Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

3. szám - Koncz József: „Hogyan menthető meg a Duna ártere a bősi vízerőmű hatásaitól?” – Kritikai megjegyzések a WWF 1997. októberi kiadása összefoglalójához

166 HIDROLÓGIAI K.ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. pénz-értékben kifejezhető eredményeket. De a következő mondat már más témát indít, mégpedig a "negatív hatások orvoslásának" módját ismerteti Megállapítja, hogy a vízpótló rendszer "csak korlátozni és lassítani volt képes a folyamatos pusztulást". A pusztulás verbális megfogalmazásán kívül sem az összefoglalóban, sem a tárgyalási részben nem található adatokkal alátámasztott indoklás. Az 1993-1996. évek megfigyelései szerint állítólag [1/7] "A mesterséges vizpótló rendszer nem gondoskodik a vízdinamikáróP. Ezzel kapcsolatban az összefoglalóban két adatsor szerepel a fejezet [1/10] bekezdése után "A Duna vízhozama" c. táblázatban. Ismereteim szerint a területen 1988 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal működik a monitoring rendszer, valószínűleg nemcsak a diagramban bemutatott "A Duna vízhozamának heti átlagai a dévényi és rajkai metszékben" c., 1993-97. évi adatok állnak rendelkezésre, hanem korábbi, és más értékek is. A "vizdinamika" szónak a tanulmányba vitele mérési eredményeket tételez fel, és ezeknek is rendelkezésre kellene állniuk. A közölt, az "egész öko- és hidroszisztémát" jellemző, a megfigyelt kutak vízszintjeit, vízminőségét sem tartalmazó két hiányos adatsor nem ad meggyőző magyarázatot a tanulmány megállapításaira A témák tárgyalására az érzelmi töltetű, adatok nélküli verbális megfogalmazás jellemző. A tézisek így természetesen egy hozzáértő szakmai grémiumon nem maradnak állva. Feltehetően ez érvényesült a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletében is, amikor az 54. pont 4. bekezdésében kimondta: »A szükséghelyzetre hivatkozó magyar érvelés nem győzte meg a Bíróságot arról, hogy 1989-ben "súlyos", "azonnali", és valós "veszély" állt fenn«. Itt kell megjegyezni, a tanulmány is idéz a Bíróság ítéletéből, de a nem szó szerinti rész szöveg nem azonosítható. "A talajvízszintnek a Duna mentén történő süllyedését ily módón nem lehet visszafordítani" [1/8]. Az "ily módon" kifejezésből csak sejteni lehet, hogy a vízpótlásról van szó. Az viszont bizonyos, hogy a területen nem is kísérelték meg a megoldást megtalálni, illetve nem is engedték megtalálni. Kezdetben a "semmit tevés" elmélet volt az uralkodó. Ezt tették annak érdekében, hogy ott bekövetkezzék a katasztrófa. Nem következett be. Utána, feltehetőleg az olajpiac terjesztésének érdekében diesel-motoros szivattyúkat állítottak fel, a környezetvédelem megcsúfolásával A gravitáció törvényének el nem ismerése következtében energiát fektettek be egy folyóba, az energia kinyerése helyett. Majd különböző módokon akadályozták a vízpótlás műveinek kiépítését. A régi Duna mederbe a nem építtették be azt a felfújható gumi tömlős gátat, amivel nyugati tapasztalatok szerint előállítható a megfelelő vízszint, leeresztésével a szükséges vízmozgás. Az ártéri erdőkről a tanulmányban az [1/9] helyen szereplő alaptétel téves. Az ott említett fa-típus a Duna szabályzása során került a hullámtérbe és az árterületre, mert ez kedveli a szabályzás következtében kialakult állapotot. Ha szabályozás idején lehetett fafajtát változtatni, most miért ne lehetne az új helyzetnek megfelelő telepítést