Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

2. szám - Molnár György–Schultz Péter–Szerencsi László: Vízminőségvédelem a Veszprém városi vízműveknél a kezdetektől napjainkig

74 Vízminőségvédelem a Veszprém városi vízműveknél a kezdetektől napjainkig Molnár György Schultz Péter Szerencsi László BME Vízgazdálkodási Tanszék Környezetgazdálkodási Intézet Bakonykarszt Víz és Csatornamű Rt. Kivonat: A tanulmány ismerteti a vízmű történetét, és a tokát, a modell részletes leírásával együtt. Kulcsszavak: vízellátás, vízminőség, karsztvíz. Veszprém azon kevés magyar városok egyike, amelyek ivóvizüket teljes mértékben karsztvízből nyerik. Ez az adottság a vízbeszerzésben bizonyos előnyökkel is jár, azonban a víz minőségének biztosításához már komolyabb erőfeszítéseket kell tenni. A Városi Vízmű, mint látni fogjuk, jelentős múltra tekint vissza, s önállóságát folyamatosan meg is tudta őrizni. A természet adta lehetőségeit a város kezdettől fogva igyekezett kihasználni, s jelenleg is a legnagyobb tartalék vízbázis kapacitással rendelkezik az országban. A város és a vízmű vezetése a bőség ellenére ismervén a vízbázis környezet-érzékenységét, lépéselőnnyel a többi vízművek előtt már a nyolcvanas évek közepén megkezdte a hidrogeológiai védőterületek kialakítását. így itt készült el az országban az első olyan (még nem számítógépes modellezéssel számított) hidrogeológiai védőterület, amelyet használati korlátozásaival el is fogadtattak, és a telekkönyvbe is bejegyeztek. A Vízmüvek a sérülékeny vízbázisok védelme országos programjának megkezdése előtt is jelentős intézkedéseket tett a vízminőségvédelem érdekében az Önkormányzat pénzügyi támogatásával Ezek továbbfejlesztése a jelen feladata. Beszámolónkban röviden ismertetjük a vízmű történetét, és a legutóbbi, a város térségét érintő vízminöségvédelmi célú modell-vizsgálatokat, a modell részletes leírásával egyetemben. Történeti előzmények A veszprémi vízmű történelmi előzményeként tartják számon a történetírók azt a vízfelhajtó szerkezetet, amit a 18. század vége táján Tummler György helyi molnár és fia készített, és a vár alatti úrkúti forrás vizét juttatta a 43 méterrel magasabban lévő püspöki palotába. Az 1893. évi nagy veszprémi tűzvészt követően a város tanácsa az egész településre kiterjedő vízvezetéknek, és az azt ellátó vízműnek a megépítését határozta el. A vízellátás megoldására kiküldött közgyűlési bizottság munkáját elősegítette, hogy rendelkezésére állt a helyi piarista lögimnázium fiatal tanárának alapos kutatást és elméleti felkészültséget tükröző munkája, a "Veszprém vizei és meteorológiai viszonyai" c. tanulmány. (Bakonykarszt, 1996.) Bolgár Mihály vizsgálatai során elsősorban a Séd vízhozam-csökkenésének okaival, a vízlelőhelyek kutatásával és Veszprém kűtvizeinek vegyelemzésével foglakozott. Bebizonyította, hogy a város vízigénye már nem oldható meg új kutak ásásával. Kutatásai során a Veszprémben található 110 kút közül 96 kút vizét vegyileg elemezve arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy csupán 27 volt olvan, amelynek vize nem volt erősen fertőzött. Ezek közül 19 a városon kívül volt, 4 pedig a Séd partján és csupán 4 volt a város lakott területén. A tudós szerzetes a vizek fertőzöttségét az emésztögödrök helytelen telepítésében látta, s a csatornák levezetésével elkövetett könnyelműségekkel magvarázta. Az általa sorolt okokhoz járult még hozzá a higiéniai szabályok legutóbbi, a város térségét érintő vízminöségvédelmi célú modell vizsgálafigyelmen kívül hagyása is az istállók, ólak és a trágyadombok elhelyezésénél, (Laki, 1996). A vízellátásra elkészített tanulmányterv vízvételi helyként a Kiskúti- és a Fqesvölgy-fonásokat szemelte kj A város vízbeszerzésének története a galériás forrásfoglalástól a fúrt kutak telepítéséig A részletes tervezés során kiderült, hogy az elkészített előterv nagyon megalapozott volt: a város vízellátását környezeténél mélyebb elhelyezkedése miatt ugyanis az itt fakadó források vizével egyszerűbben lehetett biztosítani. Az első vízvezeték-hálózat 1896-ra, a millenniumi évfordulóra, készült el. Vízbázisként a már említett Kiskúti és a Fejes völgyi fonrásokat használták fel. Vizüket galériával foglalták, és gravitációs úton, kőagyagcső vezetéken vezették a Gépház utcai szivattyútelepre, ahonnan nyomóvezetéken szállították egy magastározóba. Ez a forrásfoglalás a II. világháború végéig kielégítette a város vízszükségletét. Az 1948 és 1952 évek között ebben a régióban megépítették a Iximpert és Unger galériákat, illetve a Séd egy alsóbb szakaszán 1949-ben az Aranyosvölgyben nz Aranyosvölgyi galériát. 1953-ban láttak hozzá a Sintérkiíti karsztakna mélyítéséhez, mely 1956-ra készült el A karsztakna 22 m mély és 3 m átmérőjű. A -20 m-es szinten déli irányban egy 15 m hosszú, 4 m

2 keresztmetszetű vízszintes tárót hajtottak ki a födolomitban. A karsztakna induló vízhozama 1270 l/perc volt. 1956-ban az aknaépítést a Laczkó forrás melletti völgyben folytatták. A függőleges aknát -22,5 m mélységig mélyítették le, majd innen egy 25 m-es tárót hajtottak ki. A nyugalmi vízszint -5,0 m volt. Az akna aljáig leszívott vízszint esetén 940 l/p vízhozam volt kitermelhető. Mivel a dolomit a zúzott zóna miatt erősen bontott volt gyakoriak voltak az omlások, mígnem a táró teljesen feltöltődött. A táró kitisztítása és kavicsolása után 1800 l/p vízhozamot produkált. Jelenleg -4,35 m-es depresszióval 830 l/p a vízhozam. A fent említett vízbázisok az aranyosvölgyi kivételével mind a város "feletti" területen helyezkednek el, tőle nyugatra. A keleti oldal vízigényének kielégítésére 1972-ben a várostól keletre kb. 4 km-re fakadó Kádártai forráscsoport vizét foglalták. A források 201,0 m B.f szinten fakadnak, jelenleg is jó (2400 l/perc) vízhozamúak. Ez a forráscsoport már korábban is a város vízellátását szolgálta, a kifolyó vizet gyorsszürőkön átvezetve jutatták a létesített távvezetékbe, azonban időnként felszíni szennyeződések jelentkeztek, amelyek kiküszöbölésére 1972-ben korszerűsítették a forrás foglalását. Mint látható, a város vízellátása az 1970-es évekig a fakadó források túlfolyó vizén és a karsztaknákon alapult. Az el-