Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
2. szám - Szepesi Zoltán: Emberi erővel működtetett kotrógép a XVIII. században
127 Emberi erővel működtetett úszó kotrógép a XVIII. században Szepesi Zoltán Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. 2500. Esztergom, Kölcsey u. 2. Kivonat: Bernard Forest Belidor (1693-1761) Auspurgban (sic 1) 1743 és 1753 között kiadott ncgy kötetes kitűnő munkája, az Archytectura Hydraulica gépkönyv IV kötete emberi erővel működtetett kotróhajó látványTajzán keresztül a berendezés műszaki leírását közli Műszaki ember számára igen izgalmas feladat (pláne idegen nyelv ismerete híján) sok esetben spekulációtól sem mentes, a gép szerkezetére és a működésre vonatkozó hipotézis felállítása A Szerző c/1 kíséreli meg a gépkönyvből vett rendkívül szép, a kotróhajóról készüli képek alapján Kulcsszavak: vízügyi történelem, kotrógép, kotróhajó Az úszó hajótestre épített vonóvödrös, két-kotróedényes mélyásós kotrógépet - az /. kép alapján az emberi alak méretéhez viszonyítva - hozzávetőlegesen egy 10 mes, valamint egy 5 m-es átmérőjű taposókerékkel működtettek A fenékürítéses vonóvödör egy fokozatosan vékonyodó, 18,5 m hosszú, vörösfenyőből készült gerendához kapcsolódott. Ismert, hogy a vörösfenyő a tűlevelű fák között a legértékesebb, mert fája nagyon rugalmas, szilárd, tartós, keveset zsugorodó, gombáknak és rovaroknak jól ellenálló egyed. Gyantás fa, így nehezen korrodál. Időjárásnak, váltakozva nedvességnek-szárazságnak kitett szerkezetekhez az összes fafajta közül a legjobb. A vonóvödör vázszerkezete kovácsolt laposvas profilból készült (3. kép). Az elemek egymáshoz-, ill. az edény ugyancsak vörösfenyőből készült falazatát képező anyagok egymáshoz kötése szegecseléssel, valamint csavarozással történt. A vonóvödör elülső peremén tépőkörmöket (L) alakítottak ki a vasszerkezetből, míg a hátulsó részére ún sarkantyút készítettek (I) A tépőkörmök a vonóvödör szilárd mederbe történő könnyebb behatolását segítették, míg a sarkantyú a vödör hátramozgásakor a mederfenék fellazítását végezte. A sarkantyúnak még az is feladata volt, hogy a fenékürítéses vonóvödör zárószerkezetének kellő védelmet nyújtson Az edény hátrafelé mozgatását a kisebb átmérőjű taposókerék balra forgatásával a tengelyére belülről kifelé haladva, az óra járásával megegyező irányban feltekert kenderkötéllel végezték (S). Ekkor a vödör teljes tömegével nehezedett a meder fenekére (/. kép) Mindkét taposókerék balra forgatásakor így a kenderkötél feltekeredett-, míg a nagy kerék megerősített tengelydobjáról az ellentétes irányú felcsévélés miatt letekeredett a nagy erők átvitelére is képes vonólánc (G). A vonólánc a lánckeréken átvezetve (F) a vonóvödörhöz kapcsolódott. Tehát a két taposókerék azonos irányú forgatásakor a kenderkötelet húzták, míg a vonóláncot lazították az 1 kép szerint a felénk eső vonóvödör működtetése során. Mivel a hátulsó vonó vödör kötele (Y) és vonólánca (E) fordított irányból lett feltekerve a taposókerekek tengelydobjaira, az edények egymáshoz képest ellentétes irányú mozgást végeztek A kép szerint a dolgozók elhelyezkedéséből, valamint a hátulsó vödör helyzetéből ítélve, melyből a kiemelt termeivényt éppen ürítik, egyértelműen a felénk eső vödörrel egy új fogás előkészítése következik. A vonólánc a tengelydobra fel, míg a kenderkötél a kisebb taposókerék tengelyéről letekeredik. A hajó felépítményének mindkét oldalán olyan gerendaszerkezetet készítettek, amelyek a már említett (F) jelzésű lánckerekeket, valamint a H és I • ílzésű vezetőcsapokat is tartalmazták (2. kép) 2. kép. A kotróhajó felépítménye oldal- és felülnézetben A vezetőcsapok között helyezkedtek el a vörösfenyö gerendák (N). Mivel a vonóvödrök nem szabályos körív mentén mozogtak a termelés során, biztosítani kellett a változó sugárhossz lehetőségét az alátámasztási pontokhoz képest Gondoskodni kellett továbbá minden kotrási műveletkor a fogásmélység beállításáról, valamint a vonóvödör mederfenékből történő kilökődésének megakadályozásáról. Ezt a feladatot úgy oldották meg, hogy az N jelű rudazatokon oly módon rögzítettek kenderköteleket (Q), hogy azok szabad végét egy ember (Q) minden kotrási fogás alkalmával a függőlegesen elhelyezett tartógerendához (P) erősített Amikor a vödör kiemelkedett a meder szilárd anyagából, a fogásmélységet határoló kötelet a dolgozó kioldotta, s ezzel lehetővé vált az N jelű gerenda sugárirányú elmozdulása. Ezt a műveletet igen szépen szemlélteti a hátulsó rudazaton (/. kép) a H és I csapokhoz képest a Q rögzítési pont megváltozott helyzete.
