Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.

15 Az Ischnura elegáns (Odonata: Zygoptera) lárváinak növekedési sajátosságai a Kelemen-széken Bárdosi Erika, Szállassy Noémi, Müller Zoltán, Nagy Sándor, Dévai György Debreceni Egyetem, TTK Ökológiai és Hidrobiológiái Tanszék, 4010. Debrecen, Pf.: 71. Kivonat: A Kiskunsági Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó Kelemen-széken (Fülöpszállás) 2000-ben májustól szeptember végéig 2-4 hetenként zsióka-állományokból vett mennyiségi minták alapján kisértük figyelemmel az Ischnura elegáns lárvák növekedését, egyedszámának és biomaszszájának változásait. A lárvák denzitása július végétől szeptember közepéig szignifikánsan csökkent, míg biomasszájukban jelentős időbeli változást nem tapasztaltunk. Állandó vízborítás esetén az aszinkron fejlódésü I. elegáns több korcsoportba tartozó lárvái általában egész évben jelentős egyedszámban megtalálhatók a vízben. 2000-ben azonban a szikes víztér nyár végi nagymértékű kiszáradása azonban drasztikus változásokat idézett elő, ami miatt az áttelelésre váró lárvák jelentős része elpusztult. Az egy egyedre eső átlagos testtömeg, valamint az egyes lárvastádiumok relativ gyakorisági értékei alapján azt tapasztaltuk, hogy májusban az F és F-l stádiumú lárvák túlsúlya jellemző, ami szignifikánsan különbözik a július végi, zömmel fiatal lárvákból álló korcsoportoktól. A metamorfózis jeleit mutató egyedek relativ gyakoriságát is figyelembe véve arra a következtetésre jutottunk, hogy a kelemen-széki I. elegáns populációk döntő része valószínűleg bivoltin, egy kisebb hányada viszont trivoltin is lehet Kulcsszavak: Ischnura elegáns, lárvális fejlődés, szikes víztér, fenológia. Bevezetés Hazai szikes állóvizeinkre jellemző, hogy víztömegük nagy felületen, kis rétegvastagságban oszlik szét (Boros 1999), így a víz hőmérséklete szorosan követi a levegőét, s a vízborítástól függően állandóan, esetenként drasztikusan változik a víz összes oldott sótartalma és a pH-értéke. A rövid idő alatt lejátszódó szélsőséges változásokhoz és a nyár végi kiszáradáshoz a szikes víztereket benépesítő szitakötőlárváknak is alkalmazkodniuk kellett. A Kiskunsági Nemzeti Park szikes vízterei az újabb faunisztikai kutatások alapján is (Juhász és mtsai 1998, Juhász és mtsai 1999) viszonylag kis fajszámmal jellemezhetők, a hazai szitakötő-fauna 35 %-át adják azok a fajok, melyek lárvái előfordulnak ezekben a vízterekben. Az egyes fajok vagy életmenetükkel, vagy gyors kolonizációs képességükkel alkalmazkodnak élőhelyük időszakos jellegéhez. A kisszitakötők itteni, tömegesen előforduló képviselői egyrészt olyan obligát univoltin fajok, melyeknél a lárvális fejlődés ütemét közvetlenül a hőmérséklet szabályozza (

