Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

6. szám - Bidló András–Kovács Gábor: Az alföldi termőhelyek vízháztartása

BIDLÓ A. - KOVÁCS G.: Az alföldi termőhelyek vízháztartása 317 A Nagyalföldi homokvidéken, amelyen 316 ezer ha erdő található, az erdők 84 %-a váztalajokon áll (Anonymus 1997). Ezen talajokra jellemző, hogy a talaj kialakulása lassú, mivel valamilyen külső tényező (esetünkben a szél) elhordja a képződött talajt. A táj legjellemzőbb képe a homokbuckás, mozaikos termőhely, ahol az erdőállomány is nagy változatosságot mutat. Igen kis szintkülönbségnek (pár méter) is nagy jelentősége lehet, a buckák tetején száraz, rossz növekedésű állományok állnak, mellettük, két bucka között, a gyökerekkel elért talajvíznek köszönhetően dús, jó növekedésű növényzet tenyészik. A vízhatás eredményeképpen réti talajok alakulhatnak ki, amelyek aránya, az erdők alatt, mintegy 4 %. Ha nem gátoljuk meg a homok mozgását, akkor ezeket a kedvező talajokat gyakran befedi a homok Hasonlóan szűnhetnek meg ezek a kedvező területek, ha a talajvíz mélyebbre száll. Mindkét talaj fötípusra jellemző, hogy kialakulásuk nem kötődik az erdőkhöz, sőt a réti talajok, természeti körülmények között fátlanok. A terület szélein, mintegy 9 % arányban előfordulnak még barna erdőtalajok is, amelyek kialakulásában a talajvíznek nincs szerepe. A fentiektől eltérő talaj fötípusokon álló erdőállományok aránya elenyésző. A talajok kialakulásában, az ártéri területeken volt a víznek a legjelentősebb szerepe. A Nagyalföld 76,7 ezer ha-nyi ártéri erdő területén elsősorban öntés (60 %), réti (21,5 %) és mocsári erdő (9,7 %) talajokkal találkozhatunk (Anonymus 1997). Mindegyik kialakulásában és fennmaradásában alapvető szerepe van a talajvíznek, mind az öntés, mind a mocsári erdő talajok gyakran erdővel borítottak a természetesen is. A víz hatására kialakuló láptalajok mintegy 1 %-át adják az erdős területek talajainak. A Nagyalföld közepén található szikes területnek kis részét, mintegy 59,5 ezer ha-t borít erdő. A talajok típusát tekintve itt a legváltozatosabb a kép. A terület erdeinek nagy része a talajvíz hatására kialakult területeken, így réti (46,5 %), szikes (9,9 %), mocsári (0,7 %) és öntés (4,9 %) talajokon áll. Ezen területek nagy része - a jelenlegi termőhelyi körülmények között - természetesen fátlan, hasonlóan a 26,3 %-ot adó csernozjom és 10,9 %-nyi váztalajokkal jellemezhető részekhez. Az erdő talajok részaránya - az ártéri területekhez hasonlóan elhanyagolható, azaz 1 % alatti. A Nagyalföldön a legkisebb erdőterület 41,3 ezer ha, a löszvidéken van. A talajvíz hatására kialakult talajok itt alárendelt szerepet játszanak, területi arányuk 15,5 (réti talajok), 4,1 (öntés talajok), 1,7 (mocsári erdőtalajok), illetve 2,9 (szikes talajok) százalék. Jelentősebb területtel rendelkeznek a csernozjom (29,5 %), a barna erdő (20 %), illetve a váz (24,4 %) talajokon álló erdők (Anonymus 1997). Ezen a területen a széllel, illetve vízzel hordott lösz és a folyók öntése adta a talajképző kőzetet. Mivel az ország egyik legszárazabb vidékéről van szó, ahol kitűnő mezőgazdasági területek találhatók, érthető, hogy itt a legkisebb az erdősültség hazánkban. 