen következményei a gleccserhasadékok, melyek a jég plaszticitása miatt ritkán mélyebbek, mint 30 m. Pozitív tömegmérlegű évek után nőnek a gleccserek, általában hosszban is. Minél nagyobb egy gleccser, annál nagyobb rendszerint a késleltetés (évek vagy évtizedek), amivel a gleccser nyelve éghajlat- vagy tömegmérleg változásokra reagál (

Gletscher, Schee und Eis, 1993). A Vernagt gleccser földrajzi elhelyezkedése és fontosabb adatai A Vemagt gleccser (osztrák szóhasználatban Vemagtfemer) Ausztria Tirol tartományában Innsbrucktól kb. 60 km-re délnyugatra található. A gleccser medence súlypontja a 10° 49' keleti hosszúság és a 46° 52' északi szé-