Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
4. szám - Deák Antal András: Fok vagy csatorna?
241 Fok vagy csatorna? Néhány megjegyzés Faludi Gábor és Kalocsa Béla: Adalékok egy vitához című, a Hidrológiai Közlöny 2002. évi 2. számában megjelent cikkéhez Deák Antal András Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, 2500. Esztergom, Kölcsey u. 2. Kivonat: A szerző tudoraányos megfigyelések, régi térképek, leírások bizonyságára építve foglal állást, s fogalmazza meg meggyőződését, hogy a fokokat nem emberek ásták, hanem a természet alkotta. fok, ártéri gazdálkodás. Kulcsszavak: Bármennyire is a béketeremtés szándéka vezérelte a cikk íróit, jómagamat, de gyanítom, Andrásfalvy urat sem nyugtatták meg. A fok ember alkotta volta mellett síkra szálló Andrásfalvy úr bizonyára méltatlankodik, amikor természeti képződménynek is mondják a fokot, de nem kevésbé bosszankodom jómagam is, az is miatt. A Fokok és délibábok 1, valamint az Andrásfalvy úrnak írt válaszomban érvekkel támasztottam alá, hogy az ásott csatornát, még ha azt a nép foknak keresztelte is el, a szaknyelvben nem tekinthetjük foknak. Fokot csak az árvíz után a terep mélyvonulataiban a folyóba visszahúzódó vizek építhettek. Tehát nem az áradás-apadás, miként azt a szóban forgó cikkben olvashatjuk, hanem az apadás. Vagyis a fokot elsősorban a folyó felé tartó vizek építették. Kanyargós medrük is jelzi, hogy a terep legmélyebb vonulatait keresték, és mosták ki úgy, hogy határozott mederalakulatot mutattak. Mivel pedig csak időszakosan áramlott bennük nagyobb mennyiségű víz, ugyanakkor mély fekvésük miatt száraz időben is viszonylag vizenyősek maradtak, megtelepedtek bennük a vizet kedvelő növények, amely folyamat feliszapolódásukat meggyorsította. Vízlevezető képességük romlása a mélyen fekvő környezet fokozott elmocsarasodását váltotta ki. Ezen káros jelenség ellen dolgozva tisztogatták, ásták meg a természet alkotta fokokat az emberek. Azáltal, hogy a fokok remekül beszintezték a területet, a környékén élők minden földmérői ismeret és műszer nélkül áshattak az árvíz után kint rekedt, pangó vizek vagy éppen belvizek levezetésére a fokba csatlakoztatott csatornát. Az oklevelekben ezeket aztán nem egyszer ugyancsak foknak nevezték el. Talán éppen erre a jelenségre utalva íiják a cikk írói, ..., hogy a történelem során a fogalom tartalma és terjedelme, valamint maga a szóhasználat is változott, különböző dimenziót vonz, tág mennyiségi és minőségi sokszínűség jellemzi. Én ebben a határozott állásfoglalás alól való kibújást látom. Az itt megfogalmazottakat soha, senki nem vitatta. A kérdés csupán az, hogy mi volt ennek a mennyiségi és minőségi sokszínűséggel jellemzett szónak eredeti jelentése és fogalmi köre? * Ami pedig az etimológiát illeti, megkerülhetetlen az olyan vita esetében, amikor a más véleményen lévő partner az etimológiának és a szóhasználatnak hipotézise helyességének alátámasztásában fontos szerepet szán A vita esetében erről van szó. Cikkeimben ismételten megfogalmaztam, hogy az etimológiát én semmi másra nem kívánom használni, mint, hogy az etimológia bizonyító erejének gyengeségét bizonyítsam így az már indokolt, és nem üres, formai, erőt-időt fecsérlő játék. A cikkben ugyanitt a fokról szólva olvashatjuk, hogy ... olyan specifikus kategóriáról van szó, amely az cmber-természet együttélésének, állandóan változott-változó viszonyának, kapcsolatának a közvetítője és eszköze is. Jelen esetben nem elégedhetünk meg a fogalom specifikumának ilyen tág meghatározásával, hiszen humanizált világunkban az életterünket alkotó természetnek szinte minden eleméről elmondható ugyanez. Nem tudom, hogyan értsem a cikk azon mondatát, hogy a néprajz és a vízgazdálkodás a fok kifejezést azonos tartalmú szaknyelvi fogalomként használja. Nem ismerek olyan vízrajzi forrást, ahol a fokot eredendően ember-ástának tartanák, ugyanakkor a néprajzos szakirodalom Andrásfalvy úr nyomán a fokot mesterséges, emberalkotta képződménynek mondja. A Világra szóló magyarok c. kiállítás a vizekkel kapcsolatos ősi szavaink között említi meg a fokot, megadva jelentését is. csatorna. Ez azért is szomorú, mert éppen ennek a kiállításnak a profiljába tartozna büszkén a magasra emelni ennek a magyar szónak a sajátos nyelvi és természettudományos értékét: egyedül a magyarok vették észre, hogy a fok esetében sajátos természeti jelenséggel állnak szemben, és egyedül ők alkottak rá egy nagyon találó, új szót. Ez a természeti jelenség volt az, hogy az áradó folyó a fokon át mintegy kitüremkedett a szárazföldbe, miként a föld- vagy sziklafok a tóba vagy a tengerbe. Egyetlen szláv, latin, vagy germán nyelvben sem találjuk nyomát, hogy ezt a sajátos jelenséget más nép megfigyelte és külön szóval tisztelte meg Térképeinken a fok szinonimájaként a délszláv bara (mocsár, mocsaras tó) szerepel, a vita során többször emlegetett Marsigli pedig canalisnak nevezi, bár ő pontosan körülírta a fok sajátos funkcióját s keletkezésének módját. * Végezetül fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a cikk írójával vallom: a fokokkal az ártéri emberek gazdálkodtak. Minden történelmi forrásunk ezt erősíti meg. Voltak áldásai, voltak kártételei. Kártételeinek meggátlására, jótékony hatásainak fokozására hol elzárták, hol megnyitották. A Tisza mentiek árvízgondjainak mérséklésére királyi biztosnak kinevezett Orczy is ezt tette: Itt nyitok, ott töltöld Iszapos fokokat . " Amikor pedig 1846ban a Tisza-szabályozás munkálatai elkezdődtek, ezeket a fokokat módszeresen elzárták 3 A beavatkozást követően, 1 Hidrológiai Közlöny, 2001 81 évf 1. sz.; Andrásfalvy Bertalan válasza: A fokok szerepe az ártér haszonvételében. Hidrológiai Közlöny, 2002. 82. évf. 1. sz. 2 Orczy Lőrinc: Tokajba való érkezés télen 3 "Tiszadobi társulat készített töltést 1895 folyó ölet s betöltött hat nagy fokot. ... Szeged város készített töltést 2936 folyó ölet s több fokot betöltött". A Tiszavölgy könyve. Pesten, 1847. Tudósítás az utósó nagygyűlés óta történtekről.
