Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Fejér László: Tisztelgés a nagy elődök előtt

Millenniumi konferencia, 2000. december 11-12 209 Nemzetgazdasági szempontból a reformkorban a Duna vaskapui szakaszának hajózhatóvá tételét és a Tisza szabályozását tekintették a legsürgetőbb feladatnak. Széchenyi István (1791-1860) kitartó szervező munkájának eredményeképpen Vásárhelyi Pál vezetésével megépült az aldunai hajóvontató út (1835), ami lehetővé tette a mezőgazdasági és ipan árucikkeknek a balkáni piacokra vizi úton történő szállítását. Ami a tiszai vízimunkákat illette, ott sokkal bonyolultabb feladattal kellett megbirkózni. Egy XIX. század elején meghozott törvénynek köszönhetően lehetőség nyílott, hogy egy-egy folyószakasz szabályozásában, vagy mocsaras terület lecsapolásában érdekelt (vagy csak érintett) birtokosok többsége - társulatot alakítva - a kisebbség ellenkezése dacára is végrehajthassa az állam által engedélyezett vízimunkát, s utólag az ellenkezőktől bevasalhassa a rájuk eső szabályozási költséget, feltéve, ha az elvégzett munka számukra is haszonnal járt. Az első társulati úton végzett vízimunka a Dunántúlon a Sárvíz lecsapolása és a ma is létező malomcsatorna megépítése volt. A Beszédes József tervei és irányítása mellett végrehajtott munkák az érdekeltek teljes megelégedését hozták. Noha az elért eredményekről az országgyűlésen is számot adtak, csak az 1830-40-es évek árvizei nyomán került a Tisza-szabályozás sürgősen napirendre. Ha Beszédes József munkássága kerül szóba, nem lehet megfeledkezni tudományos szakírói teljesítményéről sem, hiszen ő volt a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja, s komoly szerepe volt a magyar műszaki nyelv fejlesztésében is. Talán ő volt a magyar reformkor (az 1825-1848 közötti időszak) vízi dolgokban legtöbbet publikáló mérnöke. Mellé kívánkozik Vásárhelyi Pál neve is, nemcsak azért, mert őt is tagjává választotta az Akadémia, hanem mert nyomtatásban megjelent tanulmányai szigorú matematikai alapokon nyugvó, a kor műszaki színvonalát képviselő értekezések voltak. Kevesek előtt ismert, hogy a Tisza-szabályozás megkezdését követő alig két év múltán kitört forradalom és szabadságharc mérnökeink jelentős részét katonaruhába bujtatta. Volt aki műszaki alakulatoknál szolgálta hazáját, pl.: Asbóth Sándor (1811-1868), Mihálik János (18181892), Sasku Károly, Petzelt József Mások a harcoló alakulatok tisztjei lettek, mint Beiwinkler Károly (18251893), Beniczky Alajos (1828-1892), Mogyoródy Adolf (1824-1908), Csányi Dániel (1820-1868), Butz Károly (1824-1890?). Volt, aki hivatalnokként vett részt az erődítési munkálatok irányításában, mint: Hieronymi Ottó Ferenc A szabadságharc bukása után többüknek menekülnie kellett. Jelentós volt az Amerikába távozók száma. Ma sem teljesen tisztázott, hányan voltak mérnökök az egyszerű honvédek és tisztek között, akik később sem tértek vissza az országba, hanem új hazájukban alkottak maradandót Asbóth Sándor mindenesetre közéjük tartozott. Visszatérve a tiszai mérnökökre, köztudott, hogy a vízszabályozási munkák kiindulópontjául szolgáló koncepciót Vásárhelyi Pál tette le a kormányzat asztalára. Grandiózus vállalkozás vette ezzel kezdetét, amilyenre Európa e fertályán nem volt még példa. Vásárhelyi kezdeményezte is, hogy a Helytartótanács járuljon hozzá, hogy a kérdésről a velencei építési igazgatóval, Pietro Paleocapaval konzultálhasson. Erre azonban Vásárhelyi korai halála miatt nem került sor. Az olasz mérnököt meghívta Széchenyi István, hogy véleményezze a Vásárhelyi-féle koncepciót. Paleocapa nem akkor járt először hazánkban. Évekkel korábban, még József nádor kérésére jött Budára, hogy véleményt mondjon a pesti Dunaszakasz rendezésének lehetőségéről. Paleocapának a Tisza-szabályozás lehetséges módjaival foglalkozó munkája 1846-ban megjelent nyomtatásban A szerző igen elégedett lehetett munkájával, - tegyük hozzá: méltán - mert Milánóban 1861 -ben olaszul is kiadatta. Pelocapa népszerű lehetett idehaza, mert például a századvég jeles, és méltatlanul elfeledett mérnöke, Hajdú Gyula (1840?1912?) nemcsak meglátogatta őt az 1860-as években, hanem részt is vett a felügyelete alatt folyó Cavour-csatorna kivitelezési munkáiban. Az önkényuralom alatt, majd a kiegyezést követő években számos kiváló mérnök működött a Tisza mentén Ahogy a vízrajzi felvételek, úgy a folyószabályozási munkák is jó iskolának bizonyultak. Itt olyan tapasztalatokra lehetett szert tenni, nemcsak az építés terén, hanem az árvédekezés gyakorlatában is, amelyek kevés mérnöknek adattak meg Közép- és Nyugat Európában. Keczkés Károly Vásárhelyi halála után a meginduló szabályozási munkákat vezette, őt követte Herrich Károly (18181888), aki a legnehezebb időkben 1850-1879 között volt a Tisza-szabályozás legfőbb műszaki főnöke. A nehéz idök megjelölés azért jogos, mert a kezdeti munkák idején, amikor még nem készült el az összefüggő árvédelmi rendszer, minden nagyobb árvíz elöntéseket okozott, s kiváltotta az érdekeltek támadásait a vízimunkák ellen. A nem kellőképpen összehangolt mederátvágások és töltésépítések - amelynek kialakulásában jelentős szerepe volt a rendelkezésre álló anyagi források szűkösségének és a birtokosok földéhségének - jelentős mértékben megzavarták a folyó vízjárását. Amikor a birtokosok minél több termőföld iránti fokozott sóvárgását, a töltésépítések körüli garasoskodását elmarasztalóan említjük, nem szabad figyelmen kívül hagyni egy igen fontos körülményt, az egész magyarországi ármentesítés - gazdasági alapjait tekintve - lényegesen különbözött a hasonló célú itáliai, franciaországi, vagy éppen holland vállalkozásoktól. A hazai ármentesítésekre az volt a jellemző, hogy azokat nem tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme, vagy termelésének hatékonyabbá tétele érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megindulását, megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését. A kiemelkedő szerepet játszó tiszai mérnökök között Boros Frigyes (1825-1892) a szegedi árvíz idején a védekezés egyik fö irányítója volt, de a nevéhez fűződik a tiszántúli öntözőcsatorna terve is, Bodoki Károlyban (1814-1868) pedig a Körösök szabályozásának vezéralakját tisztelheti az utókor, mellesleg ő is társszerző volt a Boros-féle csatornatervezésben. Említsük tovább a tiszai nagyokat: Katona Antalt (1816-1881), a torontáli társulat főmérnökét, Képessy Józsefet (1818-1876), a délvidéki vízszabályozások egyik vezetőjét, Szojka Gusztávot (1835-1887), aki folyammérnökként, társulati főmérnökként a tiszai árvédekezések gyakorlatának kitűnő szakembere volt. Hozzájuk kell sorolni Wallandt Henriket