Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.
37 vízállások idején viszont a hegyekből lezúduló gleccser- és hóolvadásből származó egyéb csapadékvizek hígítják a Duna vizét. Az összes oldott sótartalom méréseink szerint 164 mg/l (2001. április 4.) és 398 mg/l (2000. december 20.) között változott (2. ábra). A sótartalom az utóbbi évtizedekben lassú, évi 1 %-ot meg nem haladó mértékű növekedést mutatott (Várday, Tevanné Bartalis, 1991). Ionösszetételében a kalcium és magnézium aránya stabil, de évszakos változásajellegzetes (3. ábra). 2. ábra A kalcium koncentráció 74,3 mg/l maximális értékkel (2000. december 27.) 13,2 %-kal volt magasabb az 1959ben mért legnagyobb Ca 2 +-koncentrációnáI. Legalacsonyabb, nyári időszakban mért értéke (43,9 mg/I) jobban megközelíti a 40 évvel ezelőttit (41,5 mg/l Ca 2 t). A magnézium koncentráció évszaktól függően 10,1 és 23,6 mg/l között változott hasonlóan Dvihally (1966) által 1958-59-ben mért adataihoz (10,4-25,2 mg/l). A Duna-víz közepesen keménynek tekinthető. Őszi-téli időszakban kis vízhozamoknál eléri a 159 mg CaO/l-t, a 2000. évi zöldár ideje alatt pedig 81,6 mg CaO/l-re csökkent. E két határérték valamivel szélesebbnek mutatkozik, mint az 1959-ben tapasztalt 87-143 mg CaO/1. A legszembetűnőbb mértékű változást a hidrogénkarbonát koncentráció mérésekor észleltük. Az őszi-téli alacsony vízállásnál a folyót tápláló talajvíz szénsavtartalmának diszszociációjából származó hidrogénkarbonát-ion növeli a töménységet. A vegetáció időszak végére csökken a fotoszintézis intenzitása is, a primer produkció kevesebb C0 2-t von el a disszociáló hidrogénkarbonát-ionból. Ez szintén oka lehet a HC0 3~koncentráció őszi-téli emelkedésének. Szabályos, évszakos lefutását a 4. ábra mutatja. Maximális értéke 237,4 mg/l volt, majdnem 20 mg/l-rel magasabb a négy évtizeddel ezelőtt mért eredményeknél. Legalacsonyabb értékét (93,3 mg/l HCO3") a 2000. évi nyár eleji magas vízállás idején mértük, mely 21 %-kal alatta maradt a korábbi 118,3 mg/l HCOj" koncentrációnak. A víz pH értékének alakulása szoros összefüggésben áll a hidrogénkarbonát-ion változásával. A vegetáció időszakban a fotoszintézis hatására kialakuló gyengén lúgosabb kémhatás jellemző. Az őszi-téli időszakban alacsonyabb pH értékeket kaptunk, amely a jelenlevő magasabb hidrogénkarbonát koncentráció jelentős pufferhatásával és a csökkent szintű primer produkcióval magyarázható. 2000/2001ben pH 7,45-8,68 közötti értékeket mértünk (5. ábra). 1959-ben ez az intervallum pH 7,66-8,42 között alakult. Jelen méréseinket egybevetve Horváth, Tevanné Bartalis (1999) és Makovinská (1999) eredményeivel számottevő monoton növekvő trend mutatható ki, ami a folyó lúgosodása felé hat. 4 ábra A folyó hidrológiai és más fizikai tulajdonságai, szervesanyag terhelése és élővilága együttesen határozza meg a víz oxigénháztartását. Jellemzésére most a kálium-permanganátos oxigénigény nyomon követését választottuk. A Duna vizében oldott, valamint a formált lebegőanyagokban jelenlévő szerves anyag mennyiségét kifejező KOI p s-értékek évszakos periodicitása kevésbé jellegzetes. Az 1970-es évek elejéig a maximumok az őszi téli hónapokban jelentkeztek. (Különösen 1968-1969 és 1971-1972 évek téli időszakában volt gyakori a 8 mg/l-t meghaladó KOI p l érték, amit akkor a vízigombák nagy tömegű megjelenésével hoztak összefüggésbe.) Később a maximumok időpontja eltolódott és a 80as években már rendszeresen a tavaszi időszakban a nagy alga tömegekkel együtt jelentkezett. Az éves átlagértékek a 60-as, 70-es évekhez képest a 80-as években csökkentek. Ez arra utal, hogy a Budapest felett lévő vízgyűjtő területen a terhelések és a folyó természetes tisztuló-képessége egyensúlyba került (Várday, Tevanné Bartalis, 1991). Mérési eredményeink 1,4-8,5 mg 0 2/l közötti értékeket jeleztek, amelyeket a 6. ábra mutat a hőmérséklet-változás tükrében. A maximális érték kiugró és egyszeri mérés volt, eredményeink 72 %-ban a 4,0 mg 0 2/l alatt maradtak.
