Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

4. szám - Horváth Emil: Védekezünk, védekezünk…(?)

6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. 4. SZ. Az 1970-es tiszai árvíznél csúcsidőszakban 44 ezer ember védekezett egyidejűleg: ebből 14 ezer fo vízügyi dolgozó volt, az összes létszám 32 %-a. Továbbá 12 ezer fő (27 %) a fegyveres testülettől, 14 ezer fő (32 %) közerő, 4 ezer fo pedig szállítási, hírközlési és egészségügyi szolgálatot látott el. Az 1998-2001. évi rendkívüli árvizekre vonatkozóan kiragadva néhány adatot 1. táblázat: Az árvíz helye és éve Max. létszám Összesből vízügyes Összesből honvédség Közerő (Szerződéses) Az árvíz helye és éve (fő) (fő) % fö % fö % Felső-Tisza: 1998. 8300 563 6,8 2000 24 3000 36 Közép-Tisza: 2000. 13328 -600 -4,5 -2700 -20 -8200 -62 Felső-Tisza: 2001. 5960 339 5,7 2270 38 2614 44 Szembeötlő a védekezők százalékos arányának drasztikus átrendeződése: a 32 %-os vízügyi létszám 4-7 %-ra olvadt Ami ebből következik, egyszerű belátni: egy adott védekezési feladathoz szükséges létszámot - a sikeres végrehajtás érdekében - mindenképpen ki kell állítani, a jelentkező létszámhiányt pedig más területről pótolni Ha kell, bármi áron! Ez az elmúlt árvizeknél sikerült, de borotvaélen állt minden A minőséget nem lehet mennyiséggel helyettesíteni. Visszatérve bevezető mondatomra, úgy tűnik, a gátra más szervezet is igényt tart. A katasztrófavédelem szervezete - amely hozzánk hasonlóan identitászavarral küzd, csak más előjellel - perspektivikus fejlődése időszakát élve, újabb feladatokat keres magának a honi kárelhárításban. A kialakult helyzet azzal az űrrel magyarázható, amit a nagy létszámú vízügy hagyott maga után. Törvényszerű, hogy ezt az űrt más szervezet fogja kitölteni Miért került a szolgálat abba a megalázó egzisztenciális helyzetbe, mint amilyenben van? Annyi bizonyos, a kialakított bérszint biztosíték arra, hogy távol tartsa a pályakezdő fiatalokat. És arra is, hogy eltávolítsa a szolgálat még mobilizálható dolgozóit, akik életkorukból adódóan még váltani képesek. Azon fiatalok nagy része pedig, aki mégis idejön, átmeneti időnek tekinti ittlétét. A vízügyben maradókról, összetett képet mutat a már idézett szociológiai vizsgálat. Tanulságos olvasmány Ezt olvasva olyan érzése támad az embernek: igen, ez így van. Mintha helyettünk beszélnék ki a régóta érzett, de így meg nem fogalmazott (fogalmazhatott) gondolatokat. Eredmény már az is: eddig elmehettek a szerzők. Szó van itt félelmekről, egyéniről és kollektívről, a szomszéd várról, akik nem igen tárgyalnak egymással. Aggódás a szakmáért, hivatásunk jövőjéért. A nyilatkozatokból sugárzik a kilátástalanság, ami jellemez egy megalázott, megtört szervezetet Közel tíz éve fogalmazta meg az idézett tanulmány komoly figyelmeztetését javaslatát a vízügyi szolgálathoz. Európa - elismerve a (felé tartó) magyar vízügy múltbeli és jelen teljesítményét - felsőfokon beszél a vízkárelhárítás szervezetéről. De itthon elhitették velünk: "rákos daganat" vagyunk a társadalom testén, "vízügyes bunkók". Mára annyival változott a helyzet, nem mondanak ilyeneket, egyáltalában nem mondanak rólunk semmit Négy rendkívüli árvízvédekezést követően, nem is beszélve a béke-idős munkáról, a szakmának sikerült felküzdenie magát a "futottak még" kategóriába. Az 1998. évi rendkívüli árvizet követően 1999. márciusában kormányhatározat született, amelyet - fontosságára tekintettel - szó szerint idézünk "A Kormány Elrendeli az ország biztonságpolitikájának részét képező árvízvédelem ellátásának irányítását és szervezését végző vízügyi szervezet megerősítéséről szóló előterjesztés elkészítését. Az előterjesztés térjen ki a műszaki és a helyi védelemirányítói létszám megtartásának és fejlesztésének, a szervezet és működési korszerűsítésének, a szükséges jogszabályok módosításának javasolt megoldásaira " A végrehajtási határidőt azóta többször módosították, a legutóbbi kormányhatározatban (2170/2001 (VII. 10.) 2002. I. félévre: megismételve az 1999-ben leírt szöveget.. Helyzetünket markánsan jellemzi az a két eset, amely keretbe foglalja az elmúlt évtizedet. 1990-ben csak fizetett hirdetésként jelenhetett meg az a vízügyet méltató beszéd, amit a legfőbb közjogi méltóság tartott egy MHT ülésen Ezen a vízügyes társadalom is felháborodott, tudniillik egyetlen újság sem volt hajlandó leadni. Hosszú ideig emlegettük a szakmában, már-már mazochista felhanggal. Újabban szóba került, hogy miért vesznek föl magasabb fizetéssel más végzettségűeket, mint műszakiakat A válasz lényege az volt: ma a társadalom többre értékel egyéb végzettségeket a műszakinál (az építőmérnökinél), s ezt a vízügyben is tudomásul kell venni. Ennyi. Szolgálunk és védekezünk. (A kézirat beérkezeti: 2001. november 12.) HORVÁTH EMIL A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi csoportvezetője. 1976-ban nyerte el oklevelét a BME Bajai Vízgazdálkodási Főiskolai Karán. 1989-ben szerzett vízrendező szak-üzemmérnöki diplomát. 1977-ig vízitársulatnál végzett kivitelezői munkát, 1977-től a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon vízgazdálkodási, hatósági, vízkár-elhárítási tevékenységi körben (hidrológia, műszaki biztonsági szolgálat, vízrendezés, árvízvédelem) működik 1983-1985 közt a paksi atomerőműnél a kisviz és jeges kisvíz miatti munkálatokban, 1983-1988 közt a Közép-Dunántúl-i belvízvédekezésekben, 1998ban a Felső-Tisza, 2000-ben a Közép-Tisza rendkívüli árvízvédekezésében vállalt tevékeny szerepet. Emléklappal tüntették ki az 1998-1999. évi ár- és belvízvédekezésekben, érdeméremmel a 2000. évi árvízvédekezésben végzett tevékenységéért Fighting the 2001 flood on the River Tisza Horváth, E. Abstract: An eyew itness account is provided of the critical situation, which has developed on the Tisza levees along the Bereg region by the 6"

1 of March 2001, of the failure process, of the subsequent emergency measures and of the restoration of the failures at Tarpa village. The lessons learned from the disaster are summarised, the efforts of the underfinanced river engineering department and the capacity limits thereof are highlighted. It is emphasised that although the professionals of the water authority were capable of controlling seemingly impossible situations, the stall'members qualified to, and experienced in, guidmg emergency actions were few and their number continues declining. Attention is called to the alarming trend that experienced, professional civil engineers are increasingly replaced by representatives of other professions, who are less familiar with the disciplines of hydraulic-, river- and water engineering. Concern is expressed finally over the future of the profession, the fate of the water agency, the activities of which appear to be little appreciated by society. Keywords: floods, flood fighting, the state water agency