Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Orlóci István: A kerettervek jelentősége a magyar vízügyek fejlesztésében

Millenniumi konferencia, 2000. december 11-12 225 tet egyetlen más ágazat sem ismételte meg. Az idő múltával beigazolódott, hogy a gazdaságot ilyen részletességgel nem lehet központilag irányítani, és az ismeretek gyarapodásával, a technológiák és a körülmények változásával a javaslatok elavulnak. Ez azonban a tervnek csak fejlesztési program-szerepét tette kétségessé. A tartalom, a jelentős ismeretanyag rendkívül hasznos forrása lett a későbbi ágazati tervezéseknek, többek között a vízgazdálkodás fejlesztését 15 éven keresztül irányító, 1973-ban jóváhagyott fejlesztési koncepciónak. A '70-es évtized a vízgazdálkodási tervezés eddigi legaktívabb időszaka volt. Számos tanulmány készült a fejlődés lehetséges útjainak feltárására, valamint a kisebb-nagyobb vízgyűjtőterületek fejlesztésére. Nemzetközi elismerést kaptak a magyar tervezők a Dégen Imre, Szesztay Károly és Dávid László által szervezett, a vízgyűjtők fejlesztésével és tervezésével foglalkozó ENSZ Szemináriumon, amelyen az integrált vízgazdálkodást illető és a vízgyűjtőkre kiteijedő tervezési tapasztalatokról elsősorban magyar előadók számoltak be. Ebben az évtizedben készült el a Tisza vízgyűjtőterületének a Keretterve. A Tisza vízgyűjtőterületén érdekelt öt ország közös és eredményes vállalkozása a mai napig egyedülálló, és példa értékű lehetne. Sajnálatos azonban, hogy nemcsak nemzetközi megismertetése maradt el, de várat magára a tervezés sokrétű és időszerű tapasztalatainak hazai hasznosítása is. A '80-as évek elejére megerősödött az a felismerés, hogy a távlati tervezésben nem a feltételezett célállapotok megvalósításának módozatait kell megfogalmazni, hanem a fejlődés lehetséges útjait kell feltárni A figyelem egyre inkább a társadalmi-gazdasági és természeti folyamatok közötti összefüggéseknek és a makrofolyamatok befolyásolhatóságának feltárására irányult. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a vízgazdálkodás nem tervezhető önállóan sem, és ágazati tagoltságban sem. Minden gazdasági szektorban jelentkeznek vízgazdálkodási problémák, és a társadalom érdekei sokrétűen, közvetlenül és közvetve kiterjednek valamennyi vízgazdálkodási tevékenységre. Egyértelművé vált, hogy meg kell teremteni az ágazatközi - kétirányú - információáramlás, valamint a társadalmi érdekérvényesítés intézményét. Ennek az okfejtésnek lett az eredménye a keretterv szerepére és jellegére vonatkozó új koncepció, aminek érvényesítésére a III. Keretterv készítése során tettünk kísérletet. A vízgazdálkodás mai világképe - a természeti, valamint a gazdasági körülmények változatosságából és a kulturális illetve a politikai sajátosságokból fakadóan - igen sokszínű. Különösen eltérőek a nemzetek vízgazdálkodási infrastruktúrái, intézményrendszerei. Valamennyi országra jellemző törekvés ugyanakkor a természeti és a gazdasági rendszerek ellentmondásából fakadó érdekütközések megszüntetésére alkalmas intézmény kialakítása. Az integrált vízgazdálkodás, avagy a vízgyűjtő-gazdálkodás - mint a vízgazdálkodás fejlesztésének korszakos jelszavai - a vízrendszer természeti egysége és a vízigények illetve a vízi munkák társadalmi-gazdasági elkülönültsége közötti ellentmondás felismerésén alapulnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a vízgazdálkodási szindróma kezelésére nem elegendő a sok pénz vagy a korszerű technológia, az externalitásokat nem internalizálja a piac. Olyan új vízgazdálkodási intézményre van szükség, amely - a jogi, a közgazdasági, az informatikai eszközök alkalmazásával összefűzi a vizekhez kapcsolódó gazdasági és társadalmi érdekelteket, és