Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
3. szám - Cselőtei László: Ember, szakember, vezető (Dégen Imrére emlékezve)
190 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF. 3. SZ. Most fogadott. Közvetlen, kiegyensúlyozott, de határozott volt a hangja: "Nézd, harmadszor kapom meg ezt az anyagot. Nem értettem, és most sem értem". Kérdően néztem rá. Gyere, ülj mellém, olvassuk át együtt az egészet. Látszott, hogy már elolvasta. Egy-két szinte formális kérdést tett fel, stilárisan egy-két szót javított, öt perc alatt a végére értünk. Ez így teljesen világos - mondta. Miért nem tudták nekem ezt így megmagyarázni. Talán megmozdult a vállam, most én néztem rá kérdően. Még beszélgettünk néhány mondatot, azután felállt, megköszönte a munkámat, elmentem. Az volt az érzésem, értette, tudta ő, hogy mi van az előterjesztésben. Nem azt, hanem engem akart megismerni. Később jöttem rá, hogy Dégen Imre tudatosan kereste a felkészült vagy felkészíthető fiatal szakembereket. Az 1960as évekre a SZÖVOSZ korábbi öt fös Üzemgazdasági Osztályáról három egyetemi tanár és egy tervhivatali elnökhelyettes került ki. Az osztályvezetővel együtt öt fös Statisztikai Osztályról ugyancsak hárman lettek egyetemi tanárok, közülük az egyik rektor, majd a Statisztikai Hivatal nagytekintélyű elnökhelyettese. De, most még itt vagyunk 1949 őszén. Néhány nap múlva visszaszivárgott hozzám a hír: a párt végrehajtó bizottságon felvetették, minek vannak az osztály- és a főosztályvezetők, ha a főtitkár közvetlenül tárgyal az előadókkal. Aztán mosolyogva mondták el Dégen Imre válaszát: "maguk azt hiszik, hogy ha az előterjesztésen nincs feltüntetve az előadó neve, én nem tudom, hogy ki írta azt?" Ezt követően Dégen Imre titkárságától közvetlenül kaptam véleményezésre néhány munkát, amit vagy személyesen megbeszélt velem, vagy anélkül használt fel. Néhány hónap múlva azonban gyökeres változás történt. Hivatott, és egy vastag, nagy, viaszpecsétes borítékból terjedelmes anyagot vett elő, s a következőket mondta: "Nézd én tagja vagyok a Pártközpont Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottságának. Nekem szükségem van arra, hogy valakivel együtt gondoljam át az előterjesztéseket Az ülések kedden vannak, az anyag a futárral pénteken érkezik. Én odaadom Neked azzal, hogy hétfőn délelőtt a véleményeddel együtt hozd vissza. Mindig személyesen kapod meg tőlem. Te ismered annyira a politikai helyzetet, hogy meg tudod ítélni, mi az, ami engem érdekel. A véleményedet nekem készíted, arról senki nem tud. Én azt használom fel belőle, amit szükségesnek és lehetségesnek látok. Tudnod kell, hogy a felhasznált gondolataidért csak engem terhel a felelősség". Ettől kezdve kéthetenként péntek délután hivattak a főtitkárságra, ahol többnyire tőle személyesen, vagy zárt borítékban a titkárától átvettem az anyagot. Hétfon délelőtt lediktáltam a megjegyzéseimet, amit szombat-vasárnap alakítottam ki, és ugyancsak személyesen vittem el neki vagy a titkárának. Az előterjesztésekből nyersen, világosan tárult fel előttem a szándék, a cél, és az ahhoz vezető út. Újra elhatároztam, hogy innen mennem kell, de a lehetőség távol volt. * Egy alkalommal Dégen Imre új feladattal lepett meg. Elmondta, hogy a mezőgazdasági és szövetkezet-politika legfelsőbb vezetői közvetlen tapasztalatszerzés céljából elvállalták, hogy más-más megyében mindegyikük patronál egy termelőszövetkezetet. Ő Csongrád