Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

5-6. szám - XLI. Hidrobiológus Napok: "Vízi ökoszisztémák (taxonómia, biodíverzitás, biomonitorozás, élőhelyek frakmentációja, inváziós fajok biológiája)" Tihany, 1999 október 6-8.

398 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2000. 80. ÉVF. 5. SZ. Vízi- és vízfelszíni-poloska (Heteroptera: Nepomorpha és Gerromorpha) és szitakötő (Odonata) faj együttesek mennyiségi vizsgálata Tisza-menti holtmedrek növényállományaiban Kiss Béla.

1, Müller Z.

1, Tóth A.

2, Móra A.

1, Dévai Gy.

1, Nagy S.

1, Grigorszky I.

3 'KLTE Ökológiai Tanszéke, Debrecen, 2KLTE Alkalmazott Ökológiai Tanszéke, Debrecen 3KLTE Növénytani Tanszéke, Debrecen Kivonat: A vízi- és mocsári növényzet mennyiségi és minőségi mutatói jelentősen befolyásolják a makroszkopikus gerinctelen fauna összetételét és szerkezetét. A vizes élőhelyeken élő közösségek diveizitásának és struktúrájának kialakításában a kisléptékű térbeli heterogenitást, mint az egyik legfőbb befolyásoló faktort tartják számon. A növényzet térbeli változatosságát, és annak hatását a vízi- és vizfelszíni-poloskák (Heteroptera: Nepomorpha és Gerromorpha) és a szitakötőlárvák (Odonata) térbeli eloszlási viszonyaira tiszai holtmedrekben vizsgáltuk 1998 augusztusában. Négy holtmedret jelöltünk ki, melyek elhelyezkedési sajátosságaikból fakadóan eltérő árvízi szintnél kapnak vizet a folyóból, így a Tisza vízjárása, kis- és nagyvizes évei döntően meghatározzák a bennük végbemenő folyamatokat. A négy holtmederből összesen 70 mennyiségi mintát vettünk. Az egyes típusokat reprezentáló foltokat saját készítésű légifényképek felhasználásával randomizálva jelöltük ki. A vízterekben 5 különböző növényzeti típusból - amely tartalmazza a mocsári-növényzetet, a Nymphaea alba, a Trapa natans, a Ceratophyllum demersum és a Stratiotes aloides domináns növényállományokat - vettünk mennyiségi mintát, egy e célra kifejlesztett speciális mintavevővel. Minden vizsgált víztér esetében a kolokánosban és az érdes tócsagazosban találtunk a legmagasabb rovar biomasszát, mind a poloskák, mind a szitakötők esetében. A legalacsonyabb értéket a fehér tündércózsa és a sulymos állományok adták mindkét csoport esetében Mind a növényzeti típusok, mind a vízterek szignifikánsan különböztek a Coenagrionidae csoport biomasszája alapján. A szitakötő lárvák össz-biomasszája alapján a vízterck nem különböztek egymástól, viszont az egyes növényzeti típusok igen. Kulcssz.: wetland, vízipoloska, szitakötő, biomassza, vízinövény, monitorozás. Bevezetés A kisesésű, meanderező folyók sok-sok évszázad alatt túlfejlődött kanyarulataik levágásával jellegzetes alakú holtmedreket hoztak létre (Cholnoky 1926; Kádár 1971). A természetes úton lefuzódött holtmedreknél a mesterséges eredetűek mennyiségileg még jelentősebbek. Magyarországon az 1800-as évek közepétől nagyszabású folyamszabályozási munkálatok kezdődtek, melyek eredményeként napjainkra a morotvák száma sokszorosára nőtt. Az átvágott kanyarulatok a folyó jelenlegi medre mentén úgy helyezkednek el, hogy azok többé-kevésbé egybefüggő hálózatot, ún "zöld folyosót" alkotnak, melynek természetesen maga a folyó is szerves része. Ezek a vízterek még őrzik az ősi táj arculatát, élővilágát, s biodiverzitásuk olyan jelentős, hogy a fokozottan veszélyeztetett vizes élőhelyek közé tartoznak. A létrejöttükkor még kopolya típusú holtmedrek egy része - az árvizmentesítő munkálatok következményeként, valamint a szukcessziós folyamatok felgyorsulása miatt - feltöltődött, és szemi-, sőt asztatikus vízforgalommal jellemezhető különleges biotópokká: mocsarakká és kistavakká - wetland típusú területekké váltak (vö. Gopal 1990; Klitsch 1996). Korábbi tanulmányok bizonyították, hogy az ilyen vízterekben - amikor a vegetáció fenológiailag a legjelentősebb - a vízfelület 70 %-át is boríthatja a mocsári- és hinárnövényzet (Tóth et al 1999; Macalik et al. 1999). Ha egy-egy ilyen típusú víztér makroszkopikus gerinctelen csoportjainak - jelen esetben a vízi- és vízfelszíni-poloskáknak, illetve a szitakötőlárváknak - a mennyiségi eloszlási viszonyairól akarunk reprezentatív képet kapni, akkor a mintákat az élőlények habitat-igényeit figyelembe véve a növényzettel benőtt részről kell venni. A makroszkopikus gerinctelenek jelentőségét biomasszájuk (Krecker 1939; Willard 1955; Higler 1973) és táplálkozási kapcsolataik (Dvorak és Best 1982) alapján is vizsgálták. Néhány hazai tanulmány is foglakozik a makroinvertebráták mennyiségi és minőségi eloszlási sajátosságaival (Andrikovics 1975a, 1975b; Olajos et al. 1997), eddig azonban a tiszai holtmedrek ilyen irányú felmérésére nem került sor. Tanulmányunk fő célja, hogy négy Tisza-menti holtmederben bemutassuk ennek a két rovarcsoportnak a mennyiségi viszonyait és öszszevessük a hínár- és mocsári növényzetben mért biomasszájukat. Anyag és módszer A mintaterületek leírása A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, 1785-1858 között természetes úton lefüződött, hullámtéri elhelyezkedésű Nagy-morotvát RTiszanagyfalu, Rakamaz) H 21°28', SZ 48°07'], a szintén hullámtéri, az 1860-as évek elején mesterségesen levágott Boroszló-kerti Holt-Tiszát [(Gulács) H 22°24\ SZ 48°05'], és a Hajdú-Bihar megyében található, szintén mesterségesen levágott, mentett oldali Herepi-morotvát [(Egyek, Tiszacsege, Tiszadorogjna) H 20°52\ SZ 47°40'j vizsgáltuk 1998. augusztus elején, amikor a makrovegetáció borítása maximális volt. Mivel a Herepi-morotvában nem találtunk sem sulymost, sem kolokánost, ezért a holtmederhez közel esó, szintén mentett oldali Nagymorotván, más néven Berzsenyes-morotván [(Egyek, Tiszacsege) H 20°57\ SZ 47°39'] mintáztuk a kolokán állományát. A négy holtmederből összesen 70 mennyiségi mintát vettünk. A Boroszló-kerti HoltTiszán és a Nagy-morotván 25-25, a Herepi-morotván 15, mig a Berzsenyes-morotván 5 mintavételi helyet jelöltünk ki. A holtmedrekben a mocsári- és hínárnövényzet nagyfokú térbeli mozaikosságát észleltük. Kevert hináros borította a vízfelület nagy részét, monodomináns állományokat csak kevés esetben találtunk. Munkánk során összesen öt különböző növényállományt mintáztunk, ezek: (1) felszínen kiterülő levelű Nymphaea alba domináns állomány keverve Ceratophyllum demersum-mai; (2) Trapa natans dominanciájú hináros keverve C. demersum-m&\, (3) alámerült Ceratophyllum demersum monodomináns állomány; (4) Stratiotes aloides állomány, (5) Typha latifolia, T. angustifolia és Phragmites australis alkotta mocsári növényzet. A növényzeti foltokat saját készítésű légifénykép-sorozat felhasználásával, valamint terepbejárás segítségével azonosítottuk. A mintavételi helyeket ezek ismeretében véletlenszerűen (randomizálva) választottuk ki. A továbbiakban az élőhely és a habitat fogalmát a Dévai és mtsai. (1997) által megfogalmazott javaslat elvi alapjait követve használjuk. A mintavétel módszere A mennyiségi mintavételre egy speciálisan ene a célra kifejlesztett mintavevőt használtunk (Nagy et al. 1998), amely 5 mm vastagságú, 1 m magasságú, 0,5 m

