Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

1. szám - Balogh Iván–Kováts Nóra: Egyenáramú geoelektromos szelvényezés és szondázás vizes őlőhelyek rekonstrukciójának előkészítése során

27 Egyenáramú geoelektromos szelvényezés és szondázás vizes élőhelyek rekonstrukciójának előkészítése során Balogh Iván - Kováts Nóra Veszprémi Egyetem Környezetmérnöki és Kémiai Technológia Tanszék 8200. Veszprém, Egyetem u. 10. Kivonat: A szerzők 1997. tavaszán horizontális geoelektromos szelvényezést és vertikális geoelektromos szondázást végeztek a Pécselyi-medence Fűz-kút elnevezésű vizes élőhelyének területén Méréseikkel a céljuk az volt, hogy megvizsgálják a vizes medencét kialakító vízzáró réteg területi kiterjedését, esetleges folytonossági hiányait Ezzel elsősorban az becsülhető meg, hogy mekkora lehet a vizes élőhely maximális kiterjedése, és hogy ehhez képest a mai állapot degradáltnak tekinthető-e. A területen 17 helyen végeztek geoelektromos szondázást (VESZ), a vizes terület pereme mentén pedig 86 pontban végeztek AMNB szelvényezést. Az eredmények azt mutatják, hogy a terület pereme mentén nem található összefüggő alacsony ellenállású zóna: összefüggő vízzáró réteg. Feltehetőleg tehát a terület a múltban sem lehetett számottevően nagyobb kiterjedésű. Kulcsszavak: horizontális geoelektromos szelvényezés, vertikális geoelektromos szondázás, élőhely- rekonstrukció Bevezetés Ma már tisztában vagyunk vele, hogy a vizes élőhelyeknek milyen alapvető funkcióik vannak, és ezek milyen értéket képviselhetnek. Bár a funkció és érték fogalma egymással könnyen összekeverhetőnek tűnik, fontos a kettő között különbséget tenni (Brinson et al., 1994, Brinson, 1995). A vizes élőhely fizikai, biológiai és kémiai komponensei (ilyenek pl. a talaj, víz, növények és állatok) lehetővé teszik, hogy a rendszer bizonyos funkciókat lásson el. Ezek három alapvető csoportba sorolhatók: (1) vízminőség-védelem (a befolyó vizekben levő tápanyag, üledékés szennyező anyagok visszatartása), (2) módosíthatják a felszíni és felszín alatti hidrológiai viszonyokat (fontos szerepük lehet például a lefolyó esővizek visszatartásában, felfogásában, ilyen módon a lejjebb fekvő területek elárasztásának veszélyét csökkentve) és (3) számos értékes, védett, vagy gazdaságilag hasznosítható növény- és állatfajnak nyújtanak élőhelyet. A vizes élőhely értékét leginkább talán úgy lehet meghatározni, mint "a vizes élőhely funkcióinak olyan előrelátható haszna, amelyet a társadalom realizál és felismer" {Baker, 1992). Az érték vonatkozhat kézzelfogható dolgokra, mint például halászat, de kézzel nem megfoghatóakra is (például esztétikai értékek). A funkciók sérülhetnek (degradálódhatnak). Legnagyobb mértékű sérülés a vizes élőhely területének csökkenéséből fog adódni: ebben az esetben az eredeti terület egy részén valamilyen más típusú élőhely alakul ki, amely megszűnik vizes élőhelyként funkcionálni, és itt a jellemző eredeti funkciók egy része (pl. tápanyag-visszatartás) nagyságrendekkel kisebb mértékű lesz, a funkciók egy más része pedig teljes egészében megszűnik (egy szántóföldön nem fognak vízimadarak fészkelni). Számos funkcionális jellemző pedig a vizes élőhely területének nagyságával van összefüggésben {Leibowitz et al., 1991). A vizes élőhely rekonstrukciójára, rehabilitációjára vonatkozó kezelési javaslatoknak a funkciók "helyreállítását" kell megcélozniuk. A terület-csökkenésból adódó degradáció is visszafordítható, pl vízutánpótlással. Ennek elsősorban nem a technikai, sokkal inkább az elméleti problémáit vesszük sorra. Amennyiben az eredeti állapot visszaállítását tűzzük ki célul, rögtön felvetődik a kérdés: mi volt az eredeti állapot? (Azaz, mekkora volt az eredeti terület?) Ennek eldöntése néha igenis nagyon nehéz Munkánkat segíthetik történeti adatok (feljegyzések, térképek), ezeknek megléte azonban sokszor bizonytalan. Az alábbiakban egy egyszerűen hozzáférhető és kivitelezhető geofizikai módszert kívánunk bemutatni, amelynek segítségével tudunk következtetni arra, volt-e, lehetett-e nagyobb egy vizes élőhelynek a kiterjedése, és kell-e számolni területcsökkenésből bekövetkező funkcionális degradációvaP A módszert a Balaton-felvidék Pécselyi-medencéjének egyik vizes élőhelyén, az ú.n. Füz-kúton kívánjuk bemutatni. Itt a rekonstrukciós javaslat elkészítéséhez fontos lehet annak a megállapítása, maga a vizes terület milyen változásokon mehetett át azóta, amióta az antropogén hatások a vízgyűjtőterületen meghatározóvá váltak. Mintateriilet A Pécselyi-medencét 1997. augusztus 9-én tájvédelmi körzetté nyilvánították, majd ugyanezen év szeptember 15-én megalakult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelynek a medence kezdettől fogva része. A medence jellegét tekintve kultúrtáj. Arculatát elsősorban a szőlőművelés adja meg, amely a medence északi peremén húzódó szelíd lankákra jellemző. Tudjuk, hogy már a 12. századtól kezdve voltak itt szőlőskertek {Veress, 1992). A müveit területek mellett a medencének viszonylag kis hányadát teszik ki a természetesnek tekinthető élőhelyek maradványai. Ezek közül jelentőséggel bírnak a balkáni szubmediterrán száraz tölgyesek és a területre jellemző karszt-bokorerdők. Ugyancsak jellemzőek a sziklagyepek (zárt dolomit sziklagyepek, pusztafuvesés sziklaflives lejtőssztyeppek). A medencében több, egyenként kis kiteijedésű vizes élőhely maradt fenn, köztük mocsarak, mocsárrétek, láprétek. Igaz ugyan, hogy ezek méretüknél fogva sem jelentősebb vízminőségvédelmi, sem hidrológiai funkciót nem töltenek be, élőhelyet biztosítanak viszont védett növényés állatfajoknak: elsősorban orchideáknak, kétéltűeknek. Fennmaradásuk alapvetően szükséges ahhoz, hogy a tájvédelmi körzetre eddig jellemző hangulatot, tájképi diverzitást fenn lehessen tartani. A vizes élőhelyek védelmét nemcsak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága tartja fontosnak, hanem megemlítésre került a Veszprém Megyei önkormányzat