Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Szesztay Károly: Dr. Lászlóffy Woldemár hidrológiai munkássága

SZESZTAY K : Dr. Lászlóffy Woldemár hidrológiai munkásság! 131 Az elméleti és módszertani kutatások eredményei nincsenek helyhez kötve, általános érvényűek, és így a külföldről is átvehetők. A hazai viszonyok feltárását viszont feltétlenül magunknak kell elvégeznünk. Azért, hogy ezt valóban a legcélszerűbben és a leggazdaságosabban végezhessük el, éber figyelemmel kell kísérnünk a külföldön elért eredményeket, és ki kell próbálnunk az ott alkalmazott eljárásokat és műszereket. Amilyen célszerűtlen volna, ha a költséges kísérleti berendezéseket, és nagyszabású műszerfelszerelést kívánó alapkutatásokat magunk akarnánk elvégezni, épp úgy helytelen az is, ha rosszul értelmezett devizatakarékosságból magunk akarunk megoldani olyan műszerfejlesztési feladatokat, amelyeken mások régóta túl vannak, vagy ahelyett, hogy tanulmányoznánk a külföldi eredményeket, magunk igyekszünk mindent újból kitalálni, és végigszenvedjük valamely újszerű eljárás valamennyi gyermekbetegségét. A fenti alapelvek gyakorlati megvalósításához készült útmutató-gyűjtemény jól tükrözi Szerzőjének sokirányú előrelátását és élet-közeliségét. íme néhány ma is időszerű rövid szemelvény: - A folyókon és kisvízfolyásokon elhelyezett vízmérce állomások tekintetében élesen külön kell választani azokat a vízfolyásokat (illetve szakaszokat), amelyeken csakis a vízhozam-nyilvántartásnak van gyakorlati jelentősége, azoktól a vízfolyásoktól (illetve mederszakaszoktól), amelyeknek egyaránt kell ismerni a vízhozam- és vízállás viszonyait. A kisebb, 50-200 km

2 vízgyűjtőterületű, vízfolyások általában az első csoportba tartoznak, mert a meder- és lefolyási viszonyok folytonos változásai miatt vízállás-észlelésekből nem lehet vízszállításukra és vízjárásuk alakulására következtetni. Vízvidékenként 810 szelvényben kell kizárólag vízhozam-nyilvántartásra berendezett állomást létesíteni, amelyeknek folyamatos észlelési adatai szolgálnak majd támpontul a nem tanulmányozott kisvízfolyások vízszállításának becslésére. Azokon a vízfolyásokon, amelyeken a vízszínek alakulásának ismeretére is szükség van, a mércék távolságát úgy kell megszabni, hogy az összetartozó vízállások hossz-szelvénye megszerkeszthető legyen, és ha a vízjárás heves, rajzoló-, vagy legalábbis maximum-mércékről kell gondoskodni. A vízhozam-nyilvántartás céljaira szükség szerint kell vizhozamméréseket végezni; - A vízrajzi munka előirányzott decentralizálása terén hangsúlyozni kell, hogy ez a megoldás kétélű és éppen ezért a legnagyobb lelkiismeretességgel megoldandó feladat. Célja kettős. Egyrészt közelebb akarnók hozni a hidrológusokat az észlelő hálózathoz, amitől az adatok mennyiségének növekedése, és főként minőségének megjavulása várható. Másrészt azt váijuk, hogy az ország minden jellegzetes vízrajzi tájegységének meglegyen a saját hidrológus-kutatója, aki területének minden részletét összefüggéseiben is ismeri A decentralizálás egyik oldalról tehát megadja a komoly minőségi javulás feltételeit Ugyanakkor azonban szerti előtt kell tartani azt is, hogy a munkák decentralizálása megfelelő központi ellenőrzés és irányítás híján nagy minőségi romlással is járhat. Ebből folyik, hogy a decentralizálás csak megfelelő önálló hidrológus gárdával valósítható meg, és nem jelentheti a meglévő erők egyszerű átcsoportosítását. Döntően fontos volna, hogy Vízrajzi Szolgálatunkat létszámilag is helyesen alapozzuk meg. Csak példaként említem meg, hogy a szomszédos Csehszlovákia a vízrajzi és hidrológiai feladatkörben, amelyet a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 240 fővel lát el, mintegy 600 dolgozót foglalkoztat; - Az előirányzott fejlesztések szükségessé teszik a hidrológus képzés sürgős megoldását. Nyilvánvaló, hogy okleveles mérnököknek és technikusoknak csupán a gyakorlatban hidrológussá való átképzése igen hosszadalmas, és soha sem tökéletes, mert többé-kevésbé egyoldalú. De biztos az is, hogy hidrológusban az évi utánpótlási szükséglet oly csekély, hogy önálló hidrológus-képzésre nem gondolhatunk. A Szovjetunió külön hidrometeorológiai főiskolákat és technikumokat tart fenn. Lengyelország külön műegyetemi tagozatot állított fel hidrológusok és a vízgazdálkodást irányító szakmérnökök képzése céljából. Viszonyaink közt ez csak időszakosan ismétlődő oktatással lenne megoldható. Angliában egyéves továbbképző tanfolyamon, okleveles mérnökökből képeznek hidrológusokat. Úgy vélem, hogy ez a megoldás felelne meg nálunk is a legjobban, és felsőfokon a szakmérnök-képzés keretében történhetne meg. De gondoskodni kellene hidrológustechnikusok képzéséről is, és észlelők számára is kell tanfolyamokat és gyakorlatokat tartani, ahogyan a Szovjetunióban vagy Németországban teszik. LászlófTy nemcsak fejlesztési programokban hangsúlyozta a hidrológus-képzés fontosságát, személyes példájával is hatékonyan segítette. A Műegyetem Mérnöki Karán a „Vízrajzi tanulmányok módszertana" tárgykörből 1948-ban magántanán képesítést szerzett, és ezt követően több évtizeden át tartott itt nagy érdeklődéssel kísért előadás-ciklusokat. Hamar felismerte a földrajzi irányzatú hidrológiai szakképzés növekvő jelentőségét és az ELTE Földrajzi tagozatán több éven át adott elő ,.Műszaki hidrológiát" és ezzel máig élő hagyományt teremtett ebben a szakképzési irányzatban. Rendszeres előadója volt a Mérnöki Továbbképző Intézet tanfolyamainak is, ahol már 1942-ben megjelent „ Válogatott fejezetek a víztan körébőr c. tankönyve, amit a soron következő években három további szakterület előadásai és jegyzetei követtek. A kutatói életmű A magyar vízrajzi szolgálat és hidrológiai kutatás tartalmi és intézményi fejlesztését szorgalmazó és segítő kezdeményezések és fejlesztési koncepciók hosszú sorának hitelességét és hatékonyságát kimagaslóan színvonalas és sokrétű kutatói életmű biztosította. Személyes kutatói tevékenységének tárgyköreit Lászlófly mindig az épen időszerűvé vált fejlesztési irányzatok és feladatok szolgálatába állította. Munkásságának első szakaszában (az 1930-as és 40-es években) kutatói elmélyedésre szánható idejét elsődlegesen a vízügyi szakágazatok és a vízépítési munkák hidrológiai és hidraulikai alapjait jelentő ismeretek elterjesztésére és a nemzetközi élvonal szerinti felfrissítésére fordította. Ilyen szempont szerint választotta 1929-ben első nagyobb lélegzetű kutatói munkájának tárgyköréül folyószabályozás hidrológiáját". Ebbe a csoportba sorolhatóak a hidraulikai alapok világszintjét feltáró későbbi munkái: „A szabad fel-