Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
6. szám - Göbölös Antal: A „vízhiányos” erdőgazdálkodás kérdései a Duna–Tisza közi homokháton
324 1 1IDROLÓGIA J KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF 6. SZ. Irodalom 1. Major P.: A beszivárgás és a párolgás meghatározása a fedőréteg kapilláris feszültségállapota alapján.. VITUKI Tudom. Napok, 1972. 2. Blaney, H.F.: Evaporation and evapotranspiration studies IBID publ. N° 40. 1956. 3. Major P.: Groundwater hydrology. Hungary and the International Hydrological Decad. OVH kiadvány. Bp 1974. 4. Kovács Oy.: A szivárgás hidraulikája. Akadémiai Kiadó. Bpest, 1972. MAJOR PÁL 5. Major P.: Síkvidéki erdő hatásának vizsgálata a talajvízpárolgás és a tényleges beszivárgás folyamataira Hidrológiai Közlöny 1974 6. sz. 6. Major P.: Síkvidéki erdő hatása a talajvíz-háztartására Erdő és víz Munkaértekezlet Sopronban 1980. Veszprém 1981. 7. Major, P.- Hamdan, L.: Hydrogeological Studies. KISR Kézirat Kuwait 1984. 8. Az intercepció vizsgálata. Kézirat. VITUKI Összefogl. jelentés. 1979. 9. Schoeller, H. Les eaux souterraines Pans, Masson kiadó 1962 okleveles mérnök, a VITUKI ny. osztályvezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja Abstract: Keywords: Impact of lowland forests on the water regime Major, P. The analysis of the groundwater regime has revealed features, which provide information on the soil-moisture regime The features of the groundwater regime are two-dimensional and the depth-Junctions thereof allow their extension to the third dimensions. One of the potential methods of determining these functions consists of processing the waterlevel time series in a group of observation wells. The results have shown the forests to function as intermittent pumps, a special evidence thereof being the daily fluctuation of the groundwater table. The water regime studies have demonstrated further that up to a certain age of the forest, the growth of the timber mass increases materially the evaporation capacity of the forest Groundwater regime, depth-function, well group, forest, groundwater table, evaporation capacity A „vízhiányos" erdőgazdálkodás kérdései a Duna-Tisza közi homokháton Gőbölös Antal Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága, 6001. Kecskemét, Pf, 130. Kivonat: A Szerző 1995-ben Szabó Gábor munkatársával a Kecskeméti Erdőfelügyelőségen egy terjedelmes szakértői anyagot készített (a Környezetvédelmi- és Területfejlesztési Minisztérium felkérésére írott tanulmány részeként), amelynek e cikk rövid kivonatát adja. A vizsgálat során 139 település került feldolgozásra: Dél Pest, Bács-Kiskun, Csongrád megyék területén. Az Erdőállomány adattárból a hullámtéri, mentett oldali és többletvíz hatásnak kitett vízkísérő területeket leválogatták, amelyek nem szerepelnek a feldolgozott anyagban Kulcsszavak: erdőgazdálkodás, Duna-Tisza köze. Tájtörténeti vonatkozások A Duna-Tisza közén a honfoglalás idején a mai 19 %kai szemben, 35 %-ot borított erdőterület. Az erdőállományokat alkotó fafajok nagy vízfogyasztású fajok voltak: kocsányos-tölgy, szilek, kőrisek, hazai nyárak, fíizek, éger, stb Ezek vízfogyasztása többszöröse az azóta meghonosított és elteijedt fafajoknak: akác, erdeifenyő, feketefenyő. A természetes tájban, az erdős-sztyepp jellegű növénytakaróban az erdők zömében az időszakos többletvíz hatásnak kitett termőhelyeken jöttek létre. A tájformálás és használat (túlhasználat) során az ember kiirtotta az erdőket, a helyükön ma intenzív mezőgazdasági kultúrák vannak. Zömében mesterséges telepítésű erdőink kiszorultak a sztyeppterületekre. A Homokhátságon vizsgálatba vont terület 1995. évi erdőállományainak arányai fafaj-csoportonként 1995-ben és várhatóan 2015-ben: Fafajcsoport Terület %-ban Fafajcsoport 1995 2015 Hazai nyárak 15 16 Nemes nyárak 13 10 Fenyők 42 46 Akác 26 23 Egyéb fajok 4 5 Összesen 100 100 Az arányeltolódásokat az erdőtervek erdő-felújítási előírásai alapján prognosztizáljuk. A hidrológiai viszonyok felgyorsult romlása s más környezetkárosító tényezők együttesen kritikus helyzetet idéztek elő, amely az erdőállományok fatermő-képességének csökkenését, illetve ökológiai szempontból regressziós folyamatokat okoztak. A Duna-Tisza közi hátságon a helyzet annyival súlyosabb, hogy az erdők pusztulása a mezőgazdasági termelés biztonságát csökkenti, és a településeknek a befogadó tájhoz való viszonyát rontja. A vízigény alakulása fafaj-csoportok szerint a Duna-Tisza közén A Duna-Tisza közén az átlagos évi csapadék 500-600 mm, ez gyakorlatilag a nyílt, vagy zárt homokpusztai gyepek előfordulásához elegendő. A valamikon természetes növénytakaró, az erdős-sztyepp természetes erdőfoltjai ott fordultak elő, ahol még más pótlólagos vízforrás is rendelkezésre állt, pl.: talajvíz, folyóvizek elöntései. Az állományalkotó fafajok a fehérnyár, kocsányos tölgy, magas és magyar kőris, szilek, füzek, éger voltak Igen kevés és ellentmondásos adat áll rendelkezésünkre az erdők vízfogyasztásával kapcsolatban A legmegbízhatóbb értéket Járó Zoltán és Szodfridt István után az alábbiakban ismertetjük: Kocsányos tölgy: 441 mm Akác: 273 mm Fehér nyár: 680 mm Erdei fenyő: 205 mm Nemes nyárak: 680 mm Fekete fenyő: 185 mm
