Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

3. szám - Nagy László: Velence veszélyben

146 HIDROLÓGIAI K.ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. r '/')'] I V\ W^Q 1. ábra Tolentini kisléptékű munkák 1,0 mATF esetén a.) A Jelenlegi állapot b.) A járda szintjének megemelést 1,0 m A TF-re c.) A jelenlegi állapot, kiegészítve vízzáró acél elzáróval Sok esetben 1,0 m ATF-nél magasabb védelmi szintre van szükség, különösen olyan esetekben, amikor a boltokat és irodákat kell védeni Tolentinibca. Ugyanis az 1,2 m ATF-nél Velence 8%-a van már víz alatt (Scotti, 1993). Másrészt, amikor Tolentiniben a vízszint 1,0 m ATF fölé emelkedik (mobil kapuk nélkül), az áradó víz a járda széle fölé áramlik és a küszöbön keresztül az épületbe folyik legalább évente ötször. A mozgatható kapuk nélkül a járda szintjének olyan magasnak kell lennie, amilyen csak lehet, a költség-hatékonysággal és a jó vizuális összképpel összhangban. Valójában ez az elképzelés sok kis gát, amelyhez a mozgatható kapuk nélkül olyan esetenkénti terveket kell készíteni, amelyek a járdaszegély meghágására vonatkoznak, és magukba foglalják az egyéni árvízvédekezés széleskörű fajtáit Dorsoduróban. Nagyobb eseményekre a védelem egy továbbfejlesztett változatát kell kialakítani, pl. olyan esetre, amikor a ,fizigef' elképzelés már nem véd anélkül, hogy az épületekbe váratlan vízbetörések ne jöhetnének létre (pl. mondjuk 1,20 m ATF értéknél). Tolentiniben a járdák 1,20 m ATF-re történő megemelése a járdák szélének isztriai kőkockákkal való kirakásával történhet, amely a járda szélétől 5-20 cm-re a járdán helyezkedne el. Minden kőbalusztrádot úgy állítanának fel, hogy a meglévő összkép a korlát, a járda és a víz széle között változatlan maradjon. A kövek közét vízszigetelő tömítéssel ellátott eltávolítható acélkapuk védenék (/. c. ábra), melynek kihelyezéséért árvízőrség lenne felelős. Ennek az elképzelésnek a kritizálása azoktól származik, akik azt követelik, hogy ne károsítsuk Velence vizuális egységét, valamint azoktól, akik a mozgatható kapukból profitot remélnek. De az egység kialakításánál a kulcsszerep itt a föld és a víz találkozásáé. Egy olyan városban, ahol a tenger vízszintes síkjának állandóan változó szintje és színe van (lásd Turner Velence aquarelljei), ott a tenger abszolút magassága, ahol a csatornák széle és az épületek a kanális mentén találkoznak, nem lehet érdektelen. Vizuálisan az a jelentős, ahogyan ez az átmenet meg van tervezve, illetve ki van alakítva. A járdák megemelése nem feltétlenül zavaija meg ezt az összképet, amíg az a terület vizuális jellegének megfelelően van kialakítva. A ^sziget" elképzelés, 1,20 m ATF-en, vagy bármely helyileg megállapított szinten, nem alkalmazható egész Velence egész területén, nem utolsó sorban azért, mert egyes területek nyitottak a Lagúnára és nem lehet könnyen megemelni vagy elkeríteni. Sok területen, az 1,20 m ATF védelmi magasság sem garancia árvízkár ellen, és nem nyújt védelmet átszakadás ellen sem. A „szigetek" kiválasztásának egyik feltétele, hogy védelmet nyújtson a fő közlekedési útvonalaknak az ártól, így a járdák szélének | és a küszöböknek a megemelése csak ott lesz szükséges, ahol nem emelkednek ki megfelelően a víz szintjéből. Sok esetben a „szigeten" belül megvédett területen szivattyúzásra is szükség lesz árvíz idején, hogy megakadályozzák a delta üledéken keresztül történő felszivárgást. Körültekintő tervezéssel és sok aprólékos helyi munkával (Penning-Rowsell és Winchester, 1992) a terület nagy része megvédhető, így a Velencében manapság tapasztalható árvizek túlnyomó többsége jelentősen csökkenthető, vagy látszólag meg is szüntethető. Valóban fölöslegesek-e a mozgatható kapuk? A víz alatt lévő Szent Márk tér látványa nem lehet, hogy a városra, mint egészre jellemző legyen. Az elárasztott Velence jelképe nem válhat politikai döntés kritériumává. A Szent Máik tér a legnagyobb érzékenységű az árvízre (0,7 m ATF), máshol az áradás kevésbé súlyos és a kisléptékű védművek is hatékonyak lehetnek. Gazdaságosak is lehetnek - és különösen a Szent Márk Bazilikánál - de eddig Velence problémáinak megoldásában ezt csak mellékes kérdésnek tekintették, azonban központi probléma, legalábbis rövid távon, mivel időt „szereznek" az inkább stratégiai és hosszú távú megoldások megváló-