Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

6. szám - Pálfai Imre: A Tisza holtágának hidrológiai értékelése

Bill A Tisza holtágainak hidrológiai értékelése Pálfai Imre Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, 6720. Szeged, Stefánia 4. Kivonat: Kulcsszavak: A holtágak hidrológiai értékelése, a vízforgalom ismerete, elengedhetetlen az anyagforgalom meghatározásához, az. ökológiai értékeléshez, s mindezek a holtágak védelmét és hasznosítását szolgáló intézkedések megtételéhez, a különféle rehabilitációs munkálatok megtervezéséhez és elvégzéséhez. Jelen rövid összeállítás szerzője javasolja, hogy szenteljünk nagyobb figyelmet, és áldozzunk több pénzt holtágainkra, hiszen egyik különleges nemzeti kincsünk megőrzéséről van szó! A holtágak ne legyenek továbbra is a magyar hidrológia mostohagyermekei (Előadásként elhangzott az MHT Szegedi Területi Szervezete és az MTA Szegedi Területi Bizottsága által rendezett könyvbemutatón. Szegeden, 2002. május 22-én). folyami holtágak, Tisza, környezetvédelem A szereposztás szerint az a feladatom, hogy a Tisza holtágainak hidrológiai értékeléséről mondjak néhány szót. Ez nem lesz könnyű, és nem is lehet teljes körű és kielégítő, hiszen ilyen célú átfogó kutatómunka, amelynek eredményéről itt csak be kellene számolni, nem folyt hazánkban. Amire - a hidrológiai kézikönyvek és a holtágas szakirodalom mellett támaszkodni lehet, az a tiszavölgyi holtágaknak az 1990-es évek elején elvégzett állapot fölmérése, valamint néhány esettanulmány és rehabilitációs terv, végül - erre az előadásra készülvén - egy röptében elvégzett hidrológiai elemzés, melyhez az ATTVIZIG vízrajzi csoportjától kaptam adatfeldolgozói-ábraszerkesztési segítséget, amelyet e helyről is hálásan köszönök. Mielőtt a szorosan vett hidrológiai (vízforgalmi) kérdésekre rátérnénk, ejtsünk néhány szót a holtágak keletkezéséről, típusairól és főbb adatairól. A Tisza holtágar vagy a túlfejlett folyókanyarok természetes lefüződésével, vagy a kanyarulatok mesterséges átvágásával keletkeztek. Holtmedernek vagy morotvának is nevezik őket (az utóbbi elnevezés főleg a természetes úton lefüződött medrekre ragadt rá). A holtágakat az állóvizek közé sorolják. Különös jellemzőjük, hogy - bár egészen közel vannak a folyóhoz - a folyó vízszállításában nem vesznek részt, de vízforgalmuk a folyó vízjárásától is függ. Különösen érvényes ez a hullámtéri és a kevés ártéri holtágra, vagyis azokra, amelyeket árvízvédelmi töltés nem választ el a folyótól. Utóbbiakat mentett oldali holtágnak hívjuk. A Tisza hazai szakaszán 80 négy hektárnál nagyobb holtágat tartunk nyilván (ennyit ismertet a Magyarország holtágai című könyv is). Ezek közül 45 hullámtéri, 6 nyílt ártéri (esetleg nyárigáttal védve), 29 pedig mentett oldali holtág. Eloszlásuk a folyó mentén nem egyenletes, a holtágaknak valamivel több, mint a fele a Felső-Tisza vidékén, tehát a Sajó-torkolat fölött található. A Közép- és az Alsó-Tiszán viszonylag kevesebb holtág van, viszont ezek nagyobbak A tiszai holtágak átlagos nagysága 37 hektár, tehát kis tavakról van szó. összes vízfelületük mintegy 30 km

2, valamivel több, mint a Velencei-tóé, s csak 5 %-a a Balaton vízfelületének. Más a helyzet kerületüket, vagyis a partvonal hosszát tekintve, mely összességében többszöröse a balatoni vízpart hosszának. Ez az adat különösen üdülési és tájformálási szempontból figyelemre méltó. A tiszai holtágak átlagos vízmélysége 1,8 m, tehát olyasmi, mint a Velencei-tóé Rátérve a lényegre, vagyis a holtágak vízforgalmára, kezdjük először a természeti tényezőkkel, azok közül is a legegyszerűbbekkel, a csapadékkal és a párolgással (ez utóbbiba beleértve a vízi növényzet párologtatását is). Az Alsó-Tisza vidékére vonatkozóan az elmúlt 10 év adatai azt mutatják, hogy a holtágakról - egyetlen év (1999) kivételével - több víz párolgott el, mint amennyi rájuk esett, vagyis a bevétel kevesebb volt, mint a kiadás A legnagyobb hiány (kb. 700 mm!) 2000-ben alakult ki. De ennél még kedvezőtlenebb volt az 1992-94 közötti nagyon száraz hároméves ídöszak, amikor a halmozott vízhiány elérte az 1500 mm-t (!) Többek között ez a kedvezőtlen vízháztartási helyzet fokozta föl annak idején az érdeklődést a holtágak megmentése (rehabilitációja, vízpótlása) iránt. A 10 éves átlagértékek egyébként a csapadék esetében 530 mm, a párolgásnál 780 mm, így az átlagos különbség, a deficit, 250 mm. Ezek az értékek az Alsó- és a Közép-Tisza vidékén hozzávetőleg sokévi átlagnak is elfogadhatók. A Felső-Tisza régiójában a csapadék valamivel több, a párolgás viszont kevesebb, így az átlagos hiány kb. 80-100 mm. Évi Otsz«g (mm) 100« 2000 2001 1. ábra. A csapadék és párolgás évi összegei az Alsó-Tisza menti holtágaknál 1992-2001. között Hosszabb idő átlagában mi egyenlíti ki a csapadék és a párolgás közti különbséget? A holtágaknak a csapadékon kívül milyen egyéb bevételi forrásai vannak még? A hullámtén holtágaknál legfőképp maga a folyó, amikor a partot, illetve előbb az alacsonyabb fokokat meghágó árhullámok elöntik és átoblítik a holtágat, a mentett oldali holtágaknál pedig a felszíni hozzáfolyás, más szóval a belvíz Mindkét típusú holtágnál számolni kell bizonyos mértékű felszín alatti hozzáfolyással is. Ez alig választható el a felszíni hozzáfolyástól, megmérése komoly nehézségeket támaszt. Jelenléte kétségtelen, hiszen a Tisza egész alföldi szakasza az ún föláramlási zónában van, a környező magasabb fekvésű területek felől igen lassan, de errefelé szivárognak a felszín alatti vizek. A mentett oldali holtágak árvíz idején - felszín alatti szivárgás révén, a földtani adottságoktól függő változó mértékben - a folyó felől is kaphatnak némi vízutánpótlást A bevételeket különféle használt vizek (tisztított szennyvíz, csurgalék hévíz, stb.) holtágba vezetése is növelheti, végül mesterséges vízpótlással - közvetlenül a folyóból vagy egy közeli öntözőrendszer útján - is lehet növelni a holtág vízkészletét