Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Szlávik Lajos: Godnolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről

SZLÁVIK I. : Gondolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről 249 Az évi csapadék mintegy 5 %-os emelkedése - az adott éven belüli megoszlás mellett, tehát akkor, amikor a nedvesség-készlet gyarapodása szempontjából elsődlegesen fontos téli hónapokban a csapadék jelentős, 15 %-os növekedése lehetséges - a hőmérséklet 2,5 °C-os növekedéséből adódó potenciális párolgás hatását jórészt ellensúlyozni képes és az átlagos évi lefolyásban csak kismértékű, 3-5 % körüli csökkenés lehetséges. Nagyobb mértékű csökkenés a ma is szárazabb éghajlatú vízgyűjtőkön lehetséges, míg a ma is csapadékosabb, határokon túlnyúló vízgyűjtőkön (a Duna és a Tisza nagyobb mellékfolyóin) nem zárható ki, hogy a csapadék növekedése teljes mértékben ellensúlyozza a hőmérséklet növekedés párolgás növelő hatását. Jelentősebb változások várhatók ugyanakkor a lefolyás éven belüli alakulásában A téli hőmérséklet emelkedésével együtt járó téli csapadék növekedés a téli lefolyás növekedésével jár együtt. A növekedés mértéke 10-20 %os lehet és ezzel együtt a téli lefolyás aránya az éven belül megnövekszik. A korábban beköszöntő olvadás miatt az első hóolvadásos árhullámok általában - főként a kisebb, és ma is melegebb éghajlatú vízgyűjtőkön - korábban jelentkeznek. A nagyobb, magasabb hegyekkel borított, ezért ma is hűvösebb éghajlatú vízgyűjtőkön a melegedés kisebb hatással van az olvadásra, amely itt - még a melegebbé váló téli éghajlat esetén is - időben jobban elhúzódik. Az első hóolvadásos árhullámok tetőző vízhozama jelentősen, a maihoz képest akár 50 %-ot is meghaladó mértékben emelkedhet. A téli csapadék növekedése - különösen arra is tekintettel, hogy a megelőző időszakban is növekszik a csapadékosság - ahhoz vezethet, hogy növekednek a tél végi, tavaszi belvizek is. A nyári hónapok csapadékának a hőmérséklet, és ezzel együtt a potenciális párolgás emelkedésével együtt járó csökkenése kedvezőtlenül hat a nyári időszak lefolyására. A nyári hónapokban a lefolyás 5-10 %-os csökkenése lehetséges; a nagyobb mértékű csökkenés a ma is aridabb éghajlatú vízgyűjtőkön várható. A szárazabb vidékeken nem zárható ki a nyári időszak lefolyásának ennél nagyobb, akár 15 %-ot elérő csökkenése sem. A vízkészletgazdálkodási szempontból mértékadónak tekintett augusztusi 80 %-os vízhozam is csökkeni fog, minden bizonnyal a nyári időszak lefolyása csökkenésének mértékében, azaz mintegy 5-15 %-ot. 9. A mértékadó árvízi előírások A védelem és a kockázat határa a mértékadó árvíz, amely azt jelenti, hogy egy kiválasztott vízállás alatti vizek ellen az árvízvédelmi rendszer védelmet nyújt, a fölött azonban kockázatot kell vállalni. A mértékadó árvíz meghatározása nem számítási, hanem összetett döntési kérdés - a mértékadó árvizet műszaki, közigazgatási, közgazdasági és jogi szempontok alapján ki kell választani [Mo.sonyi 1999], A mértékadó árvíz, mint fizikai fogalom az ármentesítés történeti folyamatában tartalmát illetően jelentős változáson ment keresztül A magyarországi folyók ármentesítésének kezdetén az árvízvédelmi töltések magasságát az előfordult legnagyobb árvizek tetőző szintjeihez viszonyítva határozták meg. Az árvizekkel szemben az emberek, közösségek, társadalmak - ösztönös módon - mindig is valamiféle mértékadónak tekintett