megyében Székkutast választotta. Mint mondta, 2-3 hetenként szombaton, vagy vasárnap meglátogatjuk őket, és közvetlenül tájékozódunk a helyzetükről. Innen kezdve rendszeresen együtt töltöttünk néhány hétvégét, s előttem, mint cseppben a tenger, feltárult az akkor összeterelt termelőszövetkezetek minden problémája. Hadd emeljek ki ebből egyet, amelyre most is emlékszem. Akkoriban kezdődött a paraszt portákról a nagy állatok, így a tehenek összehozása, amihez "nagyüzemi" istállóra volt szükség. A "munkásosztály segített". Székkutason is épült egy istálló, és a vezetőség kivitt minket a helyszínre. Lapostetejű, "vasba és betonba öntött szocializmust" láttunk, de csak távolról és kívülről: a tábla közepén lévő épületet elöntötte a belvíz. Dégen Imre - megőrizve rejtett felindultságát az első számú vezetőkkel messziről nézte a helyzetet. Én kevésbé tudtam uralkodni magamon, és néhány lépéssel hátrább azt kérdeztem a mellettem lévőktől: de hát maguk idevalók, itt nőttek fel, ismerik a helyi sajátosságokat, tudják hogy hol keletkezik időnként belvíz, miért nem szóltak, hogy rossz ez a hely. A válasz: szóltunk mi már a felmérésnél, és azután az építésnél is, de letorkoltak bennünket: "ne kritizáljuk a munkásosztály ajándékát". * Hazafelé jövet Dégen Imre egy másirányú munkájára terelte a szót. Ö tanár is volt a Közgazdaságtudományi Egyetem Agrárgazdasági Tanszékén, amelyet akkor vagy később Nagy Imre vezetett. Panasz csendült ki a hangjából. Arról beszélt, hogy a hallgatói nem érdeklődnek, nem értik a mezőgazdaság, az agrárpolitika problémáit. A felvetés hírtelen ért, ezért talán túl nyersen reagáltam. Lehet, hogy értik, de nem érzik Távol áll tőlük ez a terület, és még inkább az ott élők, az abból megélni akarók élete és problémái. A válaszomat hosszú csend követte. Azután - talán az előzőek folytatásaként - más problémát vetett fel. Tudod mondta - járhatunk mi ide, mondhatunk szépeket, adhatunk bölcs tanácsokat, de ha nem hozunk valami kézzel foghatót, akkor nem sokra néznek bennünket Azután az énjéből előbújt a kultúrmérnök: "a szövetkezet földjének nagy része változó minőségű" - mondta. "Sok benne a csapadékos időben nehezen járható, kötött és szikes rész. A távolságok nagyok. Főként az őszi és tavaszi nagytömegű szállításhoz a legforgalmasabb úton jó lenne egy mezei kisvasút, amelyhez a táblákról repülő vágányokkal lehetne a terményt közelíteni, majd beszállítani a központba. Kérlek, nézz utána a MAVnál vagy máshol, hol lehetne ilyet szerezni a számukra". * Ebben az időben történt, hogy az akkor megalakult Mezőgazdasági Tudományos Központ főigazgatója, volt tanárom, Somos András titkárságának vezetőjével üzent, hogy alakulóban van a Kertészeti Kutató Intézet. Az itt létesülő zöldségvetőmag-termesztési osztály vezetőjeként engem szemelt ki. Kérdezte, vállalom-e? A válaszom igen volt, de kértem, úgy történjen a kikérés, hogy az nem az én kezdeményezésem. A következő Csongrád megyei utunk alkalmával hazafelé jövet Dégen Imre megkérdezte, hogy miért akarok elmenni a SZÖVOSZ-tól. A munkakörülményeimre hivatkoztam. Az alosztályon két munkatársam van. Mind a kettő inkább mozgalmi ember, akiknek a munkájára alig számíthatok, a feladatot meg három emberre szabták. Ezt követően az ő kezdeményezésére hozzájárultak, hogy új munkatársat vegyek fel. Egymást követően két velem egyívású megyei munkatársamra tettem javaslatot. Amikor az elsőről érdek-