Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

4. szám - Scheuer Gyula: A hideg karsztvizek mésztufáinak vizsgálata és főbb típusaik

230 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 8

2. ÉVF. 4. SZ. 4. ábra. A fehérpataki lejtői mésztufa előfordulás helyszínrajza 1. Karsztforrásnál képződött mésztufa. 2. Hideg ásványvízből kivált mcszanvag. 3. Hévforrásokból keletkezett forrásmészkó. 5. ábra. A délkelet-franciaországi Vauvenargues-i mésztufa előfordulás szelvénye Delgiovine A. (1986) nyomán 1. Vízvezetö karsztos kőzet (mészkő) 2. Átbukó típusú karsztforrás 3. Vízzáró kőzet (márga) 4. Mésztufa 5. Elfolyó forrás vizesésekkel A karsztforrások gyakran fakadnak völgyföben. Ezeknél is többféle formában válik ki a karbonátanyag. Ennek egyik változata az az eset, amikor a forrás előterében félkoszorú szerűen egymástól nagyobb távolságra (50-100 m) mésztufagátak keletkeztek és mögöttük mély (5-8 m) duzzasztott tavak ún. „Emerald PooP'-ok alakultak ki. Ennek típuskép viselőjeként a thaiföldi Krabi tartományban lévő barlangforrás tufagátjait jelölöm meg. Az a

2 altípusnál az erózióbázis felett fakadó karsztforrások az alattuk fekvő lejtőn nagyon gyakran csak egy keskeny sávban rakják le mészüledéküket. Ez a változat már részben átmenet a karsztos vázfolyásokban képződött mésztufák felé. E vonalas kiválások közé sorolható a Dél-Mexikóban a Sumidero kanyonban keletkezett Cascada el Arbol de Navidad-i vízesésnél keletkezett mésztufa, többek között. E típust képviselik még azok a mésztufák is, amelyeket olyan erózióbázis közelében fakadó karsztforrások hoztak létre, amelyek rövid útjuk során a fakadási hely és az erózióbázist képező folyó között létrejött magaspart miatt keletkezett vízeséseknél halmozódtak fel mésztufagátas kifejlődésben. Típus-képviselőiként a Thajföld-i Sai Yok és a Sai Yok Noi előfordulások tekinthetők (Scheuer Gy. 2000). Ad „b.": A karsztos vízfolyásokban képződött mésztufák képviselik a karsztos hegységekhez kapcsolódó leggyakoribb mészakkumulációs formát. E típusú kiválásokkal korábban már több közleményben foglalkoztam önállóan vagy szerzőtársakkal (Scheuer Gy. 1997, Scheuer Gy.Schweitzer F. 1986). Ezekből kiindulva, és a további tapasztalatok felhasználásával az alábbi altípusok különböztethetők meg avval a megjegyzéssel, hogy e típusnak fö jellegzetessége a nagyon változatos megjelenésű és genetikájú vízesések vagy zúgók, amelyek alapvetően hozzájárulnak a karsztvíz mész-szénsav egyensúlyának megbomlásához, ezért válnak gyakorlatilag a mészakkumuláció legdinamikusabb helyszínévé. A mészkiválást elősegítő egyéb tényezők, pl. a vegetáció ilyen szempontból csak másodlagos szerepet játszanak. Továbbá okozzák azokat az igen változatos alakulati és megjelenés formákat (pl. függőleges szerkezetek), amelyek e típusú mésztufáknak fö jellemzőinek tekinthetők (Lambert A. 1955). A karsztforrások táplálta vízfolyásokból képződött mésztufáknak alapvetően három altípusát lehet megkülönböztetni: Az első altípusba a mésztufagátak és -gátrendszerek sorolhatók. Ezeknek számos megjelenési formája, nagysága, változata stb. figyelhető meg. így vannak egymás alatti kis gátak sora, ahol a víz számos kis vízesésen keresztül folyik le. Ezt a típus változatot kaszkádos gátrendszerként különíthetjük el az egyéb gáttípusoktól. E kaszkádos gátaknak, gátrendszereknek számos változata figyelhető meg. Lehetnek kicsik, de lehetnek hatalmasak, továbbá a vízfolyás esésviszonyaitól függően lapos vagy meredek esésűek. A másik változat a nagyméretű és magasságú gátak és gátrendszerek (pl. Plitvice), amelyeknél esetenként a vízesés magassága a 40 m-t is meghaladhatja. A gátaknál a vízesés felőli részen kialakulhat egyetlen nagy vízesés, vagy amelynek homlokfala nem függőleges, ilyenkor lépcsősen folyik le a víz. A felsorolásból megállapítható, hogy a karsztos hegységek vízfolyásai természetes gátrendszereinél az általános típus-jellemzőkön túlmenően nagyon formagazdag változatok tapasztalhatók, sőt az is lerögzíthető, hogy minden előfordulásnál egyedi, nem tipizálható kifej lődési formák is kimutathatók. Ilyen mésztufa típusok a világon nagyon gyakoriak és elterjedtek. így Dél-Európában is, pl. Spanyolországban, Horvátországban és Bosznia-Hercegovina területén (6., 7. ábra). 6. ábra. A Ruidara-i (Spanyolo.) mésztufagát és tórendszer áttekintő helyszínrajza (Goytre J. M. et al 1988) 1. Völgyoldal 2. Mésztufagátak 3. Duzzasztott tavak 4. Oldalvölgyek pahoue\_0\ ' NATURAL*

7*^ DE LAS '-Sx LAGUNAS *•• DE HUtDEnA