Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
6. szám - Nováky Béla–Szesztay Károly: Éghajlat és víz a Kárpát-medence tájökológiájában
NOVÁKY B. - SZESZTAY K.: ÉRhajlat fcs vi/ a Kárpát medence tájökológiájában 313 2. A közbenső "A-B" szakasz, amelyben az erdősültség további csökkenésével a területhasználati érték már csak kis mértékben növekszik, sőt később fokozatosan csökkenni kezd; 3. Az intenzív terület-pusztulási szakasz, amelyben az erdőterületek további csökkentésével a területhasználati érték már igen jelentékenyen csökken, és az erdők teljes kiirtásával - a helyi természeti és területhasználati adottságoktól függően - minimumra csökken. C = csapadék, W P = párolgás, L = Li = felszíni (árvízi) lefolyás, La = tározódon vízkészlet, =lefolyás, = felszín alatti (kisvízi) lefolyás. 6. ábra. Az erdősültség változásának hatása a terület használati értékének és a vízháztartási jellemzőknek az alakulására Az erdőterületek területhasználati szerepének fentiek szerinti alakulásában meghatározó szerepet játszó vízföldrajzi (vízháztartási, vízjárási, vízminőségi és vízi környezeti) tényezők hatásmechanizmusát a 6. ábra alsó részén vázolt vízháztartási jelleggörbék világítják meg. Vízföldrajzi és hidrológiai szempontból az erdősültség csökkenésének hatása a talaj és a fedőréteg két alapvető hidrofizikai sajátosságának - a beszivárgási kapacitásnak és a víztartó képességnek - a csökkenése utján érvényesül. A természeti tényezők eredőjeként kialakuló "T" erdősültségi állapotban mindkét hidrofizikai jellemző viszonylagosan magas értéket ér el és ennek megfelelően a terület vízháztartását viszonylagosan nagy "W" területi tározódás és "L2" felszín alatti lefolyás jellemzi Az erdőterületek kellő körültekintéssel végzett csökkentése a kezdeti szakaszban a befoglaló nagyobb tájegység vízháztartása szempontjából általában kedvező hatású. A "P" párolgás csökkenésével és a változatosabbá váló mikroklíma okozta lefolyás-késleltetéssel általában mind a "W" területi vízkészlet, mind az "L^" felszín alatti (kisvízi) lefolyás a kezdeti szakaszban növekszik, az "L|" felszíni (árvízi) lefolyás pedig általában kismértékben csökken. Az erdősültség további csökkentésével azonban az "L[" felszíni lefolyás hamarosan növekvő irányzatúvá válik, és rövidesen kialakul a felső ábra "B" pontjának megfelelő vízháztartási határhelyzet. Ezt követően (B-D szakasz) az erdősültség viszonylag kismértékű csökkentése is rohamosan növeli az "Li" árvízi lefolyást, és ennek hatásaként egyre gyorsuló ütemben kezd csökkenni a terület "W" víztározása és az "L2" felszín alatti lefolyás. A fokozódó emberi tevékenység következtében az eredeti növénytakaró, különösen az Alföldön erősen átalakult. Nagymértékű változásokat mindenekelőtt az erdőirtások okoztak. A neolitikumtól kezdődően a Kárpát-medencében és annak belsejében megtelepedő népek legelőik és művelhető földjeik növelésére irtották az erdőket, ami a medence-belsőben, az Alföldön az első történeti puszta kialakulásához vezetett. A puszták igazi kialakulásához a török uralom kíméletlen erdőpusztításai vezettek el. Az erdőirtás szinte napjainkig tartott. Az erdőborítottság a honfoglalás idegére mai határainkon belül 40 %-ra, az Alföldön mintegy 20-25 %-ra csökkent. Az Alföld erdőirtása a honfoglalást követően is folytatódott előbb a legelők bővítése, a 14-16. századtól a földművelés térhódítása, a szőlőtelepítések növelése, az erdő fainak tüzelőként, építőanyagként és hamuzsírként való hasznosítása következtében A 19. század elejére az ország mai területén az erdővel való borítottság 20 % körüli lehetett, az Alföldön 6 %. Jelentősen csökkent az erdőborítás a hegyvidékeken is. A Kárpátalján például a természetes erdőfedettség 90-95 %-os volt, ami főleg a 1819. századi erdőirtások következtében alig 50 %-ra csökkent. A Felső-Tisza vízgyűjtőjében a fajtaösszetétel keveset változott, de az erdőhatár felső széle mintegy 100-400 m-rel feljebb tolódott. A vízháztartás szerkezetének e kedvezőtlen alakulása főként a talajerózió, a szikesedésre vezethető sófelhalmozódás és az aszálykárok gyakoribbá válása által csökkenti a terület használati értékét A tájökológia vízháztartási folyamatai számára a növénytermesztés érdekében végzett erdőkitermelés elsődlegesen területi párolgás útján érvényesül Ebben a vonatkozásban a növényzet-változás azt jelenti, hogy a gyökérzóna és a talajvíz vízkészletének felszínre emelését és elpárologtatását végző kapilláris „szivattyúk" mérete és teljesítőképessége csökken. Ebből eredően az ország területén az erdőterületek részarányának a honfoglaláskon mintegy 40 %-ról a mai 12 % körülire csökkenése - a történeti analógiákra és szakirodalmi adatokra támaszkodó 7.A ábra ,JP" jelű görbéje szerint - a tenyészidöszakon belüli területi párolgásban mintegy 20 mm (6 %) csökkenést okozott. Ugyanakkor az erdők felváltása mezőgazdasággal növeli a terület felszínének kitettségét a napsugárzás és a széljárás «j OJ N 10 Oj H -i; •O *Qj - t10 -Ol -o t: "> N -9 I s N 0 S N ^ 10 50 Erdősültség, % Beszivárgás/' kapacitás Víztartó képesség ( h 50 Erdősültség, % I
