Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

1. szám - Deák Antal András: Fokok és délibábok

40 HIDROLÓGIAI KÖZIjÖNY 2001. 81. ÉVF. 1

. Sí. „foknak nevezett csatornák " (CanaJes dictos Foch"). Az „M": „Az N tóból induló nagyobb csatorna ". A H és az M betűjelnél Marsigli „canalis"nak mondja a fokot. A szótárak ennek általában az ember ásta csatorna értelmet adják. Marsigli azonban másképpen használja a szót Ez rögtön egyértelművé válik, ha a szöveget tovább olvassuk: „Si aqua Damibii decresceret plusquam sít alti tudó C, dertuo alter canalis Foch fieret, et sic usque ad finem profunditatis locus, magnaque copia Piscium periret cum universali aeris infectione ". A mondai magyarul így hangzik: Jla a Duna vize a C szint alá süllyed, végül is másik fok keletkezik, és így tovább égésen a tó fenekéig, és a halak nagy tömege pusztul el, teljesen megfertőzve a l

e vegőt.

" •SECTIO DANUBII Tempert Íyreficiíit /tquarum, ut chrc patef.at fiatul unitit 'Pahutis f?rc fine s/tjnrj. A. Hr>ri7.nn Dar.ubii in magnl excrcltvnrii B. F.ltvanc imbirvr.i R iparúin, ncfnpc tinim jicnu vivum dccuriils Flumí* ni», altcriua hibcr.iu l'aludcm > qu* cam l'cpanta Damilmt. C. Alritudia Aqüjru:n Uatuiíni tempore :púnim JtprelIior