végrehajtani. Nem is beszélve arról, hogy a most telepíteni szándékolt fafajták az erdőművelés hasznát is kétszeresére növelhetik. A korábbi helyzethez való ragaszkodás, aligha "a térség tipikus faunáját", hanem inkább a szerzők érdekeit szolgáló kísérlet [1/10], Azt, hogy az érintett területen "jelentős változások mentek végbe", nemcsak "a WWF állapította meg". A kérdés sokkal összetettebb. Az első változásokat a Duna szabályzási munkája indította el még a XIX. században Ehhez járult a trianoni békeszerződés, amely a Dunát határfolyóvá tette. Következett az ausztriai, felső vízlépcsők megépítése, illetve a hajózhatóság érdekében végzett kotrások rendszeresítése, a pusztító árvizek elleni védelem fokozása. Mindezeket érzékelték az 1977. évi államközi szerződés előkészítői. Ezt a hágai Nemzetközi Bíróság is figyelembe vette az ítélet 57. pontjának 2. bekezdésében "A helyzet mindazonáltal az, hogy ... a környezetvédelem biztosításának szükségessége nem kerülte el a Felek figyelmét, mint ahogyan ez a Szerződés 15., 19. és 20. cikkéből látszik". Az összefoglaló ismertetés [1/12] bekezdése logikailag az egyik legvitathatóbb kijelentést teszi: "Sem a jelenlegi kárenyhítő beavatkozás, sem az öreg folyó medrébe tervezett, illetve épített fenékküszöbök nem tudják a jövőben megállítani, vagy visszafordítani a pusztulást". A területen valóban van változás. Ugyanakkor az egész világmindenség változásokon ment keresztül az idők során. A Föld is egy tömegből, egy akkor létező tömeg megváltozásából, lehet azt mondani, pusztulásából keletkezett. A Föld szempontjából mindez az élet megjelenését is jelentette. Folytatva a gondolatmenetet, a Föld hegyeinek szél és víz okozta eróziójában - a hegy pusztulásából - a víz hozta le a kavicstömeget, amely a jelen felszíni formáit kialakította. Ez nem pusztulás, hanem változás. Itt indokolt beszélni a folyóknak medrükhöz kapcsolódó, a víz megjelenését követő évmilliókra visszavezethető tevékenységéről. A geológiai idők alatt a folyók hatalmas energiát fordítottak medrük kialakítására, annak mélyítésére. A meder változása sok esetben máig sem ért véget. Erre példa a Kisalföld, ahol a Duna a Csallóközi kis Duna és a Mosoni-Duna között számos helyen folyt. Az osztrákok a Dunából ma kb. 1000 MW átlagteljesítményt termelnek ki, amely addig súrlódással az eróziót szolgálta. Az évmilliók tapasztalata, a folyók jelenlegi medrének kialakulása azt mutatja, hogy a folyó hordalékával egyes helyeken mélyíti, másutt építi medrét. A duzzasztóművek maguk felett ezt a munkát lassítják, alattuk gyorsítják. Az osztrák szakasz alatti Duna-szakaszokon is meg kell tenni a meder állandósításához szükséges lépéseket, akár tetszik, akár nem. Nem lehet pusztulásnak tekinteni, ha az ember saját arculatának megfelelően alakítja a tájat. A Biblia is úgy mondja: "műveljetek meg minden földet". Ez a változás sem pusztulás, természetesen, alkalmazkodni kell hozzá. A másik tény, hogy a terület a korábbi folyamatban is változott, egyesek azt szokták mondani, pusztult Az ember szemszögéből ez lehet káros is, és akkor tenni fog ellene. Az átalakítást nem állíthatja meg senki, aki nem ott él. Itt tehát legfeljebb arról lehet szó, hogy az egyik csoport így, a másik úgy akarja megoldani a változtatást. Értelmesen azt lehet végrehajtani, ami mai nézetünk szerint a tanulmány által is említett költség-haszon [1/4] elemzés szempontjából az embernek - és ez is egy lényeges alaptétel - a