Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Fejér László: Tisztelgés a nagy elődök előtt

208 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001.81. ÉVF. 4. SZ. cses dokumentumai a vízszabályozások előtti országképnek. Néhányat közülük kiemelve: Litzner János (1700?1780?) a Közép-Tisza vidékén készített térképeket, Bogovich Károly (1780?-?) a Bodrogon és a Laborcon dolgozott, Bedekovich Lőrinc (1751-1828) a Jászság vizeit mérte fel, s az első használható térképeket a Felső-Tiszáról Sexty Andrásnak (1750?-1827) köszönhetjük, Laáb Gáspár (1747-1834) a Felső-Duna és Moson vármegye vízvilágát rögzítette felvételein. Az Ecsedi-láp egykori kiteijedéséről Mezeő Cyrill (1754?-?) térképei alapján alkothatunk fogalma. S hogy ne feledkezzünk meg a Délvidéken dolgozó mérnökökről, mindenképpen meg kell említeni Kosztka János (1740?-1820?), Spatzek János (1750?-1800?) és Szathmáry Sámuel (1797-1857) nevét. A fentiek által készített vízszabályozási és lecsapolási tervek sikeres megvalósítása már ritkább eseménynek számított ebben a korban. Műszaki, szervezeti, de leginkább pénzügyi feltételek híján, amit el is kezdtek, gyakran nem fejezték be, amit befejeztek, az pedig a fenntartás hiánya miatt ment tönkre hamarosan. Orczy Lőrinc báró (1718-1789), akit a hazai irodalomtörténet, mint jeles nemesi költőt tart számon, uralkodójától azt a nehéz feladatot kapta, hogy a Felső-Tisza vízszabályozási királyi biztosaként tegyen műszaki lépéseket az ottani vízállapotok rendezése érdekében. Orczy nem az egyetlen királyi biztos volt ebben a korban, hiszen az érdekelt területek egy-egy tekintélyes főurát gyakran bízta meg az uralkodó hasonló munkával. Csak néhány név ezek közül: gr. Károlyi Ferenc (1705-1758) és gr. Károlyi Antal (1732-1791) az Ecsedi-láp és a Szamos tekintetében voltak a királyi biztosi poszt betöltői, vagy a birodalom hadmérnök tábornoka, br. Vay Miklós (17561824) a Tisza-szabályozásánál, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója, gr. Széchényi Ferenc (1754-1820) a Dráva és a Mura rendezésénél, gr. Sigray Károly, azután br. Podmaniczky József, majd gr. Zichy Ferenc a Sárvíz szabályozásánál vállaltak feladatot. Amiért Orczyt az elején kiemeltük közülük, azt azért tettük, mert ő volt az egyik első tekintélyes főember, aki felhívta a figyelmet, hogy e tájon az egymástól elszigetelten végzett vízimunkák nem hozhatnak eredményt, csak az egységes Tiszaszabályozás szabadíthatja meg a birtokosokat a meg-megismétlődő árvizektől. Persze, más is nehezítette az átfogó vízszabályozási munkák megindítását. Nemcsak a műszaki tervezés alapjai: az egységes szempontok alapján felvett, megbízható vízrajzi térképek hiányoztak, hanem az érintett vidéken élő nép nyelvét és viszonyait jól ismerő magyar mérnökök is. A vízrajzi felvételek elkészítéséhez nélkülözhetetlen hazai szakembereket 1782-től a budai egyetem mérnöki intézete, az Institutum Geometricum képezte. A reformkor híressé vált mérnök-nemzedékének több kiváló képviselője, mint pl. Vedres István (1765-1830), Huszár Mátyás (1788-1843), Beszédes József (1786-1852), Vásárhelyi Pál (1795-1846), Lányi Sámuel (1791-1860), Keczkés Károly (1789-1856) és társaik itt szerezték mérnöki oklevelüket. A jeles hallgatók érdemeinek fénye tanáraikra is vetül, mert Hadaly Károly (1743-1834), Rausch Ferenc (1743-1816), Schmidt Károly György (1765-1837), Horváth Ker. János (1732-1799), (majd az 1840-es évektől) Petzelt József (1805-1850) profeszszorok és