Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

2. szám - Faludi Gábor–Kalocsa Béla: A fokok történetisége és funkciója – Adalékok egy vitához

A fokok történetisége és funkciója - Adalékok egy vitához Faludi Gábor - Kalocsa Béla Alsó Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, 6501. Baja, Széchenyi u. 2. Kivonat A fok kifejezést a néprajz és a vízgazdálkodás - a Szerzők szerint - azonos fogalomként használja. A fok áradás-apadás alakította természeti képződmény is, emberi létesítmény is volt/lehet. Az ember és a víz együttélésének, állandóan változott-változó viszonyának, kapcsolatának közvetítője és eszköze a folyó az ártér egy-egv szakaszán, azonban ott is időszakos, átmeneti Az árvizek elhárításában, a csatlakozó nagyobb térség vízellátásban segít, vagy segíthet. A vita tartalmi és módszertani lényege a különböző szakmai területek együtt gondolkodó, egyenrangú kölcsönössége és a gyakorlat bizonyító ereje. Kulcsszavak fok, ártéri gazdálkodás, Duna, Gemenc. Az ártéri gazdálkodásról, részleges, esetleges újjáélesztéséről, megkülönböztetett figyelemmel az ártérben kialakult fokok történetéről, értelmezéséről, funkciójáról különböző szintű és helyszínű vita folyt, és több írás jelent meg az utóbbi években A Hidrológiai Közlöny mellett az Elet és Tudomány, napilapok {Magyar Nemzet, Népszabadság) és regionális kiadványok is (Honpolgár, Baja; Korall, Győr) foglalkoznak a témával. A tárgykör szélesebb körű jelentkezését, vitáját az elmúlt évek tiszai árvizei, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, a Gemenc hidroökológiai rehabilitációja és a Kárpátmedence Árpád-kori vízrendszerének kutatásai, illetve ezek különböző értelmezései sugallják. A vitában több szakterület elméleti és gyakorlati szakembere fejtette ki véleményét A polémia fővonalához szándékozunk kapcsolódni mi is néhány adalék közreadásával. * 1.) A Duna mellett élő ember megtelepülése óta ismeri a vizet, figyelte és figyeli állandó mozgását, csodálja harmóniáját, tiszteli erejét. Tudta, hiszen tapasztalta, hogy a víz, a nagy folyam - szűkebb es tágabb értelemben is meghatározza életfeltételeit, adja lehetőségeit és korlátait. A természetes egyenetlenségek, kilengések mellett barátságban élt együtt a nagy víz adta éltető-romboló, áldás-átok állapottal, alkalmazkodott azokhoz. A Duna magyarországi szakaszának alsó régióiban (mindkét oldalon) a folyási sebességében lassuló, medrét, kanyarulatait, szélességét állandóan változtató, vándorló folyó századokon át az embert lét természeti körülményeit úgy alakította, hogy természet-ember, ember-természet egymásban léte még néhány évtizeddel ezelőtt is magától értetődő. A térségben - időben és magasságban - kiszámíthatatlanok voltak az árvizek. A legnagyobb veszélyt a jégzajlások, jégdugulások, a Duna szabályozatlanságából is adódó, a folyam bal oldalát fokozottan sújtó alacsony, gyenge töltések szakadásai okozták. Az árvizeket követően a domborzati viszonyok függvényében a mély fekvésű területeken állandósultak a víz visszamaradt tömegei. Belvizek, lápok, mocsarak képződtek. Érdemleges emberi beavatkozás nélkül a területet áthálózó különböző mellékágak, holtágak, lapályok, erek ugyanis - engedve a természet törvényeinek - némileg fékezték az árvizek rohamait azzal, hogy a kiáramló víztömeg egy részét szétterítették, majd a fölösleget a már meglévő vagy akkor formálódó önszabályozó funkciót is részben betöltő fokok "segítségével" visszavezették, a szükséges és lehetséges mennyiséget visszatartották. A Duna melletti bal oldali vonulat előéletét jellemezvén a Pest megyei Sárközi Armentesitő Társulat huszonkét év történetét összefoglaló kiadvány előszavában Moder Ferenc így ír. "A nagy magyar medencét borító szárazföldi tó legalacsonyabb részén a Kalocsai Sárköz vidékén a Duna sokáig nem tért a partjai közé. Több mérföld szélességben futotta be az itteni rónát, erdős mocsarakat képezvén mindenfelé. Hogy ez így volt hajdanán, mutatja az is, hogy ez idő szerint Sárközben még csak egy négyszög kilométer teret sem lehet találni, melyen kisebb-nagyobb völgyek és vízfolyások medrei ne volnának találhatók." (Kalocsa, 1896) A korabeli térképeken a folyó mindkét oldalához közvetlenül-közvetetten kapcsolódó vonulat mocsaras, lápos, erdős, holtágakkal, fokokkal teletűzdelt területként jelenik meg, bizonyítván, hogy ebben az alapvetően alföldi jellegű térségben - értékeivel és veszélyeivel együtt mennyire a víz az úr. Az ár és belvizek elleni önszerveződő védekezés az 1862 évi nagy dunai árvíz után - amely csak Kalocsa városában 600 házat döntött össze - tovább erősödött. A rendszeres folyószabályozás állami és közfeladattá vált, ugyanis ez felelt meg a helyi, a regionális, a nemzeti és a monarchia érdekeinek, növekvő szükségleteinek. 2.) A víz kitörésekor, majd visszavonulásakor konkrét körülmények közt (domborzati viszonyok, a víztömeg mennyisége, az áramlás dinamikája, a növényzet, a talajszerkezet stb.) fokok nemcsak keletkeztek, hanem formálódtak is. Ismétlődő elöntések során ezek egyik része állandósult, és a folyam melletti ártér szerves, ismert részévé vált, másik részük pedig hordalékkal telítődött, eltömődött, megszűnt, esetleg "áthelyeződött" Állapotuk a jelentősebbek stabilitása mellett is mobilis, változékony. Az ártérben a természettel együtt élő ember megtelepülésének kezdetétől felismerte a természet létrehozta fokok szabályozó szerepét, és ahol annak megvolt a lehetősége, egyszerű eszközeivel, naturálisan formálta is azokat (mélyítés, szűkítés, elzárás, megnyitás stb ). A fok az ártéri gazdálkodás egyik eszköze (lehetőség) volt-lett az ember kezében, hogy életének természeti feltételei közül a legfontosabbat, a vizet az áradások jóvoltából szükségleteinek megfelelően "birtokolja" hasznosítsa (halfogás-szaporítás; szállítás, legeltetés stb ), azaz: értéke használati jellegű. Az állandósult, számottevőbb fokok közül több a terület tulajdonosáról, készítőjéről folyamatos "kezelőjéről", személyneves megjelölést kapott, vagy nyert szembetűnő funkciójáról a tájegység közismert nevéhez illeszkedő elnevezést. Több - főleg időszakos - fok név nélkül maradt A fokoknak keletkezésüket illetően - természetesen nincs, és nem is lehet írott történelmük. Többségüket különböző időpontban - a nagy erővel kiáramló, majd