érvényesíteni tudja a közérdek feltételeit. Az integrált vízgazdálkodás lényegi eszköze egy terv, amit elődeink nyomán kerettervnek nevezhetünk. Ez nem cselekvési program. Elsődleges szerepe az információszolgáltatás és koordináció. A vízrendszerek egészére kiterjedő terv bemutatja a hidrológiai adottságok gazdasági és ökológiai összefüggéseit. Ismerteti a vizek szabályozásának, hasznosításának lehetőségeit, korlátait, elemzi a természeti adottságok lehetséges változásainak, a gazdasági tevékenységeknek a vízháztartási hatásait, meghatározza ezek szükségszerű ellensúlyozásának feltételeit. Számos ország politikailag megosztott vízgyűjtőterületen helyezkedik el. A keretterv ezért különleges szerepet tölt be a külpolitika alakításában, a szomszédos országokkal való együttműködésben. A kerettervek szerepéből következik, hogy a tervezőknek - a társadalmi igények és a technológiák várható változását mérlegelve - a gazdasági és a természeti folyamatok összefüggéseire kell a figyelmet fordítaniuk. A fejlesztés küszöbszintjeinek és a gazdasági döntések ökológiai kockázatainak kijelölése a gazdaság-fejlesztési programok társadalmi hatékonyságának kulcskérdése. Az 1984-ben megjelent két kötetes Országos Vízgazdálkodási Keretterv tulajdonképpen munkaközi eredmény, de hitem szerint érzékelteti a szándék lényegét, és tartalmaz ma is hasznos ismereteket. A terv részletesen feltünteti a közreműködőket, de nem utal az eszmei, módszertani megalapozókra, akik közül Szesztay Károlyt, Kernács Sándort, Madas Andrást, Oroszlány Istvánt, Hankó Gézát, Várkonyi Lászlót, Török Lászlót és Zsujfa Istvánt említem, köszönettel emlékezve támogatásukra. Vízgazdálkodási tervezés napjainkban A rendszerváltozást követően a vízgazdálkodási tervezés korábbi eszmei folyamata megszakadt, és a vízügy körülményei ismét zaklatottá váltak. Szerencsére rövid idő után bizonyossá vált, hogy nélkülözhetetlenek a hoszszabb távra és az ország egész területére kiteijedő tervek. Figyelmet érdemlő, hogy a tervező munka számára részben a korábbi (a jelenlegitől eltérő körülményekhez igazodó) hazai tervek, részben alkalmazási tapasztalat nélküli külföldi javaslatok szolgáltak például Az elmúlt évtizedben az új körülményekhez igazodóan Vízgazdálkodási Politika, Stratégia, illetve Koncepció című tanulmányok készültek, többnyire ad-hoc munkabizottságokban Szervezett tervező munka a vízgyűjtő-fejlesztési tervek, valamint a Magyarország Szermyviz-elhelyezési Keretterve készítése kapcsán folyt. Bízom benne, hogy mindezek a vízgazdálkodás fejlesztésének hatékony eszközeivé válnak A Kerettervek a vízügy egyfajta szimbólumaiként, avagy műemlékeiként is említődnek ma már. Úgy gondolom - a bölcsességet ismét Széchenyixö\ kölcsönözve amikor minden változik, nélkülözhetetlen a jó iránytű, esetünkben egy olyan terv, ami informál, összehangol, és kapcsolatot teremt mindazokkal, akikkel meg kell találni a közös utat. A Keretterveknek a vízügy fejlődésében ígen sokrétű volt a szerepük. Korszakos mérleget adtak az ország vízgazdálkodásáról, s a fejlesztési lehetőségek tárházát szolgáltatták az ágazati és a kormányzati döntésekhez. Kijelölték az ismeretszerzés, kutatás irányait. A széleskörű tervezőmunkák erősítették a vízügy szervezettségét és céltudatosságát. Bővítették a vízügy ágazati kapcsolatait, hozzájárultak a közvélemény tájékoztatásához. Sok neves és számos megnevezetlen tervező évszázados munkálkodását kíséreltem meg nagyon vázlatosan bemutatni. Az, hogy Magyarország sikeresen küzd meg mai vízgazdálkodási problémáival, és jó színünk van a világképen, az Ő érdemük is. Jövőnk alakulását is befolyásolja, hogy a mai nemzedék miként hasznosítja az elődök által felhalmozott tőkét.