.it. I). Animlinri pilullrcs in qund primuiii ciliixin:.*. I-l Fonmiru Cantrorum. I*'. Terra n i[*ni Ixrida. C. I'tm craaeea mollia.pe: quar.l rranli unr Aquz ad Dsmibiura per Jacrimacione», & II. Canal« Jitlol Fodi I. Nocandum elt piri modu eai lacrimationci tieri pír planida ad rcplendas Plludca in iis cxiltcnrca. L Terra carulea huniidi, pu- quam tranílc alter M Canaíií major, qui deHuit a lacu N*. N. Lacua. Si aqua Dinubii tlerreíccret plufquam íir atrirodo C, tirnuo alter analil Focíi lierct, íc Gc ulque ad rinrni profunditati* lacús, reagnaque copia Pifuura periret .um univcrüli aerú infections I<< IV II,». ,1 Tm. 1. S» DE I. kép. L. F. Marsiglinak a fokok keletkezését és funkcióját bemutató rajza E szerint tehát a fok nem emberi kéz, hanem a folyóba visszatérő vizek által épített „canalis", mely „fieret", azaz lesz, keletkezik, támad. A terepviszonyoktól fiiggően számos ilyen csatorna, fok, bara (szláv nyelven) keletkezett és létezett, melyeket a régi térképek feltüntetnek - ember nem járta vad, mocsaras területeken is ... Az 1690-es évekből származik az a kéziratos térkép, melyen a Tiszának Titel feletti szakaszát ábrázolják A csaknem három és fél méteres rajzon 1-96-ig számozva /okokat, patakokat, mocsarakat, "bará"-kat és néhány helységet jelölnek a folyó partján. Rajta található egy olyan megnevezés is, ahol a ruptura és a fok szinonimaként szerepel, amiből következtetni lehet arra, hogy milyen értelemben használta L F. Marsigli ésJ.C Müller a fok szót: „Tzurofok v. ruptura". A „ruptura" törést, megszakadást jelent, (rupti aggeres = elszakadt töltések, gátak - Páriz Pápai szótár) A fokok árvízmérséklő hatása? Marsigli egyébként ismerte a fokok árvízmérsékló hatását is. Az áradó folyók emelkedő vize ugyanis rajtuk folyamatosan töltötte fel az azokat kísérő mocsarakat és ártereket, így a főmederben az árvízszint magassága mérséklődött, viszont az ár levonultával a fokokon visszaáramló vizek még sokáig növelték a vízállást a folyóban, így az árhullámok „laposabbakká", viszont időben elnyúltak ká váltak A kisebb áradásokat szinte teljesen d ts nyelték ezek a mocsarak és árterek. Marsigli a fent említett művében leíija, hogy amikor 1694-ben gyalogos seregével Culutban tartózkodott (a Duna bal partján Mohács és Eszék közötti szakaszon), Bécsből riasztó árvízi hírek érkeztek hozzá, ugyanakkor ők ott szinte semmit sem észleltek. „ ... A mocsarak okozzák azt is - írja -, hogy a Duna igazi medrében lévő víztömeg nem olyan észrevehetően és azotmal kezd el apadni, bár az áradást okozó esők és hóotvadások már megszűntek; a mocsarakból a Dunába visszaszivárgó vizek megakadályozzák ugyanis, hogy az apadás mindjárt érzékelhető legyen". Eleink igyekeztek igazodni a vizek eme lüktető mozgásához. Lakhelyüket ott választották Id, ahova a tapasztalat szerint már nem értek fd az árvizek. A csordákat, kondákat a terep ismeretében ugyancsak a vizekhez igazodva legeitedék vagy terelték karámba. „.4 kóvér füvú legelőkón címeres szarvú fehér marhák rázták a kolompot. Ahol a legelő szárazabb szikesbe csapott át, apró üppanos fiivél juhnyájak borotválták. Ahol a lábnyom wogy a szekérút beleveszett a haragos zóld rétbe, ott a konda bányászott. Ha a nyári forróság leperzselte a legelót, beverték a jószágot a rétbe, ahol még mindig totált harapnivalót" (Gvörfly tsxvén) Magasabb árvizekkor azonban ez az idilli kép tragikusba fordult: a jószág egy-egy, a síkságból kiemelkedő helyre szorult össze, ahol lelegelve minden füvet, éhen döglött, vagy a poshadt vizet volt kénytelen inni, és attól pusztult el. Közben a szúnyogok, férgek milliárdjai háborgatták őket. Nem kényeztette a természet az embert sem: ^A nagy kiterjedésű rónaság bármely pontján álltunk meg - írja a hazánkon átutazó Würtenbergi Simplicissimus nem láthattunk mást, mint egy elvadult, vizes, nádas, ingoványos vidéket, melyen itt-ott a kiemelkedő magaslatokon, de leginkább a folyók közelében, jóformán azok partján vagy a mocsarak közötti, alig megközelíthető szigeteken megtelepedett néhány családot, melyek nádból szerkesztett, sárral tapasztott kunyhókban húzták meg magukat ... Vetésnek sehol semmi nyoma, mert lehetetlenség azt megőrizni a szarvasoktól, vaddisznóktól. De ha ezektől meg is védik, lelegelik azt a darvak, melyek oly nagy számban lu/triaJc, hogy vonultukban felhőként borítják az eget. " Az árterek lakóinak talán legbiztosabb megélhetési forrása a hal volt, melyet szárítva és füstölve is konzerváltak. Hamar felismerték, hogy a természet minden áradás alkalmával „halastavakat" képez a mélyedésekben, és elég, ha a megfelelő helyen a fokokat vesszőből font gáttal elzárják, mely a vizet átengedi, de a halakat visszatartja, bőséges halzsákmányhoz juthatnak. Ihr! Mátyás a következőképpen beszéli ezt el „A medréből kilépő folyó a mély edéseket a fokokon keresztül nemcsak vízzel, hanem hallal is megtöltötte. Amikor aztán a folyó vize apadni kezdett, a halászok és az élelmes parasztemberek vesszőből gátakat építettek, nehogy a visszahúzódó vízzel a halak is visszatérjenek a Tiszába Itt aztán - akár holmi halastavakban -fogva tartották őket. Nem ritkán az is elő-