Corbet 1999), így a lárvális életszakasz a könnyen felmelegedő vízben rendkívül gyorsan lejátszódik, a kiszáradást pedig az ellenálló tojásállapotban vészelik át (ilyenek a Lesles fajok). Másrészt olyan, sok tényezőre nézve tágtűrésü és ezért többféle élőhelytípusban előforduló fajok, melyek lárvái szintén gyors fejlődésre képesek, állandó vízborítás esetén egyidőben több korcsoport képviselője megtalálható a vízben, ugyanakkor a kiszáradást nem viselik el, így időről-időre újra kolonizálják a szikes kisvizeket (ilyen például az Ischnura elegáns). 1999 őszén és 2000 tavaszán a szokatlanul nagy vízborítás kedvező feltételeket teremtett a lárvaállapotban áttelelő I. elegáns populációi számára. 2000 májusától rendszeres mennyiségi mintavételekkel követtük nyomon az I. elegáns lárváinak fejlődését. Egyrészt tudni akartuk, van-e különbség az aszinkron fejlődésü faj lárváinak biomasszája és egyedszáma között különböző időpontokban. Másrészt céljaink között szerepelt a lárvák mérete és testtömege közötti összefüggés leírása, valamint az egyes lárvastádiumok elkülönítése a fejszélesség ismeretében. Végül kíváncsiak voltunk arra, hány generáció fejlődése valószínűsíthető a Kelemen-széken, s ezek időben mennyire különülnek el egymástól. Anyag és módszer Vizsgálataink helyszíne egy fehérvizü szikes víztér, a Kelemen-szék (É.sz. 46°47', K.h. 19° 11') volt, amely a Kiskunsági Nemzeti Park területén található és közigazgatásilag Fülöpszálláshoz tartozik. A laposan elterülő, sekély vizű, nyár végére jelentős részben kiszáradó szikes víztérre a nyíltvíz mellett a zsióka (Bolboschoenus maritimus) állományai jellemzőek, emellett kisebb foltokat alkot a nád (Phragmites australis). A szikes vizekről átfogó jellemzést ad Boros (1999), a Kelemen-székről részletes leírás található Kiss (2000) munkájában. A SPOT-4 műhold űrfelvételének felhasználásával készült Duna-Tisza-közi szikes vízterek digitális élőhelytérképe (Biró és mtsai 2001) alapján határoztuk meg annak a területnek a nagyságát, ezen belül a zsióka borítását, ahonnan a mintavétel történt. A térinformatikai feldolgozás ArcView GIS 3.2 programcsomag felhasználásával készült a KöM TvH Ökol. Koord. Iroda segítségével. Mennyiségi mintavételeink a 201 ha-os Kelemen-széknek csak 27,09 ha-t felölelő ENY-i részére terjedtek ki. Ismert, hogy a kisszitakötők lárvái a litorális régió növényállományaihoz kötődnek (

Solimini és mtsai 1997, Lombardo 1997), s a fehérvizű szikesekben is a zsióka-állományok mérvadóak térbeli eloszlásuk szempontjából (

Müller 2001). Ezért a Kelemen-szék kijelölt részterületén belül csak a zsiókaállományokat mintáztuk (melyek borítása 18,64 ha), ahol random módon öt mintavételi helyet jelöltünk ki. A mintaterületen 2000-ben összesen hét alkalommal, május 4-én, május 24-én, június 22-én, július 11-én, július 27-én, augusztus 23-án és szeptember 19-én végeztünk kvantitatív mintavételt. A vizsgálatok kezdetén szokatlanul nagy vízborítás miatt az átlagos vízmélység a zsiókás víztestekben 43 cm volt, ami szeptember közepére 6 cm-re csökkent, s az állományok jó részét a kiszáradás miatt már nem borította víz. így júliusig minden alkalommal öt mintát, ezután már csak négyet vettünk, mert egy mintavételi helyünk szárazra került. Az ún. lezáráscs-kigyűjtéses módszerrel (Kiss és mtsai 2001) dolgoztunk, melyhez egy 45 cm átmérőjű műanyag hordóból készített: hengert használtunk, az általa lezárt területről pedig 0,2 mm lyukbőségű kézi hálóval gyűjtöttük ki a lárvákat, melyeket élő állapotban in situ kiválogattunk és 4 %-os formaldehid oldatban tartósítottunk. A lárvákat lehetőleg faji szintig határoztuk, a kisszntakötő-egyedek fej szélességét okulármikrométer segítségével 0,05 mm pontossággal mértük. Ezt követően az I. elegáns egyedeit a fejszélességi értékek alapján 0,4 mm-es intervallumonként csoportosítottuk (Benke 1984), és az egy időponthoz tartozó egy csoportba sorolt egyedek száraz tömegét 80 °C-on 12 órán keresztül történő szárítás után mértük. A gyűjtött anyag feldolgozása során feljegyeztük azokat az egyedeket, melyek a metamorfózis tipikus jeleit (Lawton 1971) mutatták. A mintavevő alapterületének ismeretében m

2-re vonatkoztatva adtuk meg a biomasszát és az egyedszámot, míg az egy egyedre jutó átlagos testtömeget a mintánkénti egyedszámból és a száraz tömegből határoztuk meg. Az így kapott értékeket használtuk a statisztikai elemzések során. Adataink normalitását Kolmogorov-Szmirnov teszttel vizsgáltuk. Az egyes mintavételi alkalmak közötti különbségek feltárását Kruskal-Wallis nem-paraméteres ANOVA-val végeztük, a különböző időpontokhoz tartozó adatokat Dunn teszt segítségével hasonlítottuk össze. A statisztikai elemzéseket STATISTICA for Windows 5.1 és GraphPad Instat 3.00 for Windows 95 programcsomagokkal végeztük. A lárvastádiumok elkülönítéséhez Benke (1970) és Lawton (1971) grafikus módszerét használtuk.