Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

3. szám - Forgóné Nemcsics Mária: A belvízrendszer-fejlesztés mezőgazdasági megalapozása földrajzi információs rendszerrel

179 A belvízrendszerek fejlesztésének mezőgazdasági megalapozása földrajzi információs rendszerrel Forgóné Nemcsics Mária Gödöllői Agrártudományi Egyetem, 2103. Gödöllő, Páter K. u. 1. Kivonat: Kutatási munkánkban azzal foglalkozunk, hogy mezőgazdasági oldalról alapozzuk meg a belvízrendszerek fejlesztését, elsősorban az alsórendű csatornahálózatok fejlesztését, abból a célból, hogy a jelenlegi vízrendezettségi állapotot olyan cél-állapottal lehessen felváltam, amely tekintettel tud lenni egy-egy öblőzeten belül a levezetési prioritásokra. Ez ma és a jövőben annál is inkább fontos, mert a megváltozott tulajdonviszonyok miatt a belvízi érzékenység megnőtt és diverzifikálódott eg)' öblözeten belül is. Módszerünk az új tulajdonviszonyok és termelési körülmények között tesz kísérletet térinformatikai módszerek felhasználásával a mezőgazdasági érdekek érvényesítésére az elvezető rendszerek fejlesztésében. A 85 belvízöblözetből kiválasztottunk 2 szélsőséges - a relatív átlaghoz képest pillanatnyilag magas, ill. alacsony kiépítettségű - belvízrendszert. Erre végezzük el vizsgálatainkat és teszünk javaslatot a szükséges fejlesztésekre. A két öblözet vizsgálatából levonható következtetések a későbbiek során a többi belvízrendszer vizsgálatánál is felhasználhatók. Kulcsszavak: belvíz, vízrendezés, földrajzi információs rendszer. Bevezetés A magyar mezőgazdasági termelés az ország földrajzi adottságainak megfelelően hol küzd a vízfölösleggel, hol pedig a termeléshez szükséges minimális víz sem áll rendelkezésre A '80-as évek végén bekövetkezett társadalmi, gazdasági és politikai változások következtében napjainkban az állami és közösségi tulajdon csökkenőben van, s egyre nagyobb a magántulajdon szerepe. A belvizes időszakokban évente átlagosan mintegy 100 ezer ha terület kerül elöntés alá. Ez - a megváltozott tulajdonszerkezet következtében - a magángazdaságoknál sok család termelését lehetetlenné teszi és tönkremenetelükhöz vezethet. Megnőtt tehát a mezőgazdaság vízkárérzékenysége. A tulajdonviszonyok átalakulása mellett várhatóan változni fog a mezőgazdaság termelési szerkezete, a teridethasználat módja is. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak - vélhetően - egyik feltétele lesz, hogy nagy területeken meg kell szüntetni a szántóföldi növénytermesztést. E területeken kisebb részben gyepesítést, nagyobb részben erdősítést irányzott elő - állami támogatással - az FM (Kováts - Pálfai, 1996.). A megmaradó legjobb adottságú szántóterületeken a gabonatermelés viszszafogása, az intenzív zöldség-gyümölcs termelés fejlesztése, a táji adottságokhoz jobban igazodó minőségi termelés várható. Ezek nem nélkülözhetik az öntözéses gazdálkodás szélesebb körű bevezetését. Az öntözés alaposabb vízrendezést igényel. Az intenzívebb gazdálkodás, az ezzel járó nagyobb ráfordítás, és az ebből eredő nagyobb termelési érték miatt fokozódni fog a vízkárérzékenység. Valószínűleg meg fog nőni az igény a belvízvédelmi létesítmények hatékonyabb üzemeltetése, karbantartása, felújítása (rekonstrukció) és fejlesztése iránt. A földhasználat növekvő intenzitása miatt ma már a kárelhárítási tevékenységről a kármegelőzésre kell folyamatosan áttérni (Nagyszeghy et al.,1996.). Ez maga után vonja a szabályozási megoldások alkalmazásának általánossá tételét, valamint annak biztosítását, hogy a kedvező vízviszonyok minél hosszabb, a kedvezőtlenek minél rövidebb időszakra teijedjenek ki, ill a káros viszonyok elkerülhetők legyenek. Az elmúlt évtizedekben jó néhány olyan kutatás folyt, amely a műszaki tervezés során megpróbálta a mezőgazdaság igényeit is figyelembe venni. Ezek közül munkánkban Oroszlány (1981), Ravasz (1976), Petrasovits-Szalai (1986) eredményeit vettük alapul, és próbáltuk eredményeik integrált alkalmazását megvalósítani, módszereiket tovább fejleszteni. Kutatási munkánkban azzal foglalkozunk, hogy mezőgazdasági oldalról alapozzuk meg a belvízrendszerek fejlesztését. Elsősorban az alsórendű csatornahálózatokét, abból a célból, hogy a jelenlegi vízrendezettségi állapotot olyan cél-állapottal lehessen felváltani, amely tekintettel tud lenni egy-egy öblözeten belül a levezetési prioritásokra. Ez ma és a jövőben annál is inkább fontos, mert a megváltozott tulajdonviszonyok miatt a belvízi érzékenység megnőtt, és diverzifikálódott egy öblözeten belül is Módszerünk az új tulajdonviszonyok és termelési körülmények között tesz kísérletet térinformatikai módszerek felhasználásával a mezőgazdasági érdekek érvényesítésére az elvezető rendszerek fejlesztésében. A 85 belvízöblözetből kiválasztottunk 2 szélsőséges belvízrendszert (a 69. sz. Kettős-Körös jobb partit, amely a relatív átlaghoz képest pillanatnyilag magas kiépítettségű, és a 74. sz. Mezőberényit, amely alacsony kiépítettségű). Ezekre végeztük el vizsgálatainkat, és tettünk javaslatot a szükséges fejlesztésekre. A két öblözet vizsgálatából levonható következtetések a későbbiek során a többi belvízrendszer vizsgálatánál is felhasználhatók. 1. A vizsgált területek jellemzése A Aíezőberényi belvízrendszer területe 470 km

2, a Köröstől délre, a Kettős-Köröstől nyugatra fekszik, amelyet Békés, Kondoros, Gyoma községek határolnak. A Kettős-Körös jobb parti rendszer 287 km

2 nagyságú, a Sebes-Köröstől délre a Kettős-Körös jobb partján terül el, a Fekete-Körös torkolatáig húzódik Tengerszint feletti magasságuk: 83-92 mBf. 1.1. A területek rövid talajtani ismertetése Vizsgált területeink a marosi ill. körösi hordalékkúpok peremi zónáján találhatók, mely a Dél-Tiszántúlt löszhát 74 sz. belvízrendszer - ill a Körös-vidék - 69. sz. belvízrendszer - tájegységbe tartozik (Stefanovits, 1963). A Mezőberényi belvízrendszerben 326,2 km

2 csernozjom, 24,3 km

2 szikes, és 119,5 km

2 réti talaj, a KettősKörös jobb parti területen pedig 25,4 km

2 szikes, és