Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Hajós Béla: Magyarok a nemzetközi szervezetekben és a határvízi együttműködések

Millenniumi konferencia, 2000. december 11-12 245 - Nemzetközi Hidraulikai Szövetség, - Nemzetközi Hidrológiai Szövetség, - Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség, - Nemzetközi Vízügyi Szövetség Az utóbbi öt évben újabb kezdeményezések történtek a globális nemzetközi együttműködésben. Az 1996-ban létrejött Vízügyi Világtanács 152 szerve­zetet egyesít 34 ország képviseletében A WWC célja, hogy a világ vízügyi politikájának "agytrösztjévé" váljon. Jelentős szerepe volt az 1998-ban Párizsban, majd 2000­ben Hágában összehívott Vízügyi Világ Fórum előkészí­tésében, Az I. Vízügyi Világ Fórum bízta meg a Vízügyi Világtanácsot, hogy a fenntarthat ó fejlődés és a környe­zetvédelem követelményeit figyelembe véve dolgozzon ki elképzeléseket a 21. század vízgazdálkodásáról (World Water Vision). Ilyen „vízió" készült a közép-kelet-euró­pai régióról is. Régiónk vízgazdálkodási jövőképének kialakításához magyar intézmények nagy mértékben hozzájárultak Ezek elsősorban a VITUKI és a Budapesti Műszaki Egyetem A hazai konzultációkon az érdekelt minisztériumok és hatóságok is közreműködtek. További új elem volt a glo­bális vízügyi együttműködésben az együttműködő hálóza­tok kialakítása és a partnerségre való törekvés. így jött létre francia kezdeményezésre a Vízgyűjtő Szervezetek Nemzetközi Hálózata 1996-ban a mexikói Morelia-ban. A KöViM alapító tagként aláírta a Moreliai Nyilatkozat-ot, ami az integrált vízgazdálkodást és a víz­gyűjtő elv következetes alkalmazását hirdette meg a víz­gyűjtő szervezetek között. A Globális Vízügyi Partnerség (Global Water Partner­ship) szintén újabban létrejött nem kormányzati szakmai társulás, amelynek, a VITUKI tagja. A kapcsolatok hasz­nosítása azáltal is erősödik, hogy a GWP bekapcsolódott a Világ Víz Vízió programba és a közép-kelet-európai ví­zió titkárságát a VITUKI-ra bízták. Az elmondottakból jól látszik, hogy hazánk mind kor­mányzati, mind a tudományos együttműködés szintjén szervesen beépült a vizzel foglalkozó nemzetközi szerve­zetekbe. Szakembereink - dolgozzanak akár Magyaror­szágon, akár külföldön - már évtizedekkel ezelőtt mega­lapozták, és ma is fenntartják a magyar vízügy igen jó nemzetközi hímevét Az elkövetkező években az eddigi magas szintű nem­zetközi tevékenység fenntartása és annak az uniós csatla­kozással összhangban történő fejlesztése minden szakem­ber közös programja kell legyen. A vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei Dr. Ollős Géza emeritusz professzor űj szakkönyve Napjaink szakmai elvárásaiból következik, hogy a ví­zi-közmű termelöi-üzemeltetői-szolgáltatói tevékenysé­gek egyre kevésbé láthatók d színvonalasan a hozzájuk kapcsolódó közegészségügyi ismeretek nélkül Öllős Gé­za professzor új könyve az utóbbi idők nemzetközi kuta­tásaira alapozva a következő fejezetekre tagolva mutatja be e szerteágazó témakör legfontosabb ismereteit 1. A mikrobiológiai és kémiai kockázat becslése. 2 Patogén- és szennyezés-nidikálor mikrobák az ivóvízből. 3. Cianobaktenumok, toxjnjaik a vizekben, cs közegészség­ügyi hatásaik. 4. A fizikai és kémiai szennyezőanyagok, valamint hatásaik cs megítélésük. 5. Víztisztítási melléktermékek, mutagemtás, imkroszcjinye­/ö anyagok, ezek közegészségügyi vonatkozásai 6. A felszín alatti vi/ck rnikroszcxinvczö- cs mikrobiológiai minősége 7. A szennyvíztisztítás közegészségügyi vonatkozásai. A könyv elsősorban a víziközmű szakterületen dolgo­zó szakemberek számára készült, de az is célja, hogy to­vább erősítse, magasabb szintre emelje a vízhez kapcso­lódó interdiszciplináris tudományterületek szakemberei közötti kapcsolatot A könyv terjedelme 766 oldal, 366 ábrával, 169 táblá­zattal A könyv megjelenését az Országos Vízügyi Fő­igazgatóság, valamint a Víz- és Csatornamüvek Orszá­gos Szakmai Szövetsége támogatta Kiadta a Vízügyi Mú­zeum. levéltár és Könyvgyűjtemény A könyv megjele­nését a Közlekedési Dokumentációs Kft. gondozta Rész­letes felvilágosítás kapható 1054. Budapest, Alkotmány u. 27. Telefon: (l)-374-0548, fax (1 >-374-0549 Az új szakkönyv bemutatójára 2001 május 22-én ke­rült sor Budapesten, a Magyar Hidrológiai Társaság elő­adótermében Sí /-

Next

/
Thumbnails
Contents