Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Hajós Béla: Magyarok a nemzetközi szervezetekben és a határvízi együttműködések

244 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001.81. ÉVF. 4. SZ. és a külföldi vízgyűjtőkön még a lefolyást befolyásoló be­avatkozásokról sincs elégséges információnk. Hatályos határvízi egyezményeink különböző időpon­tokban, eltérő körülmények között, a központos össze­hangolás lehetősége nélkül jöttek létre. Ennek ellenére a kü­lönböző adottságokkal rendelkező országokkal biztosítják a vízgazdálkodási együttműködést. Keletkezésük sajátságos körülményeinek köszönhetően eltérő a szerkezetük, és relá­ciónként különböznek a hangsúlyok valamint az együttmű­ködést szolgáló intézményi eszközök. Az intézményrend­szert illetően közös vonás, hogy a feleket minden esetben kormány-meghatalmazott képviseli egy, vagy két helyet­tessel; a relációk többségében határvízi bizottság működik eltérő számú és feladatú albizottsággal. Több relációban az egyezmény alapján az együttműködés technikai feltételeinek meghatározására szabályzatok sora jött létre. Az egyes határvízi egyezmények között lényeges eltérések vannak mind azok területi, mind tárgyi hatályukat illetően. A közeljövő egyik legfontosabb vízügyi-diplomáciai feladata lesz a hatályos egyezmények kiigazítása, vagy felújítása, különös tekintettel az Európai Unióban hatály­ba lépő, un. "Vízügyi Keret-irányelv" átvételének szem­pontjaira. Az irányelvben foglalt alapelvek eléggé eltér­nek a határvízi egyezményekben jelenleg érvényes sza­bályzatoktól. Lényeges, hogy a szófiai egyezménynek a Duna teljes vízgyűjtő területére kiterjedően kell megújul­nia. Az irányelv szerinti, a teljes vízgyűjtőt figyelembe ve­vő vízgazdálkodás csak az érintett országok szoros e­gyüttmüködésével valósítható meg. Osztrák és jugoszláv viszonylatban a határvízi egyez­mény elavultnak tekinthető, s felújítása feltétlenül szüksé­ges. A Helsinki- és Duna konvenciókon alapuló horvát és szlovén egyezmény esetleg kisebb fejlesztésre szorul, de alapvetően azokra épült fel. Három megállapodás, a ro­mán, szlovák és ukrán többé-kevésbé felújítandó, mégpe­dig a többoldalú egyezmények alapján. A legtöbb új, elő­remutató elemet a román-magyar egyezmény tartalmaz­za. Ami az egyéb nemzetközi szervezetekben való ma­gyar részvételt illeti, ezek két nagy csoportra oszthatók. Az első csoport azoknak a globális és regionális szer­vezeteknek a köre, amelyekben a magyar kormány képvi­selteti magát. Ilyenek elsősorban az ENSZ és szakosított szervezetei. Ezek a következők: A WHO, a FAO, a WMO, az UNESCO, az ENSZ EGB, az EU, és a Duna Bizottság, melyek munkájában való részvételt a KöViM koordinálja Ha a tagsággal járó előnyökben részesülni akarunk akkor azt elsősorban feladat megoldási munkával válthat­juk meg. Jó példák erre a WMO és az UNESCO világmé­retű vízügyi programjai, amelyben a magyar vízügy a nemzeti bizottságon keresztül a kezdetek óta tevékeny szerepet játszik A hivatalos állami kapcsolat fenntartója nemzeti szin­ten az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, amely több, programszintű Magyar Nemzeti Bizottságra tá­maszkodik. Az UNESCO Titkárságának Vízügyi Tudo­mányok Főosztályát immáron 10 éve magyar vezeti Az UNESCO egyik profiljának is megfelelően Ma­gyarország részéről a VITUKI 1966 óta rendezi a Nem­zetközi Hidrológiai Továbbképző Tanfolyamot, amely nemzetközi méretekben is ismertté tette és teszi a magyar vízgazdálkodást. A WMO-val állami szinten az ország állandó képvise­lője, az OMSZ elnöke révén tartunk kapcsolatokat. A hidrológiai-vizgazdálkodási programért felelős Hidrológi­ai Bizottságban erős pozíciónk van (kilenc éven át volt magyar elnöke a bizottságnak). A vízügyi kapcsolatokat a WMO állandó képviselője mellett kijelölt hidrológus ta­nácsadó tartja. Európai méretekben működő VI. Régió hidrológiai munkacsoportjában is jelentős szerepünk van, a munkacsoport elnökhelyettese is magyar. A WMO vízügyi programjaiban és az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjában való részvétel rendkívül fontos. Az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) vízminősé­gi vonalon van együttműködés, mégpedig a VITUKI a közép-kelet-európai régióban a vízminőség-védelem e­gyüttműködési központja, és ezen a réven a Világszerve­zet Európai Központjával (Koppenhága) is tartja a kap­csolatot. A FAO-val régen erősebb kapcsolataink voltak, több magyar vízügyi szakember dolgozott a feglödö országok­ban. Az utóbbi időben a kapcsolatok leszűkültek. A regionális szervezetek közül az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (EGB, UN-EEC) több évtizeden át tartott fenn vízügyi bizottságot, amelybe magyar tagok működtek közre. Az elmúlt évtizedben az EGB-ben a környezetvédelem megerősödött és az EGB vízügy szak­értői csoportja ehhez az egységhez került. A vízkészletek­kel és vizigényekkel foglalkozó szakértői csoport munká­jában, a múltbeli aktivitásunk esetleges fokozásával, a jö­vőben is részt kell vennünk. A másik hagyományos regionális szervezet a hajózási érdekeltségű Duna Bizottság (székhelye Budapest), ahol a Titkárság főmérnöke magyar. A Duna Bizottság az 1948-as belgrádi konvenció szerint működik és tevékeny­ségi köre elsősorban a dunai hajózásra terjed ki, bár jelen­tős szerepe volt a hidrometeorológiai észlelő hálózat és az adatcsere megvalósításában. (A dunai államok ennek ér­telmében cserélnek hidrometeorológiai adatokat.) Lényeges lenne, hogy az 1999-ben létrejött új Duna­védelmi Nemzetközi Bizottság, amely a szófiai konvenció végrehajtására jött létre Bécsben, és a régi Duna Bizott­ság (Budapest) között egyértelmű munkamegosztás ala­kuljon ki. Hazánk kellően képviseltette magát 1977-ben Mar del Plata-ban, az ENSZ Vízügyi Konferenciáján és a Környe­zet és Fejlődés tárgyú 1992-es Dublin-i, ENSZ konferen­cián, ugyanakkor a vízzel is foglalkozó riói konferencián már vízügyi kérdésekben nem volt aktív, valószínűleg a kellő képviselet elmaradása miatt. A Hágában 2000-ben rendezett nagyszabású miniszteriális értekezleten hazánk képviselete megfelelő volt. Mindezekben a szervezetekben igen fontos, hogy a korábban kivívott nemzetközi tekintélyünket megőrizzük. A magyar vízügyi szakemberek, elsősorban a korábban kialakult nemzetközi kapcsolatok révén, számos nem­kormányzati, nemzetközi szervezet munkájában vesznek részt. A nem-kormányzati nemzetközi szervezetek mun­kájában elsősorban a VITUKI, ill. egyéni taggal rendel­kező kutatók működnek közre. Ezen szervezetek közül külön említést érdemelnek az alábbiak:

Next

/
Thumbnails
Contents