5. Az alföldi termőhelyek és erdők változása Az Alföld mai erdősültségét és termőhelyi viszonyait ismerve, nehéz elképzelni, hogy valamikor ez a táj is gazdag volt erdőkben, az erdősültség 77 % is lehetett (Bartha 1993). Az erdők visszaszorulása szorosan köthető az ember megjelenéséhez. Az Alföldön már a rómaiak és az előttük élt őslakók is irtották az erdőket, így a honfoglalás korára az erdősültség 25-30 %-ra csökkent, de ebben az időben még jelentős erdőterületről írnak az Alföldön (Kaán, 1939). A magyar királyság első évszázadaiban, az erdőóvók megjelenésével egyes helyeken már megjelent az erdőgazdálkodás. Az erdők teljes visszaszorulása a török időkre tehető, amikor kialakult az Alföld „puszta" képe. Az erdők visszatelepülését a törököket követő lakosság sem engedte meg, mivel szükség volt mezőgazdasági területekre. A korábbi erdők helyén legelőket találhattunk, így a múlt század elején az Alföld területének csak 4,3%-át borította erdő. Mivel az I. világháború után erdeink nagy részét elveszítettük, a faigény, a környezet- és természetvédelmi problémák előhozták az Alföld erdősítésének igényét. Ennek egyik legnagyobb szószólója Kaán Károly volt, aki művében (Kaán 1939) hívta fel a figyelmet az Alföld erdősítésének szükségességére és az erdők és a vizek közötti kapcsolatra. Munkájának és sok ezer erdész és más szakember munkájának az eredményeképpen az Alföld erdősültsége a múlt század végére 12,2 %-ra növekedett. Ez azonban azzal járt, hogy az őshonos fafajok aránya jelentősen csökkent. Az erdőtelepítések során - az akkori fafaj-politikának és faigénynek megfelelően - elsősorban gyorsan növő fenyő és lombos fajokat ültettek. Ezek egy része jobban elviseli a szélsőséges termőhelyi körülményeket, mint a hazai fafajok, illetve faanyag produkciója is jelentősebb A telepítés idején nehéz lett volna előre látni a később felmerülő természetvédelmi és erdővédelmi problémákat. Ma egyre nagyobb a társadalmi igény arra, hogy ahol lehetséges, őshonos fafajokat ültessünk, amit termőhelyi okok miatt, gyakran nem tudunk megvalósítani. A fentiek tükrében érdemes megvizsgálnunk milyen termőhelyi változások következtek be az Alföldön és ezek milyen hatással vannak az erdőállományokra. A víz fokozatos eltűnésével, illetve a talajvízszint süllyedésével a valamikori vízzel borított területek láptalajából fokozatosan réti léptalaj, lápos réti talaj és réti talaj lett. Ezen talajokban a víz hatása még mindig meghatározó, így az erdők mellett, a természetes vegetációjuk a nádas, sásos, füves rétek. A terület további száradásával a réti talajok átalakulhatnak csernozjom réti, majd réti csernozjom, végül csernozjom talajokká. Utóbbi talajok képződésében és fennmaradásában a talajvíznek már semmilyen szerepe nincsen. A talajok átalakulása hosszú folyamat, azonban elegendő 2-3 méteres talajvízszint süllyedés és a valamikori réti talajból csernozjom talaj keletkezhet. Erdők alatt a talajképződés iránya elvezethet a réti erdőtalajok fejlődéséhez, amelyeken gyöngyvirágos tölgyesekkel és keményfás ligeterdőkkel találkozhatunk (Siodfridt, 1973), sajnos csak igen kis kiterjedésben. Ezen erdőtársulások akkor fordulnak elő, ha a talajból származó többletvíz áll a rendelkezésükre (Somogyi, 2000). Külön kell tárgyalnunk a szikes talajok esetét. Ezek képződésében alapvető feltétel a talajvíz jelenléte. A száraz körülmények, a kevés csapadék és a felszín közeli talajvíz hatására, a talajban, az év nagy részében felfelé áramlik a víz kapilláris módon. A felfelé áramló víz hatására a felszín közelében dúsulnak fel a vízzel szállított sók