Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

6. szám - Major Pál: Síkvidéki erdők hatása a vízháztartásra

MAJOR P.: Síkvidéki erdók hatása a vízháztartásra 321 rendelt átlagos évi értéke alapján határoztuk meg Ismerve a legkisebb (LKTV) és a kapilláris emelőmagasság h

k2 értékét a referencia szint 3,3 m. A fenyőerdőre a gyökérzóna 3,3 m-es vastagsága túlzottnak látszott, irodalmi adatok szerint is csak 1,5 - 2 m, de a közelben végzett ak3 échifleoe; bt-aHlrqcli ím/év tKpdhoJqJc kon erdőirtások feltárása még 3,5 méteren is mutatott ki gyökérmaradványokat. Az eljárás szerint az átlagszinten a talajvíz utánpótlódásnak (beszivárgás plusz az oldalirányú áramlások különbsége) egyenlőnek kell lennie a párolgás értékével eL t+.pdro'qás ""fa S

1 Ol T S o N 8 ki in dulde ac/alok + Etv - Z46 mlmld* 3 - 436 v <60 » hki * 120 cm Rörv* 5<)0 un t . a. LkTVe'ibo « . O, Oí »/«. c'

t„ . ise.~l-.lt!* - 120C KÖTV - 2<* t CJn t-a Lktv - i55u»t <í. I t S2ANTC ERhO 2. ábra. Szántó és erdő talajvíz-háztartási mélység-függvényei A szántóföldi terület mélységfüggvényére kútcsoportos számítási lehetőség nem volt, ezért az értékeket a fentiekben megadott tapasztalati összefüggések ismeretében számíthattuk. Természetesen itt is ismeretesek voltak a jellemző talajvízállások. A fedőréteg ismert d

h = 0,06 mm értékével az átlagos, talajvizet elérő beszivárgás értéke 156 mm-nek adódott. A referencia szint értéke 2,35 m, ami megfelelő értéknek látszott az ezen a területen szereplő kukorica, lóhere, burgonya gyökérzóna mélységének. A be- és elszivárgás értékét azonosnak tételeztük fel. A talajvízből történő párolgás, a csapadék és az intercepció ismeretében az alábbi vízháztartási egyenlettel közelíthetjük a tényleges, a teljes evapotranszspiráció E^ értékeit, ha meggondoljuk, hogy a Cs csapadéknak az a része, amelyik nem én el a talajvizet Cs-B, el kellett, hogy párologjon részben a levélzetről (intercepció), részben a felszínről, részben a fedőrétegből E V E„ = En, + E"

k B En, + Cs - B A már hivatkozott, 100 * 100 m-es terület adatfeldolgozásának értékeit 3 * 6 év átlagértékeivel számítva az alábbi átlag mm értékeket kaptuk: Cs £rv Eh-0.32.CS 1954- 1959 564,8 585,8 405 1960-1965 616,3 702,8 505 1966- 1971 593,0 808,3 618 A 0,32.Cs az intercepció értékét veszi figyelembe Itt említjük meg, részletezés nélkül, hogy a szokásos módon történtek kísérleti telepünkön is intercepciós mérések [8], amelyek szerint az intercepció évi átlagos értéke az 197075 között, tűlevelűekre a csapadék 32 %-a, lombos erdő esetén 18 %-a. A fenti (£„ - 0,32.Cs), elhanyagolva a felszínről történő és az erdei alom párolgását, az erdő évi csapadék-felhasználását közelítheti. Ez az erdő tehát vízfelhasználásának kb. 50 %-át a talajvízből, 50 %-át a fedőréteg nedvességkészletéből nyerte a vizsgált időszakban, bár a talajvíz felhasználási arány az időben enyhe növekedést mutatott, ami visszavezethető a szárazabb időszak érkezésére és talán azt is mondhatnánk, hogy az erdő a csökkenő vízfelhasználási lehetőségeit két úton is igyekezett növelni, a talajvíz-beáramlás és a fedőréteg tározó terének növelésével. A táblázatból is látható, hogy a csapadék változásának jellegével szemben a párolgás szinte monotonan, jelentős mértékben növekedett, megítélésünk szerint a növényi állomány növekedésével A másik szembetűnő megállapítás az lehet, hogy 1956-tól a tényleges párolgás értéke meghaladja a csapadékét Ez a látszólagos ellentmondás abból ered, hogy a síkvidékre telepített erdő lesüllyeszti a talajvizet az erdő alatt, így az ezzel előidézett oldalirányú talajvíz beáramlás növeli az erdő alatti talajvíz-készletet Vizsgáljuk meg mindkét jelenséget, azaz az erdő növekedésének és vízfelhasználásának kapcsolatát, valamint az erdő talajvízszint csökkentő hatását.