Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Szlávik Lajos: Godnolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről

SZLÁVIK I. : Gondolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről 243 így szinte törvényszerű volt, hogy a további fejlődés minden lépését egy-egy nagyobb, pusztító árvíz váltotta ki: 1855-ben, 1867-68-ban, 1879-ben (Szeged elpusztulásával), 1881-ben és 1888-ban. Csaknem fél évszázad ármentesítő, vízszabályozó munkáját követően 1895-ben vonult le a Tiszán az első olyan nagy árvíz, amelynél a károk - a korábbiakhoz képest - már mérsékeltek voltak. 10

3 km

2 1932 (923 cm) 1919 (916 cm)^—-— 1970 (960 cm) 1895 (884 cm) • 1681 (845 cm) •—• 1888 (847 cm) 1 1879 (806 cm) , I 1877 (795 cm) 1876 (786 cm) J V 1867 (722 cm) 1855 (691 cm) 1845 (642 cm) "^ 1830 (614 cm) I I I 1900 Évek ártéri összterület 1. ábra. A Tisza észlelt legmagasabb árvízszintjei a szegedi vízmércén (1830-1999) A folyószabályozások és ármentesítések első évtizedeiben, a mentesített területek gyors növekedésével párhuzamosan jelentősen nőtt az egyes évtizedekben az összes elöntések értéke, miután a védművek fejlesztésével párhuzamosan intenzíven emelkedtek az árvízszintek (1. ábra). Az ármentesítési munkálatok befejeződésével az elöntött területek nagysága egy-egy évtizedben összesen a korábbiak töredékére csökkent (2. ábra). Széchenyi jövendölése, Vásárhelyi terve beteljesedett, annak ellenére, hogy a Tisza-völgy árvízvédelme azt követően is, napjainkban is ad újabb és újabb feladatokat a vízügyi szolgálat számára. A 150 évvel ezelőtti Magyarország válaszút előtt állt: hogyan tovább, milyen fejlődési pályái kövessen? Ehhez a politikai önállóság megteremtése mellett alapvető volt a fejlődést akadályozó természetföldrajzi tényezők leküzdése, a vízszabályozás megvalósítása, amely megteremtette a feltételeket a vasútépítésekhez, az iparosításhoz, a mezőgazdaság felemeléséhez. Az Alföld jó közlekedési feltételekkel bíró virágzó termőtájjá vált. Az árvízvédekezés - árvíz idején azoknak az intézkedéseknek a végrehajtása, amelyek arra irányulnak, hogy az árvizet a töltések között lehessen megtartani, vagy, hogy a folyó medréből kilépő víz ne öntse el a töltések által védett területet, a mentesített árteret. Történelmileg több, mint 100 év alatt kialakult az a rend, amelynek révén ezt a célt - még szélsőséges esetekben is - többnyire sikerekkel el lehetett érni, vagyis nem történtek gyakran elöntések, árvízkatasztrófák. Nagyarányú védekezéssel sikerrel - a mentesített ártér elöntése nélkül - levezetett nagy árvizek voltak: a Tiszán - az 1919., 1932., 1941., 1970., 1979., 1998., 1999. éviek; a Dunán - az 1965. évi; a Dráván - az 1972. évi; a Körösökön - az 1970., és 1995. éviek; a Maroson - az 1932., 1970. és 1975. éviek. 2. ábra. Az ártér, a mentesített ártér és a tényleges elöntések évtizedenkénti összesített adatai (1850-1990) A hazai árvízmentesítés kereken 150 éve alatt bekövetkezett árvízkatasztrófák mindig előre lendítették az árvízvédelem ügyét és - mondhatni - magas színvonalra emelték a szakmai színvonalat, benne a védekezést is. Ilyen események voltak, különösen, az 1839. évi pest-budai árvíz, az 1879. évi szegedi árvíz, az 1947. szilveszteri felsőtiszai árvíz, az 1954. évi szigetközi árvíz, az 1956. évi dunai jeges árvíz, az 1970. évi szamosi árvíz, a Fehér- és a Fekete-Körös 1974. évi árvize, az 1980. évi kettős-körösi árvíz [Csath-Deák-Fejér-Kaján 1998, Fejér 1997, Ihrig 1956, Károlyi 1971, Lászlóffy 1982, Szlávik-Fejér 1998, Szlávik 1976, 1982, Vágás 1982, VK 1956, 1966, 1971], Voltak még más, kisebb jelentőségű események is, de az idősort tekintve, a katasztrofális következményeket okozó események végeredményben ritkának mondhatók. Ez a körülmény elvezetett ahhoz a társadalmi tudathoz, hogy hazánkban az árvíz ellen tulajdonképpen védettek az emberek. Hosszabb, árvízmentes időszakok, vagy senkinek fel sem tűnő, kisebb árvizek ezt a tudatot csak tovább erősítik. A társadalmi köztudat a sikeresen kivédett nagyobb árvizeket is hamar elfelejti. A folyók és az ember kapcsolatának történetében Magyarországon is jól követhető az a lépcsőzetes folyamat, amelynek szakaszait a passzív, preventív és aktív jelzőkkel illetik [Pctpp 1993], A passzív kapcsolat időszakában (a XVIII. század közepéig) az ártéren élő ember "elviselte" a folyó szeszélyeit, az áradások elől elmenekült, utána ment a kisvizeknek. A preventív kapcsolat akkor alakult ki, amikor elődeink már tudatosan készültek a folyó vízállás-változásainak következményeire. Ez volt a helyi jelentőségű körgátak építésének időszaka. Ezek a gátak elsősorban a lakott terű-