Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

6. szám - Göbölös Antal: A „vízhiányos” erdőgazdálkodás kérdései a Duna–Tisza közi homokháton

GÓBÖLÖS A.: A "vízhiányos" erdőgazdálkodás kérdései a Duna-Tisza közi homokháton 325 Közismert tény, hogy az erdők vízigénye koruk szerint is változik Az erdőállományok „léces-rudas" korban (1025 év) a legintenzívebb magassági növekedés időszakában fogyasztják a legtöbb vizet. Az erdők lombsátrára hulló csapadékvíz nem jut el maradéktalanul az erdő talajára, az itt fellépő úgynevezett intercepciós veszteség 30 % körül mozog. Kisebb a veszteség a fenyő erdők esetében. Az erdei- és feketefenyő erdők víz- és talajigénye lényegesen szerényebb, mint a lombos állományoké. Megállapítható, hogy a sekély gyökérzetü fenyők és akácosok meghatározó része nem áll közvetlen kapcsolatban a talajvízzel, de a nyílt kapilláris zónával sem. A lényegesen nagyobb vízigényű fehér nyárak vízszükségletét a foltos kintkulásukat követően jelentős részben a talajharmat egésziti ki, s csak részben a talajvíz (többletvíz). A nemes nyárak esetében pedig alapvető a talajvíz közvetlen „megcsapolása" A kocsányos tölgy a vizsgált erdőterület 1-2 %-án, mélyreható karógyökerei révén ugyanennek a talajvíznek a közvetlen „fogyasztója" (/. táblázat) A vízfogyasztást számos tényező alakítja, mi ebből kiemelten a fafajt vettük figyelembe, s utaltunk még a kor jelentőségére is. A nagyságrendek és arányok becslésére megítélésünk szerint ez elegendő. Megállapítható, hogy a fafaj-cserék és a korosztály-viszonyok kiegyenlítődése a jelenlegi erdőterületeken mintegy 2,5 % vízigény csökkenést jelent 1995-2015 között a prognosztizált értékek alapján Az akác és különösen az erdei- és feketefenyő vízfogyasztása általában kisebb, mint az adott parlag (marginális) területen található növényzeté (pl. vaddohány). Ezen fafajok választása a kedvezőtlen hidrológiai viszonyokból adódó kényszer. A fejlesztési lehetőségeknél lényeges a vízfogyasztási igények figyelembevétele: - a jelenlegi területeken lévő erdőállományok becsült vízfogyasztása 511 millió m

3/év, - a jelenlegi területeken elhelyezkedő erdőállományok becsült vízfogyasztása 2015-ben 498 millió m

3/év, (2,5 %-kal kevesebb), - a távlatban prognosztizált 116320 ha új erdő becsült vízfogyasztása 364 millió m

3/év. Ma nem áll rendelkezésre olyan egyértelmű kutatási eredmény sem az erdészeti, sem a társtudományok területén, amely bizonyítaná az erdők negatív hatását a talajvíz süllyedés kapcsán. Téves az a módszer, amely az erdők elterjedését és a talajvíz süllyedését jelző térképek egymásra helyezéséből azt következteti, hogy a talajvíz sülylyedésért az erdők felelősek. Az természetesen igaz, hogy egy adott térség vízháztartásában az erdő, mint fogyasztó jelentős tényező. Állítjuk, hogy kedvezőtlenül megváltoztak a hidrológiai és klímaviszonyok: a nagy folyók (Duna-Tisza) szabályozása, a gravitációs csatornarendszerek kiépítése, vízelvezetés, természetes tározók felszámolása, gyakran sikertelen meliorációs programok végrehajtása, rétegvizek túlhasználata, kőolajkutatások során a vízzáró rétegek áttörése, az intenzív termesztésű növénykultúrák elterjedése, a klímaváltozás kedvezőtlen tendenciái (felmelegedés, csapadékösszegek csökkenése, stb ), a folyóink vízgyűjtő rendszerében bekövetkezett negatív változások együttesen hatottak. A vizsgált térségben jelentős mértékben süllyedt a talajvíz szintje. El kell fogadnunk, a Duna-Tisza köze átalakított, másod-harmadlagosan létrehozott mesterséges nagy táj Amennyiben a Magyarországot érintő feltételezett regionális klímaváltozás évenként hullámzó, de irányát tekintve melegedő, csapadékban szegényedő, légnedvesség-csökkenő folyamatot mutat, az aszályhajlam emelkedik, ezzel párhuzamosan a nem erdősíthető területek nagysága, a pionír, nem őshonos fafajokkal történő erdősítések aránya nőni fog, s romlik meglévő erdeink „állékonysága". Történelmi tény, hogy a talajvízszint süllyedéssel leginkább sújtott területeken (pl : Kiskunhalas, Kéleshalom, Harkakötöny, Jánoshalma) éppen a szárazabb vízgazdálkodási fokok felé történt elmozdulás miatt vált gazdaságtalanná a mezőgazdasági termelés s kerültek erdősítésre a területek. A 20. század második felében, a szigorú termőföldvédelmi törvények nem is tették volna egyébként lehetővé az erdősítést. A vízhiány gazdasági hatásai Az erőssztyepp klímában az erdőgazdálkodás lehetőségeit tehát alapvetően meghatározza a talajvízszint helyzete (a talajvíz kapillárisán képes-e feljutni a gyökérzónába), és a többletvíz hatás időtartama. Ebből következik, hogy minden olyan meliorációs beavatkozás, amely a talajvízszint lényeges változását eredményezi, hatással van a térség erdőgazdálkodására. Az ilyen változás esetleges negatív hatása (vízelvezetés) kivédhetetlen az erdőgazdálkodás számára, mivel a hosszú termelési ciklus következtében csak egy teljes vágásforduló után képes alkalmazkodni a körülmények változásához a növénykultúra lecserélésével, tudomásul véve a termőhelyi potenciál romlását. Az Alföldön a talajvízszint szabályozás az erdőgazdálkodás számára stratégiai kérdés. Az nyilvánvaló, hogy a nagy folyamszabályozások előtti ökológiai állapot már nem állítható vissza, de az ezt követő, immár évszázados csatornázási, meliorációs tevékenység felülvizsgálata kívánatosnak tűnik A vízpótló rendszerek kiépítése a vizsgált táj igen fontos ökológiai és ökonómiai kérdése. Az anditási tényező értékének szárazabb felé történő elmozdulása az erdőállományok fatermőképességének csökkenésével (fatermési osztály) változásával járnak. Az erdőállományok a hidrológiai viszonyok romlásával kerülhetnek abba a helyzetbe is, hogy a termőhelyi potenciál alapján elvárható fatömeg mennyiségénél és minőségénél kisebb, illetve alacsonyabb véghasználati értéket produkálnak. Szabó Gábor kollégámmal megvizsgáltuk az erdőállomány értékének alakulását (csökkenését) a fatermési osztály „negatív vándorlása" (egy osztállyal való romlása) esetére: akác, hazai nyár, erdei- és feketefenyö állományokra vonatkoztatva, a vizsgált területen. A külföldi és hazai szakemberek által kidolgozott modellek közül a dr. Márkus László nevéhez fűződő járadék szerinti értékeléssel határoztuk meg az értékcsökkenés mértékét. A tartamos üzemre berendezkedett erdőtest értéke szabályos állapotban egyenlő a tőkésített tiszta hozammal, ami az erdő járadék szerinti tiszta értéke. (Az örökös éves járadék kezdőértéke). Képletben: W = [(1,3 * V - (c + f * v)] 0,0 p