Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.

349 A Velencei-tó negyedidőszaki üledékeinek jellemzése, archív eredmények áttekintése újabb limnogeológiai adatok alapján Cserny Tibor Magyar Állami Földtani Intézet, 1143. Budapest, Stefánia út 14. Kivonat: Napjainkban az alkalmazott földtani kutatás egyik legfontosabb feladata az egyes régiók, térségek kömyezet-fbidtam és környezet-ökológiai állapotának felmérése. Különös fontos szerepet kap a tavi, mocsári és lápi környezetben lerakódott üledékek komplex földtani vizsgálata, mivel ezeknek a rétegeiben archiválódnak legjobban a régió környezeti állapotának fontos információi. Az eredmények integrált kiértékelése segít, hogy megfelelő biztonsággal képet alkothassunk ezen térségek földtani és ökológiai állapotának fejlődéséről, elsősorban az eltelt évszázadokra, évezredekre vonatkoztatva, megadván a fejlődés természetes trendjét. Jelen dolgozat célja, hogy a Velencei-tó és vízgyűjtője területén korábban elvégzett földtani kutatások eredményeit röviden összefoglalja és a legfrissebb limnogeológiai kutatások eredményeivel azt kiegészítse, továbbá keretet adjon azoknak a paleontológiái (palinológiai és ostracoda) eredményeknek, melyek alapján - önálló dolgozat formájában - rekonstruálni lehetett a terület vízzel borítottságának történetét a negyedidöszakban Kulcsszavak Velencei-tó, negyedidőszaki tavi üledékek, ásványtani, stabilizotóp és cézium izotóp vizsgálatok A tavak mindegyikének kialakulása, fejlődéstörténete, vizének és a benne felhalmozott üledékek jellege sajátos és egyedi. A tavi szukcesszió (az ökoszisztéma szerkezetében és funkciójában időben egymás után bekövetkező változások sora) egy olyan jelenség, mely a környező szárazulat domborzatától, földtani felépítésétől, valamint a régió klímájától erősen függ és a tavi üledékképződés sajátosságaiban tükröződik. Ahhoz, hogy a Velencei-tó kialakulását és fejlődéstörténetét felvázoljuk, szükséges a tavi üledékek archív és legfrissebb kutatási eredményeinek ismertetése. A Velencei-tó és vízgyűjtőjének földtani felépítése (rövid áttekintés) A Velencei-tó 602 km

2-nyi vízgyűjtője földtani és geomorfológiai szempontból rendkívül heterogén terület. Különböző földtant korú, felépítésű és genettkájú hegységi (Velencei-hegység és Vértes-hegység), dombsági (Pázmánd-verebi dombvidék, lovasberényi és zámolyi lösztáblák) és síksági (Gárdony-agárdi hordalékkúp síkság) területekből áll. Földtani felépítésében főleg paleozoós magmás (velencei gránit) és anchimetamorf palás kőzetek, mezozoós tengeri üledékek (Vértes, triász fődolomit és dachsteini mészkő), paleogén üledékes (eocén szárazföldi és tengeri) és vulkáni (velencei amfibolandezit) kőzetek, neogén (pannóniai beltavi) üledékek, valamint pleisztocén (fluviáhs, proluviális, deluviális és eolikus), továbbá holocén (fluviálís, lakusztris) képződmények vesznek részt. A terület mintegy 2/3-át, elsősorban a dombsági és a síksági területek felszínét, a neogén és negyedkori üledékek építik fel (Gyalog - Horváth 1999). A Velencei tó vízgyűjtőjének délkeleti részén, mintegy 24 km

2-nyi területet foglal el maga a tó. A jelenleg vízzel borított területnél nagyobb kiteijedésű tómedence a Velencei-hegység feldarabolt tönkmaradványinak déli előterében húzódó, hosszú és keskeny árkos süllyedék. A tómedencét meghatározó szerkezeti vonalak a Dunántúliközéphegység csapásirányában húzódó EK-DNy-i, és az erre merőleges ÉNy-DK irányt követik. A mai tónak DNy-i végéből DK-felé is kiágazik egy medence rész, amely a mai vízzel borított résszel kb. azonos nagyságú volt és egészen Seregélyesig húzódott. Ez a mai Nádastó, amelyet részben a Császárvíz töltött fel, majd a XVIII. század végén végleg lecsapoltak. A tó vízháztartását a felszíni vizek mellett a csapadék utánpótlás befolyásolja, míg a talajvíznek és a rétegvizeknek nincs nagy jelentőségük. Az éghajlatnak rendkívül nagy hatása van a tó vízállására. Száraz, meleg periódusban a csapadék csökkenése több mint két és félszeres mértékben kihat a hozzáfolyások vízmennyiségére, miközben a párolgás mértéke is nő. A vízgyűjtőre jellemző, hogy 25-30 évente néhány szárazabb év jelentkezik, míg cca. százévenként erőteljes száraz periódus jelentkezik. Történeti időkből származó térképek és irodalmi feljegyzések alapján (Sédi, Bendefy 1972, Bárányi 1973, Szabó 1997) kiszáradások regisztrálhatók: a 375, 484, 593-594, 678-681, 761-764, 988, 1156, 1277, 1363, 1479, 1585, (1616), 1745, 1866 években Magas vízállásokat az 1792, 1802-1804, 1838, 1846 évekből ismerünk. A tó az elmúlt évtizedekben az emberi beavatkozásoktól függetlenül természetes úton eutrofizálódott. Az 1960 -as évekre a tavi szukcesszió elérte a tavi-aggkort: a tó felületének cca. 60 %-át nádas borította, a tómederben közel 11 millió m

1 laza, magas szervesanyag-tartalmú iszap halmozódott fel (Szabó és Fejér 1988). Az 1970-es évek elejétől 1987-ig tartó iszapkotrások során a tó jelenlegi medrének nagyobb részéből mintegy 9 millió m

3 iszapot távolítottak el. A partszabályozást és mederkotrást követően, a víz trofitása csökkent (most mezotrof, mezo-eutrof), a biológiailag mozaikos jellegű tó vízminősége homogenizálódott. A Velencei-tó negyedkori üledékei Az elvégzett mederkotrások miatt, melyek gyakorlatilag a tó nyugati részén lévő összefüggő nádassal borított területen és néhány úszóláp védett zugán kívül a Velencei-tó egészét érintették, ma már nehéz zavartalan, teljes rétegszelvények fúrása a mederben. Ezért, különösen értékesek a korábban lemélyült fúrások feldolgozásából eredő publikált és kéziratos eredmények (.Bárányi 1973, Járat 1972, Szabó és Fejér 1988), illetve a MÁFI által 1999-ben lefúrt két rétegsor mintáin elvégzett tudományos jellegű vizsgálatok (Cserny in print). A Velencei tó üledékei nagyon sekélyvizű tóban halmozódtak fel, melynek mértéke és minősége térben, illetve időben is változó volt. Az 1866-1870 között regisztrált teljes kiszáradás (mely a tó életében többször is megismétlődhetett) vezérszintként jelentkezik (akárcsak a Fertő tónál). A nagyobb kiteijedésű szabad vízfelületeknél a biokémiai eredetű mésziszapok képződése dominál, de az évente leülepedő iszap mértéke a hullámzások miatti üledék-átrendeződés miatt csekély. Utóbbiak, elsősorban a