eseményhez igazodva cselekedtek. így volt ez, amikor az árvizektől kevésbé veszélyeztetett magaslatokon települtek, cölöpökre építkeztek, vagy később töltést építettek - minden esetben igazodtak a korábbi árvizek szolgálta tapasztalatokhoz. A korábban ténylegesen tapasztalt árvizek magasságának figyelembevétele tehát valójában a mértékadó árvízszint jellemzőihez való alkalmazkodást jelentette, anélkül, hogy a fogalom tudatosan felismert vagy meghatározott lett volna [Bencsik 1979], Az árvízvédelmi rendszer fejlődésével párhuzamosan - a töltésezés hatására - az azonos vízhozamhoz tartozó árvizek egyre magasabb szinten vonultak le, ezért az új levonulási szinteknek megfelelően újra meg újra módosították a mértékadó árvízszinteket is. A XIX. század végére a nagy ármentesítési munkák lényegében befejeződtek, kiépült a jelenlegi árvízvédelmi töltésrendszer alapja. Ezt követően azonban ismételten jelentkeztek a korábban előfordultaknál is nagyobb árvizek, amelyek kivédése, valamint az árterületek gazdasági értékének növekedése indokolta a töltések méretének növelését, a töltésrendszer fejlesztését. Változatlan maradt viszont az a koncepció, hogy a mértékadó árvízszintként az észleli legnagyobb jégmentes árhullámok tetőző szintjeinek burkoló görbéjét kell elfogadni. Ehhez igyekeztek kiépíteni, erősíteni a védműveket. Az árvizek tetőző vízszintjének növekedése a mértékadó árvízszintek újabb és újabb módosítását tette szükségessé. Emiatt nemhogy a különböző folyókon, de még azonos folyók különböző szakaszai mentén megállapított mértékadó árvízi paraméterek sem voltak összehasonlíthatóak, nem lévén azonos fizikai alapúak. A 6. táblázat összefoglalja a Tisza-menti mértékadó árvízszintek alakulását (az előírt vízszint értékeket és az előírások tartalmát) a XX. század folyamán. A tiszai mértékadó árvízszintek tartalma jelentősen változott, előírásos értékei ebben a században mindenütt emelkedtek, az emelkedés mértéke 44-165 cm volt. A Tiszán 1900-ban az 1888., illetve 1895. évi árvíz szintje volt a mértékadó. Ezt az 1919. és az 1932. évi árvizek és a dél-borsodi nyílt ártér 1935 utáni betöltésezése miatt a Tokaj alatti szakaszon lényegesen emelték. További változás okozója volt a Záhonynál 1941-ben bekövetkezett jeges árvíz, illetve az 1947-48 fordulóján levonult felső-tiszai árvíz. 1952 után a folyó hazai legfelső szakaszán első ízben kötötték előfordulási valószínűséghez a mértékadó árvízi előírást. A mértékadó árvízszintek tehát a Tisza különböző szakaszain egymástól lényegesen eltérő tartalmat hordoztak. Az 1998. és 1999. évi árhullámok következtében az érvényes mértékadó árvízszint és az előfordult LNV értékek viszonya lényegesen megváltozott: a Felső- és a Közép-Tiszán egyes vízmércéken az LNV-k ismét meghaladták a mértékadó árvízszint számított, előírt értékeit (6. táblázat). A további összehasonlításokhoz a 7. táblázatban bemutatjuk az észlelt tetőző és legnagyobb tetőző vízszintek alakulását ugyanezeken a vízmércéken az 1876-1999. közötti időszak nevezetes árhullámai idején. Az adatsorok hosszának növekedése később már lehetőséget adott arra, hogy az árvizeket ne csak magasságukkal, hanem előfordulásuk gyakoriságával is jellemezzék. Ez a mértékadó árvízszintek fogalmának átértékeléséhez vezetett: a továbbiakban azokat már nem csak az előfordult maximumokhoz, hanem a meghatározott gyakorisághoz tartozó szintekhez is kötötték. Ennek a kon-