társaik olyan alapképzésben részesítették tanítványaikat, hogy azok megállhatták helyüket akár állami szolgálatba lépve, akár mint uradalmi, avagy megyei, városi mérnökök. Az Institutum oktatási anyagába - a XIX. század első harmadában - fokozatosan épültek be azok az ismeretek, amelyek a nem sokkal később megindult vízrajzi munkák tapasztalatait tükrözték. Az 1810-es évek végén Huszár Mátyás vezetésével elkezdett "Körös-mappáció", valamint a csaknem negyedszázadon át (1822-1845 között) végzett Duna-felmérés és tiszai vizrajzi térképezés ugyanis nemcsak hazai, hanem nemzetközi szemmel is kimagasló műszaki alkotások voltak. A munkában részt vevő mérnökök teljesítményét emeli, hogy akkoriban a szabad ég alatt végzett vízrajzi felvételek - a mostoha körülmények miatt - nem sokban különböztek az ismeretlen tájakat bejáró XIX. századi utazók kalandjaitól. A dunai és tiszai munka irányítói Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál és Hieronymi Ottó Ferenc (1803-1850), ill. Lányi Sámuel (1791-1860) voltak. Az ő tudásuk sem lett volna elég a munka sikeres véghezvitelére, ha vezetésük alatt nem dolgoztak volna olyan kitűnő mérnökök, mint Holecz András (1792-?), Nagy István (1780?-1848), Forberger Sámuel (17931836), Perleberg Gusztáv (1815-1885?), Kamóczy Gábor (1791-1849), Komnenovich Sándor (1813-1869), Nikolka András (1790-?), Peterek János (1810-?), Pribék Béla (1811-?), Vargha János (1798-1850?), Rauschmann Gusztáv (1815-?), Sasku Károly (18061869), Reitter Ferenc (1813-1874), Herrich Károly (1818-1888), Tóth Antal (1796-?), Vörös László (17901870), br. Zornberg Lénárd (1805-?), és még sokan. Az évtizedek alatt készített mappációs anyag lenyűgöző műszaki teljesítmény volt. Ha eltekintünk a hivatali főnök Rauchmüller dicséretétől, aki "a világ első folyami térképé "-röl beszélt, akkor még mindig itt van a bécsi főépítészi hivatal vezetőjének, Ferdinand Mitisnek véleménye, mely szerint: "ha nekünk ily gyűjteményünk, adatok halmaza lenne csak egy patakról is, nem volna Európának egy zuga sem, hol dicsőségünket ne hangoztatnánk és kincsünket érvényre hozni ne törekednénk". Vagy, említhetünk egy másik Lajtán túli elismerést, a kor jeles térképésznek, s mellesleg a későbbi uralkodó, I. Ferenc József tanárának, Valentin Streffleurnek (18081870) véleményét, aki azt írta: "Magyarország a külföldön terra incognitának tarttatik, azonban ott a folyamok mérnöki felvételén az utolsó 30 év alatt a legfeszültebb szorgalommal dolgoztak, és e részben Európának talán egyetlen országa sem mutathat fel olyan tökéletes munkálatokat... " A tiszai mérnökök által végzett felmérés során megdöbbentő kép tárult a Helytartótanács vezetői elé. Ekkor derült ki először, hogy a tiszai árvizek az érintett 18 vármegyében 854 települést veszélyeztethetnek. Ez a feltűnően magas szám sok mindenről árulkodott. Ne higgyük, hogy évszázadokkal ezelőtt élt eleink szántszándékkal árvíznek kitett helyen akarták tanyáikat, falvaikat felépíteni! Azok legnagyobb részt egykor szárazulatokon álltak, de a Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőterületén évszázadokon át végzett erdőirtás és legeltetés következtében fokozatosan növekedett a hegyvidékekről a síkságokra lezúduló eső és hólé mennyisége, s ez az időjárási változásokkal párosulva egyre emelkedő árvízszíneket eredményezett. így azután egykor biztonságosnak tekintett árvízmentes vidékek is veszélybe kerültek, és a szántóföldi gazdálkodás kiszámíthatatlanabbá vált.