Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Szesztay Károly: Dr. Lászlóffy Woldemár hidrológiai munkássága
130 HIDROLÓGIA I K.OZLONY 2003. 83. ÉVF. 3. SZ. ellátási, vízhasznosítási és vízépítési feladatokhoz kapcsolódnak. Ezen a szinten a hidrológiai megalapozás elsődlegesen az adatgyűjtés, adatfeldolgozás és adatközlés körének és részletességének tágítását jelenti, és a hidrológiai kutatás is lényegileg ennek módszertani megalapozásában és megbízhatóságának növelésében összpontosul. A fejlődés következő szintjén egyre inkább előtérbe kerülnek a társadalmi-gazdasági igényként jelentkező átfogó (országos és regionális) vízgazdálkodási és vízvédelmi feladatok, amelyeknek adatgyűjtési és kutatási vonzatait már magának a hidrológiának kell kibontakoztatnia. Lászlóffy irányító szerepe és személyes kutatói hozzájárulása ezen az új intézményi kereteket kívánó szinten is az eredményes és arányos hazai fejlődés kulcsa és záloga maradt. Vízkészlet feltárás és földrajzi általánosítás A hidrológia mába vezető fejlődésének új irányzatát elvi síkon a „vízkészlet" fogalom indította el; kibontakozásához pedig hazánkban az 1952-ben megalapított Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet biztosított intézményi keretet Lászlóffy Woldemár - akit a VITUKI Vízgazdálkodási Osztályának megszervezésével és vezetésével bíztak meg - hamar felismerte, hogy a vízkészletgazdálkodás hidrológiai megalapozásához a „természet vízgazdálkodásából", a vízgyűjtőterületek vízháztartásából kell kiindulni. Az új szemlélet alkalmazásának első eredményeit bemutató fajlagos lefolyás sokévi átlaga Magyarországon és a hidrológiai hossz-szelvényeic" című 1954. évi tanulmányában alapelveket rögzít az eredmények értékeléséhez és a munka folytatásához. Ezek központi gondolata a vízháztartás éghajlati és földrajzi meghatározottsága. Tudomány-politikai vetületében ez a meghatározottság a hidrológiát hozzákapcsolja a természettudományok igen tág köréhez; a kutatómunka szemléletében és módszertanában pedig elmozdulást és hangsúly-váltást ír elő a hidrológia számára a leíró jellegű statisztikai értékelések felől az oknyomozó jellegű kapcsolat-keresések irányába. Lászlóffy számára ezt a szemlélet-váltást nagy mértékben megkönnyítette, hogy a vízháztartás fogalomkörének eljövendő korszak-váltását ő már vízrajzí munkássága kezdeti szakaszában megsejtette, és az erre történő felkészülést - amint a csapadékmérések helyzetével foglalkozó 1933. évi, bizalmas jellegű előteijesztéséből vett alábbi rövid idézet is jelzi - a vízügyi szolgálat egyik alapvető érdekének és feladatának tekintette: „Hazánk csapadék-készletének ügye elsősorban vízgazdasági érdek lévén, annak megszervezésénél a Vízrajzi Osztály hatékonyan közreműködött. Meteorológiai szempontból kevésbé sűrű hálózat is megfelelne, ezért a csapadékmérések ügyét mindig mostohán kezelték a meteorológusok. Ezért van az, hogy pl. Ausztriában, Csehországban, Olaszországban, Bajorországban stb., a csapadékmérésről a vízügyi szolgálat gondoskodik A csapadék nem elsőrendű időjárási elem, a csapadékmérés tehát bizonyos mértékig lenézett dolog a meteorológusok körében. így történhetett az, hogy a m. kir. Meteorológiai Intézet ombro-osztálya gyenge kezekbe került. A háború előtt ez a körülmény nem volt baj, mert ennek az osztálynak szellemi irányítását a Vízrajzi Osztály végezte, és így a vízügyi szükségletek kielégítéséről megfelelő gondoskodás történt. A háború után azonban, amikor a vízrajzi osztály kiadványaiból a csapadék adatok közlése költségkímélésből kimaradt, amikor továbbá azok a tisztviselők, akik a két rokon-intézmény kapcsolatait személyes összeköttetések révén ápolták (Bogdánfy, Viczián) eltávoztak a szolgálatból, illetve a Vízrajzi Osztályon kívül nyertek beosztást, az ombro-osztállyal való szoros együttműködésük megszűnt Ez azt jelentette, hogy az ombro-osztály megfelelő irányítás nélkül maradt, és kb. 20 év óta nem fejlődött abban az irányban, amint azt a vízügyi szolgálat érdekei megkívánnák." A vízkészlet feltárás legfontosabb és legsürgősebb feladata, a felszíni vízhálózatban lefolyó vizek számbavétele után, az 1950-es évek közepétől-végétől kezdődően a vízháztartási szemlélet jegyében vállalta magára a VITUKI vízgazdálkodási osztálya a vízfelületek párolgásának és a hótakaró víz-egyenértékének országos áttekintésű és intézményközi együttműködésre alapozott mérését és kutatását, majd néhány évvel később a hidrológiai kísérleti területek és a táj-jellemző vízgyűjtők ügyének felkarolását. Az egységes szemléletű és irányítású vízgazdálkodás megindításához, és ezen belül főként az 1954. évi Vízgazdálkodási Kerettervben előirányzott feladatok megalapozásához legszorosabban kapcsolódó sürgős hidrológiai részfeladatok megoldása után az 1950-es évek végén sor kerülhetett a magyar hidrológia átfogó és távlati fejlesztését szolgáló elvi alapok megfogalmazására és megvitatására is. Ezek során Lászlóffy Woldemár elgondolásait és javaslatait az alábbi négy alapelv köré csoportosította: 1. A vízkészletek és a vízjárás megismerését szolgáló észlelések és adatgyűjtés fejlesztése, amely kiterjedt a víz valamennyi megjelenési formájára mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. Ide sorolhatjuk a vizekkel kapcsolatos geodéziai feladatokat is; 2. A vízkészletekre vonatkozó adatszolgáltatás a tervezők és a vízgazdálkodás irányítói számára, amely részben egyszer s mindenkorra szóló általános kép nyújtásából áll, részben a pillanatnyi, részben a várható helyzetre vonatkozik, 3. A vízjárás törvényszerűségének jobb megismerésére és a vízjárás befolyásolására irányuló kutatások, és végül 4. A mérési eszközök és módszerek, továbbá az adatfeldolgozás fejlesztésével kapcsolatos feladatok, ide értve a hidrológiai számítási eljárásokat is. Az első két csoport feladatai a hazai viszonyoknak a további hidrológiai kutatás, a vízgazdálkodási tervezés és üzem céljaira szükséges feltárását jelentik A3, és 4. csoportba az elvi, elméleti és módszertani kutatások tartoznak. A kétféle kutatás nem választható élesen szét. Az elméleti kutatás nem öncélú, és eredményei - általános jellegű hidrológiai megállapítások - nagy mértékben segítik a felmerülő vízrajzi feladatok megoldását. Ugyanakkor mindennemű adatgyűjtés, és így a vízrajzi észlelések sorozata is, módot ad bizonyos általános megállapítások leszűrésére, nem is szólva a rutinmunkákkal természetszerűen együtt járó, a mérés és adatfeldolgozás egyszerűsítését szolgáló törekvésekről. Mégis különbséget kell tennünk a feladatok között.
