Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

4. szám - Kiss Ottó: A magyarországi tegzeskutatás áttekintése és eredményei az ezredfordulóig

241 A magyarországi tegzeskutatás áttekintése és eredményei az ezredfordulóig Kiss Ottó Eszterházy Károly Főiskola Állattani Tanszék, 3300. Eger, Leányka u. 6. Kivonat: A tegzesek a vizi rovarok legnagyobb rendje, kb. 100Ü0 fajt számlál, de becslések szerint a Föld állatvilága, különösen a trópusok terillete még 50000 fajt rejthet. A magyarországi tegzeskutatás története kapcsolódik a Kárpát medence faunájának megismerésére irányuló kutatásokhoz. kulcsszavak: limnológia, vízi rovarok, tegzesek A tegzesek (Tnchoptera) taxonómiájának és ökológiájának egyre mélyrehatóbb megismerése különösen két vonatkozásban figyelemreméltó. Egyrészről több olyan taxonómiai jelentőségű filogenetikai mozzanatot tartalmaz, ami a rovarok fejlődéstörténetében is jelentőséggel bír, másrészről kiderült, hogy adaptív radiációjuk - a rendkívül változatos (mozaikos) folyóvízi környezetben nagyon minuciózusán karakterisztikus, ezért kitűnően alkalmasak a vízminőség, illetve a vízminőség változás indikálására, a szennyeződés jelzésére is. Erre a célra igen széles körben használják őket, mert a lárvák változatos érzékenységgel reagálnak a különböző szennyezésekre. A tegzesek a vízi rovarok legnagyobb rendje, kb. 10 ezer fajt számlál, de becslések szerint a Föld állatvilága, különösen a trópusok területe még 50 ezer fajt rejthet. Európából a jelenlegi becslések szerint 1000 fajt ismernek, összehasonlításként Észak-Amerika tegzeseinek fajszáma 1200 Ezért kitüntetett figyelmet érdemelnek a limnológiai (rheobiológiai) kutatómunkában. A tegzesek viszonylag jól ismertek a mérsékelt éghajlati övben. Sajnos sok faj lárvája - különösen a trópusokon - ismeretlen, vagy nem tudták azonosítani azokat a kifejlett imágók alakjával. A tegzesek a lárvaállapot szakaszait forrásokban, patakokban, folyókban, tavakban, mocsarakban töltik. Testük védelmére tokot, tegezt vagy menedéket, hálót szőnek, építenek, kivéve néhány szabadon élő családot (Rhyacophilidae). A holometabolikus lárváknak, így a tegzeseknek is jól fejlett szájszerveik (rágó, állkapocs) és ton lábaik vannak, de a potrohi lábak hiányoznak, kivéve egy pár anális lábat az utolsó potrohi szelvényen, melyek egy pár erős "anális karmot" viselnek. A világ minden táján megtalálhatók és fontos részei az édesvízi ökoszisztémák táplálékláncának, a lárvák az édesvízi halak és a vízirigók, az imágók pedig a madarak és a denevérek táplálékai A tegzesek primitívebb jellemvonásai a testüket borító szőrök. A Trichoptera szót először Kirby használta 1813ban (szőrösszárnyú). A lepkék pödörnyelwel táplálkoznak, a kifejlett tegzesek szájszervei csökevényesek, de néhányuk folyadékot szív fel egy jól fejlett haustellumon át. Az állkapcsi-és ajaktapogatók jól fejlettek, ugyanúgy, mint az összetett szemek és az egyszerű pontszemek, ez utóbbiak hiányozhatnak is. A lepkék és a tegzesek törzsfejlődési kapcsolatainak bizonyítására újabban a feromonokat is felhasználják. Az első tegzes feromont 1994-ben azonosították, ezzel is igazolva a Trichopterák és a Lepidopterák feromon kommunikációs rendszerét és rokonságát. A tegzesekről az első magyar nyelvű leírást Földi János (1801) könyvében találjuk, aki Linné szisztémáját követve írta az "Állatok országá"-t. A VIII. részben a "Bogarak" közé sorolta a Recésszárnyúakat (Neuroptera), melyek 54. nemében a "Pozdoijány, Gizgazlakó Phryganea-X tette. Két fajt a "P. Ph. bicaudata"-X és a "P. Ph. striata"-t említi meg Magyarországról. Az ezredfordulóhoz viszonyítva közel harminc éve jelent meg magyar nyelvű határozókönyv (

Steinmann, 1970), mely a Magyarország Állatvilága sorozathoz tartozott. A magyarországi tegzeskutatás története kapcsolódik a Kárpát medence faunájának megismerésére irányuló kutatásokhoz. A magyar kutatókon (Frivaldszki,/, Mocsáry S., Pongrácz S., Boga L, Fekete G., Sátori J. stb.) kívül külföldi specialisták, így a cseh Fr. Klapalek, a lengyel Dziedzielewicz gyűjtöttek az akkori Magyarországhoz tartozó Kárpátokban. Kezdetben kevés adatot és csak alkalomszerűen publikáltak a Kárpát medence területéről (Piller et Mittelpacher, 1783, Rambur, 1842, Kolenati, 1848, Fuss, 1853, Brauer und Löw, 1857, Brauer, 1876, Hagen, 1876). A XIX. század második felében a gazdasági, társadalmi tényezők és a tudományos eredmények elindították az ország faunáját feltáró vizsgálódásokat. A vármegyei monográfiák adatokat közölnek a magyar faunáról. A sok állatcsoportra kiterjedő kutatás azonban nem tudta megoldani a szisztematikailag kevésbé ismert "nehéz" csoportok hazai megismerését. Trichopterákkal Frivaldszky J. (1871,1873, 1879) és Mocsáry S. (1872, 1875, 1876, 1878) foglalkoztak munkáikban. Az 1899ben megjelent "Fauna Regni Hungariae"-ben a Kárpát medence Trichoptera faunájáról Mocsáry S. készített katalógust a Magyar Nemzeti Múzeum, (Fr. Klapalek által meghatározott és revideált) anyagából. Ebben az időben a rendszeres faunisztikai kutatás Klapálek nevét fémjelzi, aki Mc Lachlan angol kutató tanítványa volt. Ö indította el a Kárpát-medence tegzes faunájának feltárását, sok lelőhelyi adat és a tudományra új fajok leírásával, melyek egyben kiindulási alapot jelentettek a későbbi kutatások számára is Klapálek-kai egyidejűleg a Keleti-Kárpátokban Dziedzielewicz J. (1908, 1909, 1911, 1912) végzett hasonló értékű munkát. A magashegységek késő őszi aspektusát tanulmányozta, számos új fajt ismertetett dolgozataiban. Fekete (1926, 1929) szintén a Kárpátokban gyűjtött. Sok adatot gyűjtött össze Pongrácz S. (1914), a Nemzeti Múzeum főigazgatója is akinek a katalógusában 224 tegzesfaj szerepel, amely 1936-ban további 9 fajjal gyarapodott. így összesen 233 fajt ismertek az akkori Magyarországon. Az eddig felsorolt kutatók dolgozatai-