J alapterületű alumínium hengerpalást Abban az esetben, ha a vízmélység meghaladta az 1 métert, egy csatlakozó idom segítségével másik 1 méteres tagot szereltünk fel, így a maximálisan mintázható vízmélység 1,8 m volt. A növényzeti folt óvatos megközelítését követően a mintavevőt egy gyors mozdulattal a vízbe helyeztük, 60 kg-os tömege és éles pereme megbízhatóan lehatárolta az adott térfogat-egységet. Az így lezárt belső térből kézi egyelő-háló (lyukbősége 0,2 mm), és vödör segítségével távolítottuk el a vizet és az állatokat. A mintát élő állapotban, rögtön a mintavételt követően válogattuk és 70 %-os etanolban tartósítottuk. A minta feldolgozása A további feldolgozás laboratóriumban történt A mintákban található állatokat sztereomikroszkóp segitségével meghatároztuk. Megmértük a poloskák és szitakötőlárvák biomasszáját (szárítás 80°C-on, 12 órán keresztül tömegállandóságig, tömegmérés 0,1 mg pontosságú analitikai mérlegen). Az így kapott szárazanyagból nedves tömeget számoltunk úgy, hogy az átlagos szárazanyag tartalmat a nedves tömeg 12,5 %- nak tekintettük (vö: Dévai et al. 1984). Ennek megfelelően eredménycinket nedves testtömegben adtuk meg (/. táblázat). A feldolgozás során a poloskákat és a szitakötólárvákat további alcsoportokra bontottuk (Gerromorpha, Nepomorpha, Coenagrionidae, Aeshnidae, Corduliidae és Libellulidac). A poloskák és a szitakötőlárvák biomassza-értékei alapján cluster analízis segitségével összehasonlítottuk az egyes víztereket és az azokban vizsgált növényzeti típusokat (négyzetes euklideszi távolság, Ward módszer) Az egyes víztereket és növényzeti típusokat kétutas ANOVA segitségével is összevetettük. Az elemzéshez. SPSS/PC 8.0 for Windows programcsomagot használtunk.