Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Papp Ferenc: Emlékezés Dégen Imrére, az Országos Vízügyi Hivatal elnökére, a nagy árvizek kormánybiztosára

25 Emlékezés Dégen Imrére, az Országos Vízügyi Hivatal elnökére, a nagy árvizek kormánybiztosára Papp Ferenc 1147. Budapest, Szentes u. 63/A Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Tisztelt Emlékezők! Köszönöm a lehetőséget, hogy együtt emlékezhetünk Dégen Imrére, az OVH elnökére, a nagy árvizek kormánybiztosára. Sajnos, már egyre kevesebben vagyunk, akik közvetlen munkatársként lehettünk részesei két évtizedes munkásságának. Még kevesebben, akik haláláig ismertük küzdelmes életét. Dégen Imrétől gazdag szakirodalom maradt, mert tanácskozásain - a vízügy nevezetesebb évfordulóin - mindig visszatekintve értékelte a vízgazdálkodás teljes körére kiható változást, igényt, és előre mutatott teendőinkre. A történészek számára ezek mint dokumentumok szolgálhatnak munkássága teljesebb körű, objektív megítéléséhez. Visszaemlékezésemben ezért azokra a nem publikált körülményekre szeretnék rámutatni, amelyek között átvette a vízügyi szolgálat vezetését. Ez adódott az ország II. világháború utáni szegénységéből, valamint a háború vízgyűjtőinkre, vízgazdálkodásunkra gyakorolt kedvezőtlen hatásaiból. Gazdasági helyzetünket csak egyetlen vízügyi viszonyítással érzékeltetem; a II. világháború okozta pénzben kifejezhető károkért 430 Duna-Tisza csatornát építhettünk volna. (Hock Károly mérnök megállapítása). Közös munkánk kezdetéről Szerénytelenség nélkül említem az első vele való találkozást, a később sodródó eseményeket, és utolsó találkozásunkat. Előrebocsátva, hogy hálás vagyok a Sorsnak mindazért, amit egyéniségével felém kisugárzott, és emberségéért, amelyben részesített. Szakmai berkekben ismert volt, hogy a Tiszalöki Vízlépcső első ütemének ünnepélyes üzembe helyezése 1954. május 9-én megtörtént. Az ünnepi átadás szónoka Hegedűs András miniszterelnök-helyettes volt, akinek beszédéből idézek: „A Tiszalöki Duzzasztómű egyike, népi demokráciánk legnagyobb létesítményeinek. Méltán sorakozik a legnagyobb beruházások - Sztálinváros, Inota, Komló, Kazincbarcika és a többi mellé. A Tiszalöki Duzzasztóműnek azonban különös jelentősége van azért, mert ez az első olyan nagylétesítmény, mely közvetlenül a mezőgazdasági termelés fejlesztésének érdekét szolgálja." Az ünnepi beszéd már előre vetítette a vízügyre háruló későbbi feladatokat. Innen gyökerezik az irreális öntözésfejlesztési program, amely később nagy tehertétele lett még ma is az - a magyar vízgazdálkodásnak. A Főcsatorna építése is befejeződött 1956-ban. Az ünnepi átadás szónoka itt Erdei Ferenc volt. Az átadáson részt vett Dégen Imre is. A befejezés abban az időben azt jelentette, hogy az óriási földkupacok között húzódó 98 km-es csatornán folyt a víz Bakonszegig, onnan tovább Békésbe. Nagy jelentőségű volt ez akkor, hiszen a szó igaz értelmében harc folyt a vízért, megyék, városok, községek, termelőszövetkezetek között... Provizórius megoldások tucatja volt a vízlépcső és a főcsatorna mentén. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságra várt ezek megszüntetése, valamint a töltések, depóniák rendezése, hullámverés elleni védelme, fásítása, füvesítése, akkori szóhasználattal, az „új-Tisza" tájba illesztése, majd a „nagy mű" hasznosítása. E feladatra - a ,Hajózó és Öntöző Főcsatorna Kirendeltség" vezetésére - keresett Dégen Imre egy „öntözős vénájú" fiatal mérnököt. Mivel akkor már a Tiszafüredi Öntözőrendszer üzemelője (kirendeltség vezetője) voltam, javaslatba hoztak Személyes megjelenésre hívott és ismertette szándékát Meggyőzően bátorított és döntött. Meglepő volt bizalma, és az, hogy magas rangú tisztsége - és korunk különbsége - ellenére „felnőttként" kezelt. Mint az ország akkori legnagyobb vízügyi létesítményét - a Tiszalöki Vízlépcsőt és Öntözőrendszert - gyakran mutatta be belföldi és külföldi vendégeinek. Ilyenkor erősített bizalmával, mi pedig úgy dolgoztunk, mintha sajátunk lett volna. Ő ezt nagyra értékelte. Kubikosok százaival és kordélyosok tucatjaival végeztük a munkát. A főcsatorna mindkét partján vontató utat építettünk, állati és gépi vontatásra. (Ma hihetetlennek tűnhet, hogy 1958-ban ez volt a műszaki igény.) A főcsatornát pedig 600 tonnás uszályokkal történő hajózásra rendeztük. így indult az a közvetlen kapcsolat, amely részéről egy célt szolgált: a vízgazdálkodás fejlesztését Természetesen, a kor társadalmi, politikai, gazdasági igényei és korlátai között, amelyek többször változtak Dégen Imre a vízgazdálkodás nemzetgazdasági jelentőségét minden fórumon kisugározta, s ezzel motiválta a vízgazdálkodás művelőit még nyugdíjas korában is. A Műszaki Egyetemen c. egyetemi tanárként oktatta a vízgazdálkodás című tantárgyat. Doktori értekezését a térségi vízgazdálkodásból írta. Ehhez kutatási témaként foglalkozott az erdők hidrológiájával, lefolyási viszonyaival, a jóléti erdőgazdálkodás és vízgazdálkodás kapcsolatával. Halála előtt kb. egy héttel jártunk a Pilisi Parkerdő Igazgatóságon, ahol dr. Madas László\a\ beszélték meg a kutatási együttműködést. Közvetlen beszélgetés közben lelkemre kötötte a Kiskörei-tározóval való foglalkozást, törődést, amely akkor már sokak számára terhessé vált az öntözés érdektelensége miatt. Ma kevesen emlékeznek rá, hogy a 127 km"-es hullámtéri termőhelyből milyen nehézséggel lehetett vizes élőhelyet (ökoszisztémát) teremteni Az összefüggő vízfelületként tervezett tározó helyett a szigetekkel tarkított, természetes ősi tiszai hullámteret visszahozni (lásd: Vízgazdálkodás-Környezetvédelem 1975. 1-2. sz ). Közép-Tisza vidéki Intéző Bizottsági tisztségéről Ismert, hogy Dégen Imre még nyugdíjazását megelőzően a KIB elnöke lett. Fáradhatatlanul szorgalmazta a tározó humán célú hasznosítását, infrastruktúrájának fej-