Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.
489 Környezeti gradiensek egy alföldi vizes élőhelyen Tóth Albert', Horváth Dénes 1, Braun Mihály 2 és Lakatos Gyula' 'Debreceni Egyetem Természettudományi Kar, Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 4010. Debrecen, Pf. 22. 2Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Kivonat: A wetland-eket gyakran tekintik a vízi és a szárazföldi élőhely-típusok átmenetének. Ez leginkább az állóvizek és vízfolyások partszegélyét kísérő hínár- és mocsámövény sávok (marginal wetlands) esetében nyilvánvaló. A Nyírségben végzett vizsgálataink egy ilyen "szárazföld-víz ökoton" feltárására irányultak. Egy homokbuckák közti mélyedésben fekvő tömpöly sekély vizét (hínáros) a vele érintkező legeltetett, sovány homoki gyeppel összekötő, 20 m hosszú transzszekt mentén leírtuk a növényzet zonációját és tanulmányoztuk a talaj/üledék jellemzőit (szervesanyag-tartalom, elemösszetétel). Megállapítottuk, hogy a partszegély mocsárzonája valódi ökotonnak tekinthető, ahol a topográfiai gradienshez képest egyenetlen lefutású, egymástól eltérő meredekségű környezeti gradiensek alakulnak ki. Kulcsszavak: wetland, ökoton, Nyírség, vízinövényzet, talaj, 1CP-AES Bevezetés és célkitűzés Ökotonnak tekinthetők-e a vizes élőhelyek? Újabban azt állítják Mitsch és Gosselink (1993) közismert felfogásával szemben, hogy az ökoton-konccpció semmivel sem relevánsabb a wetland-ck esetében, mint bármely más, szárazföldi vagy tengeri élőhely-típus vonatkozásában ( Tiner 1999). Ennek megfelelően léteznek ökotonszeríí és nem-ökoton típusú vizes élőhelyek. Az állóvizek és vízfolyások partszegelyét kísérő hínár- és mocsámövény sávok nyilvánvaló példái az ökoton-típusnak (Hillbrichl-Ilkowska 1993, Holland 1996, cit. Tiner 1999). A szezonálisan erősen változó vízszint hatására még kifejezettebb lehet az egymással érintkező makrovegetáció-zónák közötti "feszültség", ami az ökoton-jelenség egyik fontos, bár gyakran figyelmen kívül hagyott eleme (t. i. nem csupán szegély). Az ütközőzóna még szembetűnőbb gyenge topográfiai relief esetén. Egy korábban elkezdett vizsgálatsorozat (vö. Braun és Tóth 1994, Tóth és Braun 1995, Tóth et al. 2000) folytatásaként egy ilyen szárazföld-víz ökotont tanulmányoztunk a Nyírség délkeleti részén, a Vámospércs és Nyírábrány között fekvő Vámospércsitározón. A partra merőleges környezeti gradiensek feltárása mellett célul tűztük a szelíd lejtésű természetes (homokbucka) s a jóval meredekebb mesterséges part (körtöltés rézsűje) összehasonlítását is. Anyag és módszer Vizsgálatainkat a Nyírség délkeleti részén, a Nyírábrány határában fekvő Vámospércsi-tározón (21°59'K, 47°33'É) végeztük. (Ismertebb neve: Szentannapusztai-tározó.) A víztér a debreceni erdőspuszták körzetében (Hajdúsági TK) található. Annak ellenére, hogy kb. 15 éve létesítették, feltűnően gazdag vízi élővilágnak ad otthont, ezért ma országos védettséget élvez. Makrovegetációjának összborítása meghaladja a 75 %-ot, melyben a változatos fajösszetételű, mozaikos kialakulású mocsárnövényzet (16 faj!) dominál, de jelentős a vízfelszínen kiterülő és az alámerült hínár is. A víztér partszegélyére merőleges gradiensek vizsgálatához három transzszektet jelöltünk ki, melyek közül kettő (I. és n.) lankás buckaoldalra futott, egy pedig (ID.) jóval meredekebb mesterséges rézsűre feküdt a vízteret D-ről határoló köríves töltésszakaszon. A transzszektek nulla-pontjának a víz felőli véget tekintettük. A vízi- és mocsámövényzet típusainak azonosítása és a cönológiai gradiens leírása a helyszínen történt. Az aljzat felszíni, 15-20 cm-es rétegből 2 m-enként (IB. transzszekt: 1 m-enként) kb. 8 cm átmérőjű, henger alakú mintákat emeltünk ki kézi palántázóval, 1999. szeptember elején. A mintákat polietilén tasakokba csomagolva laboratóriumba szállítottuk és a feldolgozásig hűtőszekrényben (4-6 °C) tároltuk. A légszáraz talaj/üledék-mintákat - a növényi maradványok, gyökerek és törmelék, csigahéjak stb. eltávolítása után - porcellán dörzsmozsár segítségével homogenizáltuk, majd 0,4 mm lyukbőségű műanyag szitán engedtük át. A szervesanyag-tartalmat az izzítási veszteség (500°C, 4h) alapján becsültük. Az elem-analízishez kb. 1 g tömegállandóságig szárított mintát mértünk be, melyet első lépésben salétromsavhidrogén-peroxid elegyével roncsoltunk. Az oldási maradékot hidrogén-fluoridos kezeléssel (3 cm 3 cc. HF + 7 cm 3 cc. HN0 3 hozzáadása után homokfurdőn forralva) tártuk fel. Az elemanalízist ICP-AES módszerrel, Spectroflame készülékkel (SPECTRO Gmbh., Kleve, Germany) végeztük. Adatainkat regresszió analízissel és sokváltozós statisztikai eljárásokkal értékeltük, SPSS/PC + 4.0 programcsomag (SPSS 1990) segítségével. Eredmények és értékelésük Távoliig (ml 1. ábra. A talaj/üledék szervesanyag-tartalma a Vámospércsi-tározó partszegélyére merőleges transzszekt mentén. „m-m": jellegtelen magassásrétmocsárrét Távolság (m) 2. ábra. A talaj/üledék savoldható elemtartalmának változása a Vámospércsi-tározó partszegélyére merőleges transzszekt mentén, főkomponens analízissel értékelve. PCI, PC2: első és második főkomponens