Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

3. szám - Tóth Gábor: A Mura szabályozása (1867–1880) – a Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei alapján

161 A Mura szabályozása (1867-1880) - a Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei alapján Tóth Gábor 8900. Zalaegerszeg, Stadion u. 2. Kivonat: A XIX. század második felében az ország legnagyobb folyóinak szabályozásánál alkalmazott költség-elöirányzati rendszer a Mura esetében nem működött hatékonyan. Ennek legfőbb magyarázata a folyóparti szántóföldek elhelyezkedése volt, és az a körülmény, hogy a Mura majdnem 400 kilométert tett meg, mielőtt hazánk területére érkezett. Ezért Zala vármegye szenvedte az osztrák szabályozások minden hátrányos következményét Pénzügyi forrásai pedig olyan csekélynek bizonyultak, hogy erejéből csak helyi szabályozási munkálatokra futotta. Kulcsszavak: folyószabályozás, vízügyi történelem, Mura folyó. Előszó Annak, aki a magyar vízszabályozások történetében kíván tájékozódni, ismert átfogó munka áll rendelkezésre: az Ihrig Dénes által szerkesztett - Károlyi Zoltán, Károlyi Zsigmond és Vázsonyi Ádám közreműködésével készült, 1973-ban kiadott "A magyar vízszabályozások története" A mű nem tárhatta fel részletesen minden egyes folyónk mederrendezésének múltját. A Mura ügyeinek a könyvben csak néhány oldal juthatott. E tanulmány ezt a hiányt igyekszik pótolni, s levéltári források alapján állítja össze a Mura-szabályozás két évtizedét. A Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei mellett egy 1843-ban készült, részletes és kiváló Mura-térkép is rendelkezésemre állt. Külön feladat volt az iratokban fellelhető helységnevek azonosítása. A Muraközben etnikailag sokszínű lakosság élt, ahol a szlovének, horvátok, magyarok és osztrákok a saját nyelvükön is többféle elnevezéssel illettek egy-egy községet. Ugyanannak a községnek iratonként is változhatott a neve, ezért a szöveg - néhány kivételtől eltekintve -a magyar elnevezést használta, de megadtam az összes fellelhető elnevezést is. 1. Bevezetés Végigtekintve a magyar történelmen, a vízgazdálkodás fejlődésében két fö korszakot különböztet meg a szakirodalom. A két korszakot elválasztó változásokat valahol a XIX. század elején kell keresnünk. A XIX. századig terjedő időszak legfontosabb jellemzője, hogy a gazdasági termelés és a természeti adottságok jól megfértek egymás mellett. Az 1800-as évek elején a gazdasági fellendülés, a termelési ágazatok kiszélesedése szükségessé tette a természeti viszonyokba való jelentősebb beavatkozást. Ekkor nemcsak helyi elképzelések valósultak meg, hanem egységes koncepciók egész sora született a vizek rendezése terén is. E korszakban létrejöttek azok a technikai eljárások és szakmai tapasztalatok, amelyek az új tervek megvalósításához szolgáltatták a hátteret. A halászat, a vízimalmok és a hajózás növekvő igényei addig ismeretlen, új feladatok elő állították a vízszabályozásokat. A XIX. század vízi munkálatainak eredményei a gazdaság és közlekedés fejlődésében mérhetők le. Mérföldkőnek számít a Tisza szabályozás megkezdése 1846-ban. Az eredmények ellenére a XIX. század második felében a folyószabályozási tevékenység vontatottan haladt Ennek legfőbb oka, hogy a dualizmus kora vízügyi politikája átlépett a reformkor célkitűzésein, és a vízi út fejlesztés felett diadalmaskodott a vasút. 2. A vízügyi igazgatás dualizmus kori szervezete és jogi szabályozása 1867-ben Magyarországon új korszak kezdődött, az államigazgatásban is látványos átalakulással. A népképviseleti országgyűlésnek felelős minisztériumok szerveződtek. A legfontosabb területi szervezet a földművelés és ipar érdekeltjeit képviselő vármegyei közgyűlés volt. Az összes műszaki ügy felelőse a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium lett, amely 1867. március 11-től 1889. július 15-ig volt a vízügyek legfelsőbb szintű irányítója

1. A minisztériumon belül önálló vízügyi szakosztály alakult. Hatáskörébe tartoztak a folyószabályozások, az ármentesítés, a vízhasználatok ügyei. Felügyeletet gyakorolt az építési szánt hitelek felett, s irányította a területi hivatalokat. A minisztérium vezetői tisztában voltak azzal, hogy társadalmi támogatottság nélkül képtelenek volnának vízügyi feladatainak ellátására, ezért nagy önrendelkezést biztosították a vízügyi társulatoknak. (A vízügyi társulatok nyereségorientált, önkormányzati joggal rendelkező szervezetek voltak, amelyek feladatait és ellenőrzésük módját az állam jogi úton szabályozta). Az első törvényjavaslatot Gorove István miniszter nyújtotta be, amit az uralkodó 1871: 39. tc. címen szentesített

2. A törvény szerint az ártérbirtokosok nagyobb hányadának kívánságára lehetett társulatot alapítani, amely a költségvetés és a tervek elkészítése után összehívhatta a közgyűlést. A közgyűlés választotta meg a vezetőséget és a háromfős választmányt, akik az ügyek legfőbb intézői voltak Minden társulatnak kötelező volt egy vízügyi mérnököt alkalmaznia. Ezenkívül a törvény kimondta, hogy a minisztérium kormánybiztost nevezhet ki, ha a társulat nem képes a teendőit ellátni. Az 1879: 34. tc által megfogalmazott módosítások leginkább a hitel kérdését érintették. Csak akkora kölcsönt lehetett felvenni, amelynek járulékait az ármentesített termőföldek jövedelméből fedezni lehetett

3 A társulatok felett a folyammérnöki hivatalok gyakoroltak felügyeletet, és ők végezték a védművek szakmai ellenőrzését is. A két törvény egységesítette a társulatok működési szabályait, feladatait, és a vízügyi igazgatás egy sajátos formáját hozta létre. A törvények által megfogalmazott ellenőrzés azonban kevésbé ment át a gyakorlatba Gyakran előfordult, hogy a társulatok nem törődve az ármentesítés technikai követelményeivel, csak a birtokok határait vették figyelembe. Ezért az 1884. évi társulati törvény kimondta, hogy a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium árterületet csatolhat valamely társulathoz annak érdekében, hogy a folyó egész völgyében biztosítva legyen az ármentesítés. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a mederszabályozás az állam feladata, az ármentesítés pedig a társulatoké

4 Az ellenzék bírálatának középpontjában a magán- és az államérdek ily módon történő összekapcsolása állt

5 A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a társulatok meg tudtak felelni a következő évek vizimunkálataiban jelentkező új igényeknek

6 2.1. A folyammérnöki hivatalok A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium felügyelete alatt 1871-től jöttek létre folyammérnöki hivatalok, amelyek az első években állandóan változtatták székhelyüket, és csak ideiglenes jelleggel működtek. A már korábban említett 1871: 39. tc. foglalkozott először feladataikkal, ami a vízrajzi ügyek ellátását és a társulatok el1 Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében. Bp. 1987. 163.

p. 2 Corpus Juris Hungarici 1869-71 Budapest, 1896 406. p. 3 Corpus Juris Hungarici 1879 - 80 Budapest, 18% 143 p 4 Corpus Juris Hungarici 1884 - 86 Budapest, 1897 33. p. s Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása... 171.p. 6 Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása... 172. p.